Ana Lungu függetlenfilmje túlírt párbeszédekből és hosszú beállításokból összeálló jelenetekben mesél arról, milyen érzés feldolgozni valakinek az elvesztését. A kulcs: vissza a természetbe.
Az állami- és stúdiófinanszírozás nélkül készülő filmekből szinte kivétel nélkül árad az önfeledt alkotói szabadság, mely többnyire a mozgókép iránti feltétel nélküli alázattal és magas szintű odafigyeléssel párosul: a készítők sok poszton kényszerülnek kipróbálni magukat és még akkor is érezhető, hogy miért volt fontos számukra az adott történet, amikor a végeredmény épp kevéssé áll össze. Ez a helyzet Ana Lungu harmadik nagyjátékfilmjével is: az Egy herceg és egy fél minden képkocájából árad az alkotói odaadás, azonban a három bukaresti fiatal története ezen túlmenően nem sok izgalmat tartogat azok számára, akik láttak bármit is az elmúlt tizenöt év román filmterméséből.
Iris (a forgatókönyvet társszerzőként is jegyző Iris Spiridon) egyik barátja tragikus körülmények között meghal, az egyébként színészként dolgozó lány így két barátja, István (Téglás István) és Marius (Marius Manole) társaságában egy bukaresti lakás 21. századi kényelmében igyekszik válaszokat találni elmúlásra, a gyász feldolgozásával kapcsolatos kérdésekre, többnyire színház- és filmelméleti, valamint filozofikus töltetű diskurzusokon keresztül. Egy közönségtalálkozón egy másik színész, Fehér László (a Kojotból ismert Mátray László) elbűvöli Irist, így a főszereplő triumvirátus hamarosan meg is látogatja a macsó férfit háromszéki birtokán. Irist így az épített környezetből a természet közelébe való áttérés fogja végigvezetni a gyász folyamatán, miközben a László iránt táplált zsigeri vonzalma néhány újabb akadályt gördít elé.
Bár a fentiekből úgy tűnhet, hogy az Egy herceg és egy fél lényegretörő és narratív szempontból koherens, ez sajnos nincs így: a kivétel nélkül 7-8 perces, többnyire statikus beállítások leginkább a művészetekről és az elmúlásról szóló vadbölcsész eszmecserékből állnak, magát a történetet csak elvétve görgetik előre. Iris problémája, azaz a tragikus haláleset feldolgozása, így pusztán keretként működik, a film közepén majdnem teljesen elhal ez a szál. Mivel a történet fő konfliktusa nem tudja összetartani az elidegenítésre egyébként is alkalmas szüzsét, a karakterek iránti érdeklődés hamar elvész, dacára annak, hogy a játékidő első fél órája a román újhullám erősebb pillanatait idézi.
A színészek azért valamennyire így is meg tudják menteni a filmet: Iris Spiridon érzékenyen játssza a gyásszal dacoló fiatal színésznőt, sokszor az eszköztelenség határait súrolva mutatja be a figurára nehezedő nyomást. Téglás István és Marius Manole remekül kiegészítik egymást, előbbi szerény és alázatos, de dörzsölt színészként, utóbbi pedig karakánabb, érzékenységét folyamatosan palástolni igyekvő üzletemberként brillírozik. A showt azonban Mátray László lopja el: játékát kellő öniróniával támogatja meg, így sokszor olyan, mintha egy botcsinálta Pintér Tibort látnánk, miközben Mátray egy-egy pillantással tökéletesen képes lefesteni a karaktert. Az Egy herceg és egy fél legerősebb momentumai is a színészekhez kötődnek: a közönségtalálkozón játszódó jelenet egyértelműen kiemelkedik a többi közül, Lungu tökéletesen ragadja meg az ilyen eseményeken uralkodó hangulatot, a színészek pedig minden mozdulatukkal a helyzet kínosságát nyomatékosítják.
Sajnos azonban ilyen pillanatokból kevés van, hiába a többé-kevésbé konzekvensen végigvitt formanyelv, a színészek igyekezete és a néha kifejezetten dinamikus párbeszédek. Az Egy herceg és egy fél így sajnos megragad az ambíciók szintjén: összességében azért szimpatikus darab és végső soron a román filmek rajongói (az a mintegy 250 ember ebben az országban) nem járnak vele rosszul, azonban érthetetlen, hogy az egyébként továbbra is erős román filmművészetből miért épp ez a film találja meg a magyar mozikat.
47 Egy herceg és egy fél (2018)
Az elhagyatottság érzésével küszködő barátok, Iris, Marius és István közösen bérelnek egy lakást a román fővárosban. A film cselekménye Irisre fókuszál, aki a nemrég... több»
Szereplők: Iris Spiridon, Marius Manole, István Teglas, Mátray László, Dantes Bobaianu
