Szeretem Terence Hillt, gyerekkorom nagy kedvence volt Bud Spencerrel együtt, s igazából manapság sem lehet megunni a filmjeiket, illetve meg lehet, csak nehezen.
A Don Matteo sorozat a család körében nagy kedvencnek számít... Helyesbítek... A család többi tagja körében. Én nem szeretem. Több epizódját is láttam, talán vagy egy tucatot, esetleg 12 epizódnál többet. Sajnos egyszerűen nem az én világom. Úgy tudnám körülírni, hogy egy "rendőrsztori köntösbe bújtatott szappanopera". S annak is túl lassú. Ami azért furcsa – s talán kicsit ellentmondásos –, mert az olasz emberek "habitusa", beszéde gyors. S végülis ez valamennyire tükröződik, és talán a szinkronszínészek is próbálnak ennek megfelelni, amennyire tudnak, már amelyik. Na de ezt illetően is van egy bökkenő. Az évadok előrehaladtával az új szinkronhangok egyre rosszabbak. Újréti László Terence Hill hangjaként szerencsére a sorozatban biztos pont. Faragó András Cecchini hangjaként egyszerűen borzalmas. Minden tiszteletem a művész úré, igazából kedvelem. Volt már szerencsém összefutni vele Szegeden egy szállodában; Náray Erika társaságában ejtőztek, lélekben a Hair egy-egy mellékszerepére készülve, ami akkor épp a Szegedi Szabadtéri Játékok repertoárján szerepelt, s volt szerencsém látni ott és akkor a darabot is. Elismerem, hogy jellegzetes hangja van – az érdessége miatt –, amit butaság lenne nem szinkronhangként kamatoztatni. Én a hangjával valahogy mégsem tudok mit kezdeni, valahogy túl flegma. Nem gonoszkodásból írom, de azt tudom elképzelni, hogy azért lett ő az új szinkronhang, mert azt akarták szemléltetni, hogy Cecchini felszedett pár kilót. Némiképp furcsa ezt kimondani, de szerintem Cecchini hangja Csuja Imre tolmácsolásában volt az igazi. Másfelől abból is elegem van kicsit, hogy a csapból is Stohl András – na róla elég változó a véleményem – folyik szinkronhangként, és ilyen minőségében a Don Matteoban is fel kellett bukkannia. Pedig szerintem neki nincs különleges hangja. Különösen azt utálom, ha elkezd nyökögni. Szerencsére Anceschi karaktere nem az a nyökögős fajta.
Terence Hillnek van egy Don Camillo című filmje, amelyben szintén papot alakít. Valahogy számomra furcsa mind Terence Hillt, mind Bud Spencert csuhás szerepben látni. A Don Camillon valahogy mégis jól tudok szórakozni, mert Camillo atya a hegyi beszéd mellett az öklét is használja anélkül, hogy egy agresszív ember benyomását keltené. Szerintem többek közt ez Terence Hill és Bud Spencer védjegye.
Teljesen értem, hogy a Don Matteo egy más jellegű sorozat, és maga Matteo más vérmérsékletű ember, s e karakterhez nem illik az ökölharc, csak legvégső esetben. S nyilván kellenek olyan emberek, akik hegyi beszéddel próbálják megváltani a világot, olykor én is ezzel kísérletezem, csak kicsit más, sajátos stílusban, ahogy a helyzet épp kívánja. Valószínűleg nem véletlenül találták meg Terence Hillt ezzel a szereppel, s nyilván nem véletlenül vállalta el. Számomra valahogy akkor is furcsa szemlélni és hallgatni, ahogy ezt a papi tevékenységet végzi. Az epizódok végén többek közt az éppen aktuális gaztevő lelki békéjének elnyeréséhez igyekszik hozzájárulni mintegy azt sugallva, hogy az illető gaztevő a börtönben raboskodva majd elnyeri méltó jutalmát. Ez enyhén szólva is furcsa. Jót akar, de én ezt valahogy mégis ártalmas tevékenységnek érzem. S az epizódok nem jutnak el odáig, hogy az aktuális gaztevők megtapasztalják, hogy milyen is a börtönben az élet. Hacsak épp nem valami "hókuszpókusszal" próbálja megmenteni őket a börtöntől mindenfélét ígérgetve, például azt is, hogy az "Úr" velük marad; akár a börtön falain belül, akár kívül.
Tudom, hogy ez is a sorozat "jellegéből" adódik, de én valahogy akkor is sokallom, hogy ennyit foglalkozik például a rendőrök magán- és családi életével. Adtam Terence Hill egy másik sorozatának is egy – illetve több – esélyt, s az abbéli szerepe szerintem sokkal jobban illik hozzá; s ebben a sorozatban legalább olykor használja az öklét, ha felhergelik, de ezzel a sorozattal is az a bajom, hogy túlságosan szappanoperaszerű. Egyébként az olaszok még a Rex felügyelőből is képesek élvezhetetlen szappanoperát csinálni.
S amikor az epizódok végén, amikor látszólag minden elrendeződik, s a gaztevő és a neki megbocsátó, hozzá közel álló személy fülig érő szájjal egymás nyakába borul... S Don Matteo – mint, aki jól végezte dolgát – már-már mémszerűen, 32 fogas vigyorral elmosolyodik... Nem feltétlenül ez a legjobb szó rá, de számomra ez valahogy hátborzongató. Egy igazi, sejtelmes Terence Hill mosoly szerintem nem ilyen, ugyanis én általában ilyenkor azt vélem látni az arcán, hogy már a következő "csínytevésén" töri a fejét akár például egy-egy film végén is; lásd például Kincs, ami nincs. Egyébként az a mém is kissé zavar, hogy Matteo atya Cecchinit mindig jól elveri sakkban, még akkor is, amikor Cecchini látszólag nyerésre áll. Na igen, a sakkozgatás jól illik a sorozathoz és egy paphoz. Viszont ez is olyan dolog, hogy furcsa Terence Hill kezében sakkbábukat, és nem kártyalapokat látni. Szerintem jobban illik hozzá a zöldfülű tekintet kártyázás közben, mint ez a magabiztos tekintet sakkozás közben. Na igen, szerintem ez a meghatározás jól illik a Don Matteora is: kincs, ami nincs.
80 Don Matteo (2000)
dráma | krimi | misztikus | thriller | vígjáték
Don Matteo egy olasz kisváros kedves, mosolygós, szelíd lelkű plébánosa, aki papi szolgálatai mellett a város egyéb dolgaiba is belefolyik olykor. A szerethető, kissé bolondos... több»
Szereplők: Terence Hill, Pilar Abella, Alessandro Borghi, Alba Rohrwacher, Micaela Ramazzotti
