Hullaházi kaland

:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::

Az Éjféli játszma nem könnyű film, különösen az első fele hat nagyon nyomasztóan a nézőre (de vele együtt a főszereplő sincs egyszerű helyzetben): a történet során kibontakozik egy pszichopata sorozatgyilkos tevékenysége, miközben sokszor csak kapkodjuk a fejünket, és nem értjük, hogy mi történik, ráadásként pedig jó néhány hullaházi jelenetet élvezhetünk a rendező jóvoltából. Míg a történet első fele inkább a horrorisztikus vonalat erősíti, a második félidőben a krimi-/thriller jelleg domborodik ki, amely azonban az egzisztencialista dráma vagy éppen a társadalmi szatíra elemeit is kölcsönveszi. És miközben az egész filmre jellemző a rendkívül komor, nyomasztó hangvétel, időközönként a humor megvillanásai oldják ezt a feszült hangulatot.

Hullaházi kaland

A történet kissé lassan indul be, óvatosan adagolja a feszültséget, és ekkor még jönnek a nyomasztó hangulatot időnként megtörő, kicsit viccesebb jelenetek, amelyek a későbbiekben fokozatosan elmaradnak, hogy a helyüket átvegye a rettegés és a paranoiával határos bizonytalanság. A film elején megismerhetünk két fiatal párt (bár megmondom őszintén, nekem a fiúk már majdnem túlkorosnak tűntek joghallgatónak), akik sokszor inkább se veled, se nélküled típusú kapcsolatban élnek. A fiúk legjobb szórakozása az, hogy lehetetlen fogadásokkal heccelik egymást, és mialatt egyre jobban belemélyedhetünk a furcsa világukba, kezd kibontakozni a főszál. Martin (Nikolaj Coster-Waldau) ugyanis állást vállal a hullaházban mint éjjeliőr. Már maga az alapötlet is megdöbbentő, a néző gyakorlatilag együtt rettegi át a főszereplővel a hullaházban töltött első éjszakáját. A film talán egyik legjobb szegmense éppen az a jelenetsor, amikor Martin egyedül marad az éjszaka kellős közepén a halottak között a kongó épületben, és ő ugyanúgy összerezzen minden zajra, mint a néző, ugyanolyan kíváncsisággal vegyes félelemmel megy végig a letakart holttestek között, ahogyan a néző is virtuális sétát tehet ebben a rémisztő közegben a kamera segítségével. (Egyébként a történet fekete humora jól kiviláglik abban, hogy a rendező szinte túlzott alapossággal mutatja meg Martin első éjszakáját, némileg perverz módon élvezkedve úgy a fiú, mint a néző borzongásán, hogy aztán a későbbiekben már egy olyan Martint láthassunk, aki rockzenére léggitározva és táncolva járja végig az épületet, ezzel ironikus és merész, sőt szinte szentségtörő ellenpontot képezve a hely jellegével.) Itt érdekes módon a rendező elszór egy olyan utalást, amely bár jelentéktelennek tűnik, a későbbiekben nagyon is fontos szerepe lesz a történetben: megtudhatjuk ugyanis, hogy volt egy éjjeliőr, aki megbecstelenítette a hullákat.

A dolgok akkor kezdenek érdekesebbé válni, amikor a nőket megerőszakoló, megölő és megskalpoló sorozatgyilkos áldozatait elkezdik beszállítani a hullaházba. Martin ugyanis egyre mélyebbre süllyed a hazugságok tengerében (részben a barátjának is köszönhetően), és habár Wörmer felügyelő pártfogolja őt, egyre inkább őt kezdik gyanúsítani azzal, hogy azonos a gyilkossal. Az élete az összeomlás szélére kerül, hiszen a barátnőjével való kapcsolata meginog, a munkahelyén a kirúgás veszélye fenyegeti, ráadásul egyre bizarrabb élményekben van része, mint például a folyosó végére ültetett megskalpolt holttest, amely később visszakerül a helyére, a padlón látott vérfoltok sehol. Martin és a néző közösen kezdi úgy érezni, hogy a józan észnek itt vége van, és egyre erősebb rokonszenvvel figyelhetjük a fiút, aki már szinte kilátástalan helyzetbe jut. A történet talán leggyengébb pontja az, hogy Martin jórészt véletlenek sorozatának köszönhetően válik gyanússá (éppen azzal a prostival ismerteti őt össze a barátja, akit később a gyilkos megöl, elhelyezve rajta a fiú ondóját; és éppen ezt megelőzően közösül a srác a barátnőjével a hullaházban, nyomokat hagyva maguk után), úgyhogy ezek szerintem meglehetősen erőltetett megoldások, viszont dramaturgiailag szükségesek. A tettes személyére viszonylag hamar fény derül, jó fél órával a befejezés előtt, annyi hátránya van a történetnek, hogy aki kicsit is rutinosabb, az esetleg még ennél is hamarabb rájöhet a megfejtésre. Viszont a film mindezt megfejeli egy bizarr zárással, ugyanis a végső leszámolásra a hullaházban kerül sor, szintén többé-kevésbé erőltetett ötletekkel. A nézőt kifejezetten elgondolkodtathatja és megdöbbentheti az az eszmefuttatás, amelyet Wörmer ad elő a gyilkos indítékaival kapcsolatban, ugyanakkor számomra éppen a motivációk részletesebb kibontása hiányzott, adott esetben akár a gyilkosságokból is többet mutathattak volna.

Bár ez az alkotás sem tökéletes, és helyenként kissé visszavesz a tempóból, mégis sikerül nyomasztó és vérfagyasztó légkört teremtenie, főleg az első félidőben; sajnáltam, hogy éppen ezt a hullaházi horroros hangulatot váltották fel a talán kevésbé kemény thrilleres vonallal. A kisebb-nagyobb logikai furcsaságok (pl. a gyilkos simán el tudta volna tüntetni az előéletére vonatkozó iratokat, ha már egyszer bejáratos volt a hullaházba), a motivációk felemás bemutatása és az időnként erőltetettnek ható húzások (Martin gyanúba keverése/keveredése) ellenére is egy olyan filmet kaptunk, amely ma is megállja a helyét. A színészek jól alakítanak, a figurák életteliek, és sokszor tabudöntögető jelenetekben lehet részünk – hullaházi szex, vagy a film végén a "mersz-e nemet mondani az oltár előtt?" típusú heccelődés –, az operatőri munka több ponton kifejezetten segíti a szorongáskeltést (mint pl., amikor a kamera ráközelít Martin reszkető kezére, ahogyan próbálja elfordítani a kulcsot, miközben holttestek veszik őt körül), így egy erős töltetű, helyenként rendkívül paráztatós produkciót élvezhet a néző. Erős közepesre értékelném a filmet, kicsit érezhető rajta a hollywoodi/kommersz ízlés iránti nyitottság (például a cselekményszövésben), és habár a nézőnek nincs igazán nagy revelációban része, a tisztes középszernél valamivel többet kap.

70 Éjféli játszma  (1994)

thriller

Martin egy hullaházban vállal munkát, hogy tudja fizetni az egyetemi tanulmányait. Mikor egy sorozatgyilkos holttestét helyezik el náluk, furcsa dolgok történnek. A rendőrök egyre... több»