A Temetés Berlinben egy tipikusan 60-as évekbeli angolszász kémfilm, amely olyan, mint egy lavór langyos lábvíz. Nincs benne túl sok izgalom, a cselekmény lassacskán csordogál, a történet pedig szokás szerint agyonbonyolított, egy idő után elég nehéz követni, hogy ki kicsoda, és hogy ki kivel van. Olyan, mintha egy jól bejáratott sablonra húztak volna rá egy újabb variációt, bár annyi pozitívumot mindenféleképpen a Harry Palmer-sztorik javára lehet írni, hogy egy fokkal közelebb állnak a realitáshoz, mint mondjuk James Bond kalandjai, és talán a főszereplő is szürkébb és hétköznapibb életet él, mint Bond. Nincsenek nagy kalandjai (sem a bevetések, sem a nők tekintetében), a ruházata is teljesen hétköznapi, ahogyan azt sem mondhatnánk, hogy annyira sármos lenne, mint honfitársa.
Az alapötlet – egy szovjet ezredes meg akar szökni Kelet-Berlinből, s ennek érdekében felveszi a kapcsolatot a britekkel – nem tűnik teljességgel hihetetlennek, noha Harry Palmer gyanakszik, s vele együtt a nézőben is felébredhet a kétkedés. Amint az később kiderül, nem is ok nélkül. A film ugyanis jól bemutatja a különböző hatalmi machinációkat és önös érdekeket, s kiderül, hogy szinte mindenki hazudik, szerepet játszik, és mindenki próbálja átverni a többieket. A főszereplő, a cinikus, (ön)ironikus, szürke kisember egy ideig magabiztosnak tűnő módon próbálja irányítani az eseményeket, mígnem fokozatosan ráébred, hogy lényegében véve minden oldalról megvezették őt, s egyre inkább csupán egy dróton rángatott marionettfigurára kezd hasonlítani, aki a cselszövések örvényébe keveredve végül maga is életveszélybe kerül. Palmer fő jellemzője – és a történet egyik nagy erőssége – éppen a keserű, cinikus humor, bár hozzá kell tenni, hogy szerintem időnként elég blőd poénokat adnak az alkotók a szájába, mintha néha nagyon is keresett módon próbálnának egy kis humort belecsempészni az egyébként meglehetősen nyomasztó történetbe. A férfinak szüksége is van erre a jellemvonásra, hiszen sokszor kerül szinte abszurdnak minősíthető helyzetekbe, és mintha még a saját főnöke is őellene dolgozna, így ez a cinizmus talán menekülési lehetőség is Palmer számára a valóság elől. A magam részéről kifejezetten értékeltem a film azon vonását, hogy kimaradnak a nagy autós üldözések, lövöldözések, sokkal inkább a drámaiságra helyezték a készítők a hangsúlyt. És hogy mennyire "anti-Bond" a főhős, azt jól jellemzi az izraeli kémnővel való kapcsolata: Palmer ugyanis képtelen elhinni, hogy egy nő érdek nélkül akarna megismerkedni vele, s máris arra gondol, hogy, ha valaki el akarja őt csábítani, akkor annak hátsó szándékai lehetnek (és nem is téved nagyot).
A film másik érdemének azt lehetne tartani, hogy a két Berlin korabeli életét is megmutatja a helyszínen rögzített felvételek segítségével. Azonban, míg a nyugat-berlini mindennapok ábrázolása nagyjából hitelesnek mondható, a kelet-berlini világ inkább csak valami fantáziatermék. Valószínűleg nem sok konkrétumot tudhattak az alkotók az ottani életmódról, feltehetően nem is véletlen, hogy a Kelet-Berlinben játszódó jelenetekből viszonylag kevés van, illetve, hogy nem mélyedtek bele túlságosan a keleti viszonyok boncolgatásába. Viszont a történet aránylag sok csavart és meglepetést tartogat, amelyek kissé nehézkessé is teszik olykor a megértést és a befogadást, és a film a néző intelligenciájára is épít, nem erőszakos vagy körömlerágós jelenetekkel akarja őt bevonni a cselekménybe, hanem szellemi izgalmat próbál teremteni. Ez viszont több ponton is egyrészt agyonbonyolítottá, másrészt némileg vontatottá és sterilen feszültségmentessé teszi ezt a produkciót. Ennek ellenére is érezhető a hátborzongató és veszélyességet sugalló légkör, a mindenfelől leselkedő cinizmus, gátlástalanság, ahol az emberélet nem sokat számít a nagyhatalmak játszmájában. Különösen igaz ez akkor, amikor Palmer számára is világossá válik, hogy az egyik segítőtársa valójában náci háborús bűnös, de a felettesei ennek ismeretében is alkalmazzák – jobban mondva felhasználják – ezt a személyt, majd, amikor már nincs rá szükség, Palmerral akarják eltetetni őt láb alól. Ezt pedig úgy is lehet értelmezni, hogy itt az alkotók megsemmisítő ítéletet mondanak a brit (vagy, ha jobban tetszik, általánosságban véve a nyugati) hírszerzés világáról is, rámutatva arra, hogy mindkét táborban tisztességtelen és erkölcstelen játszmázás zajlik, amelyben senki és semmi nem számít, amelyben szükség esetén bárki és bármi feláldozható, az anyagiaktól kezdve az elveken át az emberekig.
A színészek közül kiemelendő a főszereplőt alakító Michael Caine játéka, aki meggyőzően alakítja a szerényen élő, elhivatott, ugyanakkor kissé kiégett és cinikus kémet. A mellékszereplők közül a leginkább említésre méltó Oskar Homolka, aki valósággal lubickol a szovjet ezredes szerepében, noha nem ez volt az első, általa játszott kelet-európai figura, és nem is az utolsó. Némileg egyénített figura még Palmer főnöke (Guy Doleman), aki gyűlöli a virágokat, és helyettük gyomnövényeket termeszt a kertjében, és aki szintén önös céljaira próbálja felhasználni beosztottját. Érdekesek még a korabeli Berlinről készült felvételek, az operatőri munka helyenként dicsérendő, mert hatásos képekkel tud szolgálni a nézőnek. Összességében véve egy kissé talán túlbonyolított történetű és lassú cselekményvezetésű filmet láthat az érdeklődő, ha ezt a produkciót választja, amely kevés extrát tartalmaz. A tisztes középszer megvan, Caine a hátán viszi el az egész filmet, egyébként viszont az átlagos kategóriába sorolnám, bevallom, én azért egy kicsit élvezetesebb, tempósabb alkotást vártam volna. És szerintem érdemes lehet elkerülni a szinkronizált változatot, én azt láttam, de a valamikor világszínvonalú magyar szinkronizálás megcsúfolása itt is tetten érhető. Valahogyan jellegtelenre sikerült az egész, kár, mert ezzel azért hozzátehettek volna a filmhez.
64 Temetés Berlinben (1966)
Egy brit titkosügynök fehérnemű árusként átszökik a berlini fal túloldalára, hogy segítsen megszöktetni egy hasznos információkkal rendelkező szovjet ügynököt, aki át akar... több»
Szereplők: Michael Caine, Oskar Homolka, Marthe Keller, Eva Renzi, Günter Meisner
