127 óra unalom

2004. szeptember 7. Ekkor jelent meg a "Between a Rock and a Hard Place" Amerikában. Aron Ralston olyan balesetet él meg, amit mások nem élnének túl, 127 órát bezárva egy sziklahasadékban, egyedül, magányosan. A könyv magyarul is olvasható, szóval, akit érdekel, megtalálhatja; nem olvastam, nagy eséllyel nem is fogom. Szóval 18 millió dollárból el is készült a film 2010-ben. De milyen is lett?

Vannak azok a könyvek, amiket nem lehet jól vászonra vinni, na ez is ilyen. Láttam már nagyon-nagyon sok filmet. Láttam Stalkertől Bosszúállóig mindent. De ez a film unalmas. Nem olyan izgalmas a cselekménye, hogy feszültség tudjon adni. Vannak nagyon jó pillanatai, de a legtöbb csak időhúzás. Vannak filmek, melyeknek jól áll a lassú tempó. De ennek nem. Boldog lennék, ha azt mondhatnám, hááát, ennyi volt, amit ki tudtak hozni a filmből. DE NEM! Miért nem mentek bele jobban Ralston életébe, mert most, hogy megnéztem a filmet, még mindig nem tudok róla kb. semmit. Ennyi történet egy mellékszereplőnek szokott lenni, de nem egy főszereplőnek. 94 perc, ennyi a film hossza, és még így is unalmas. Miért nem tettek bele visszaemlékezéseket?

127 óra unalom

Lehe,t hogy a rendező és a forgatókönyvíró úgy tervezete, hogy megmutatja azt a magányt, amit a főszereplő élt át, azt a kemény 127 órát. De ahhoz hosszabb filmet kellet volna rendezni, és akkor lehet egy lassú és kő kemény művészfilm. De így ez semmi. Szóóóval, a film lassú egy pörgős feszült thrillerhez képest. De túl gyors egy lassú művészfilmhez. Ja, és, hogy életrajzi a másik műfaja. Ahogy le írtam, semmit se lehet tudni a karakterünk életéről, csak azt a 127 óráját. Hogyan izguljak érte, ha kb. semmit se tudunk róla?

James Francot szeretem, és talán ő viszi el az egész filmet. És igen, még mindig nem szeretem, ha csak egy színész miatt jó a film. Szóval, ha Danny Boyle filmet akartok nézni, inkább vegyétek elő a Trainspottingot!