A borzalom, ami a film címével ellentétben nem nagyon akar rejtőzködni

Nagyon régen láttam első alkalommal ezt a filmet, még valamikor a videokazettás tékákból való kölcsönzések idején, és azokban az időkben szerintem még a teljesen vállalható poszt-apokaliptikus sci-fi horrorok közé lehetett sorolni. Persze, ha mai szemmel nézzük (és persze, ha nem lenne meg nálam is a nosztalgiafaktora a 80-as évek efféle filmgyártásához, akkor talán én is egy elég gyenge próbálkozásnak érezném), hajlamosak lehetnénk szinte azonnal besorolni a trash műfajba, de mivel anno rengeteg efféle minőségű alkotás láthatott napvilágot, én kimondottan jól szórakoztam rajta. A film producere az a bizonyos Roger Corman volt, aki számtalan ehhez hasonló filmet készített, tehát, amikor meghallom a nevét egy adott filmnél, már tudom, hogy mire számíthatok. Itt elsősorban nem a zsé kategóriára gondolok, sokkal inkább arra, hogy a film ideje alatt felültetnek majd arra a bizonyos nosztalgiavonatra.

Maga a film története valami elképesztő egyszerű, de valahogy ezt nem is hoznám fel hibának, hisz mit is várhatunk egy olyan alkotástól, amit számos helyen csak úgy emlegetnek, mint az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál (amit jómagam minden idők egyik legjobb sci-fi horrorjának tartok) koppintása volna, csak mindenben sokkal olcsóbb és rosszabb annál. A szereplőkről, az effektekről és a hangulatteremtésről már ne is beszéljünk! Valahogy úgy voltam vele, hogy míg az Alien személyében egy kortalan klasszikus született, amin egyszerűen nem fog az idő vasfoga, addig az adott filmet is besorolnám a B-filmes sci-fi horrorok klasszikusai közé.

A borzalom, ami a film címével ellentétben nem nagyon akar rejtőzködni

Már maga a filmcím választása is megér egy mondatot, Rejtőzködő borzalom. Nos ez a "borzalom" annyira nem rejtőzködő, hogy tulajdonképpen már az első alkalommal van szerencsénk megpillantani a szörnyünket teljes valójában, és szinte állandóan láthatjuk undormányosságát (amit azért megjegyeznék, a költségvetéshez képest egész jól sikerült). Persze voltak a film alatt olyan jelenetek, amire, ha visszagondolok, még most is fognám a fejemet, hogy ekkora ostobaságok miként kerülhettek bele a történetbe, amiket nem sorolnék fel, hisz, aki végignézi majd, egyből ki is szúrja. Ehhez persze társultak a színészek is, hisz néhol oly irracionális viselkedésekben csodálhatjuk meg őket, ami már tényleg fájdalmat képes okozni.

Mindent egybevéve, én elvoltam ezzel a korai sci-fi horrorral, és, akik szeretnék felidézni a 80-as évek tipikus b-filmes felhozatalát, azok tegyenek egy próbát vele!