Paranoia

Sergio Martinótól eddig mindössze a Torzót láttam, és úgy gondoltam, kissé jobban megismerem az ő munkásságát is. Kiválasztottam hát magamnak A sötétség összes színét, ám eléggé meglepődtem, mert egy giallót vártam, de ez a film meglehetősen elüt ennek a műfajnak az általánosságban elfogadott jellemzőitől. Az utolsó fél óra kivételével viszonylag kevés az erőszak és a vér, viszont annál nyomasztóbb és félelmetesebb a hangulata. A fekete kesztyűs gyilkos helyett itt egy sátánista szekta garázdálkodik, s ennek megfelelően a nézőnek is egy rémálomszerű utazásban lehet része, amelyben bejárhatja egy lélek mélységeit, és a történet végére maga is egy rémisztően sötét és kilátástalan helyzet tehetetlen szemlélőjévé válik.

Jóllehet, olvastam lekicsinylő véleményeket a filmről, amelyek azért kritizálják, mert állítólag a Rosemary gyermeke viszonylag gyengén sikerült koppintása lenne, szerintem ez egy önmagában is egészet alkotó, viszonylag jól sikerült és feszültséggel teli, aránylag tempós horror-thriller (noha nem zárom ki azt az eshetőséget, hogy valóban hatott az alkotókra Roman Polanski klasszikusa, hiszen ez a film is egy modern nagyvárosban játszódik, és bizonyos értelemben véve a terhesség itt is központi téma, bár más módon, mint a Rosemary gyermeke esetében). A sötétség összes színe egy rendkívül hatásos képpel indít, egy víziószerű jelenet sokkolja a nézőt: vérző hasú terhes nő, rémisztően kék szemű férfi (Ivan Rassimov félelmetes alakításában, aki később is fontos szereplője lesz a filmnek), egy lányruhába öltöztetett, rothadó fogú, idősebb nő, majd egy fának csapódó autó, amelynek kvázi a vezetőüléséből nézhetjük végig a csattanást, igaz, filmnegatívon. Később kiderül, hogy mindez a vetélésen átesett, poszttraumás sokkban szenvedő Jane (a vonzó Edwige Fenech személyesíti meg, akit szerencsére elég sokszor láthatunk ruha nélkül a filmben) rémálma, aki képtelen lelkileg felépülni a tragédiából. Ráadásul az anyja halála is nyomasztja a lelkét, amit szintén soha nem tudott feldolgozni. Nővére, Barbara (a szintén nem megvetendő külsejű Nieves Navarro) Jane férjét, Richardot (George Hilton) okolja a vetélésért, s a főnöke, egy pszichiáter segítségével próbálja kezeltetni a húgát. Jane-nek sorozatosan rémálmai vannak, amelyben visszatérő szereplő a kék szemű férfi. Egy idő után azonban a valóság és az álom kezd összemosódni, és a film nagyon ügyesen játszik ezzel a kettősséggel, mert már a néző is egyre inkább úgy érzi, hogy megőrül a főszereplővel együtt. Jane ugyanis a valóságban is látni véli a kék szemű férfit, és az élete egyre inkább a rettegés körül forog.

Paranoia

A sötétség összes színének egyik – és talán legerősebb – ütőkártyája éppen a paranoia zseniális és végig nyomasztó ábrázolása; a film az első percektől kezdve folyamatosan feszültség alatt tartja a nézőt is, és, amikor már azt hihetnénk, hogy jön egy kis megnyugvás, ismét történik valami idegborzoló. Jane a megoldást egy szomszéd nőtől kezdi remélni, aki felszabadulást ígér neki, és itt veszi kezdetét a történet második fejezete. A főszereplő ugyanis bekerül a sátánista szertartások világába, amelyeket egy bizonyos McBrian irányít (a szintén félelmetes Julián Ugarte játssza őt). Ettől kezdve a történet egyre bonyolultabbá válik, és már tényleg nem lehet tudni, mi az álom és mi a valóság. A szeánszokon Jane megéli a kiszolgáltatottságot, és nagyszerű operatőri munka mutatja be a nő által átélteket, a néző is mintha egy kaleidoszkópon keresztül szemlélné a történéseket, Jane szemszögéből látjuk az őt körülvevő és hozzá egyre közelítő arcokat, vagy más esetben ugyanazt a 2-3 másodperces jelenetet ismétli meg újra és újra a film, mint egy szűnni nem akaró rémálmot. Jane fokról fokra mélyebbre kerül ebben a pokolban, egyre kuszábbá válik számára minden, de egy ideig természetesen mindezt csak víziónak véli a környezete. A nő paranoiája odáig fokozódik, hogy már ő maga sem tudja, kiben bízhat, még a férje is gyanússá válik, s közben a kék szemű férfi is az életére tör. A film utolsó részében aztán beindul a hullagyártás, Jane-t a pszichiátere elviszi egy vidéki házba, ahol reggelre lemészárolják a két idős tulajdonost, és Jane is menekülni kényszerül a kék szemű férfi elől. Még jó páran távoznak az élők sorából, mire kiderül az igazság, ami már egy teljesen racionális magyarázattal szolgál az eseményekre, így visszahozza a történetet a miszticizmusból a valóság talajára, noha azért fenntart némi titokzatosságot, hiszen kiderül, hogy Jane képes előre meglátni bizonyos események bekövetkeztét.

Bár a film látszólag kissé széteső cselekményű, jó néhány gyanús személlyel, a valóságban szerintem meglehetősen koherens és lineáris a történetmesélés, és a néző érdeklődését folyamatosan fenntartva halad a talán meglepő végkifejlet felé. Képileg és érzelmileg is hatásosak és megterhelők a szürreális víziók, és a Jane agyában lejátszódó eseményeknek a valósággal való összekeveredését is zavarba ejtő bonyolultsággal tudja visszaadni a film. Az operatőri munka mellett aránylag jók a színészi alakítások is, főként Edwige Fenech és Ivan Rassimov játéka viszi el a pálmát. Fenech szinte együtt él a szereppel, a néző komolyan elhiszi neki, hogy minden egyes pillanatot halálfélelemben él meg, nem mellesleg a férfi nézők nagy örömére többször is megmutatja csábos idomait. Rassimov sokáig meg sem szólal a filmben, mégis olyan kisugárzása van, hogy hangok nélkül is félelmetes gazemberként tud megjelenni. A többi szereplő sajnos viszonylag halvány, igaz, az ő figurájuk gyakran egysíkú is. Sokat tesz viszont hozzá a filmhez a zene, Bruno Nicolai alkotása, amely különösen a sátánista gyűléseket megelevenítő jelenetek alatt rendkívül sajátos és a maga módján hangulatos.

Szerintem ez egy sokak által alulértékelt film, pedig, ha eltekintünk a kisebb-nagyobb hibáitól, logikai hiányosságaitól, akkor egy végig feszült, aránylag jó ritmusú, érdekesen megírt történetű, élvezetes, ugyanakkor hátborzongató és nyomasztó darabot kapunk, amely belerántja a nézőt egy vizuális rémálomba. A lenyűgöző képi világ és a sűrű atmoszféra végigkíséri ezt a szörnyű utazást, amely során a néző is szinte megfullad; régen láttam már ilyen erős töltetű alkotást. Csak ajánlani tudom ezt a filmet, viszont azzal a kikötéssel, hogy az észak-amerikai verziót (melynek címe They're Coming to Get You, illetve más változatok is előfordulnak) lehetőség szerint mindenki kerülje el, mert abból állítólag fontos részeket vágtak ki mind mondanivalójában, mind hangulatában megcsonkítva a filmet.

horror | thriller

Jane éppen felgyógyult autóbalesetéből, melynek során még meg nem született gyermekét is elveszítette. A lelki traumát leginkább gyógyszerekkel kezelné, azonban egy szomszéd... több»