2020.01.31 23:10 Paulo-Varga Olvasottság: 277x
2

Világégés valós időben

Az 1917 erősebb pillanataiban a háborús filmek etalonjaival vetekszik, ám a szinte alig létező forgatókönyv miatt Sam Mendes alkotása nem válik remekművé.

Mendes, akárcsak Christopher Nolan a Dunkirkkel, az időkezelésre alapozza az élményt. Míg utóbbi film a második világháború különféle színtereire kalauzolt, és a földön, vízen, levegőben zajló események tükrében különbözőképp telt az idő, addig az Amerikai szépség rendezője a Birdmanhez vagy épp Hitchcock korai bravúrjához, A kötélhez hasonlóan láthatatlan vágásokkal köti össze a jeleneteket; teszi ezt mindenféle narratív sűrítés nélkül, tehát ami a történet szerint 10 perc, az a vásznon is épp annyi ideig tart. Ebben rejlik az 1917 legnagyobb erénye és egyben legkomolyabb buktatója is.

Világégés valós időben

Egyfelől, az időkezelés miatt a nézőnek lehetősége nyílik átélnie az első világháború lövészárkaiban és a csatatéren uralkodó feszültséget és őrületet. A hatást azonban csorbítja a gyakorlatilag épphogy csak létező történet: az FPS-videojátékok stílusára hajazó jelenetek a legegyszerűbb küldetés- és határidő logika szerint működő sztorit szolgálják.

Két katona, azaz Schofield (George MacKay), valamint Blake (Dean-Charles Chapman) azt a feladatot kapja, hogy időben vigyenek el egy parancsot A pontból B pontba. Ha nem járnak sikerrel, egy teljes angol osztagot vezényelnek a halálba, mivel a németek csapdát állítottak. A küldetésnek van egy személyes vonatkozása is, hiszen Blake bátyja épp az érintett osztagban teljesít szolgálatot. Így az 1917 lényegében azon a keserves úton rángatja végig a nézőjét, amelyet a háború apró fogaskerekeiként mozgó, két alacsony rangú katona kénytelen megtenni a sikeres küldetés érdekében.

Az 1917-ben ott rejlik a technikai bravúr. Bár a láthatatlan vágásokkal összekötött, aprólékos műgonddal megkomponált hosszú beállítások nem új keletű eszközök, a valós időben zajló események és az ezek megmutatására kidolgozott, kompromisszumot nem ismerő technikai megoldások megsüvegelendő alkotói odaadásról és szakértelemről árulkodnak.

A jórészt természetes fények mellett rögzített jelenetekben a kamera szinte folyamatosan mozog, gyakran több kört ír le a szereplők körül, miközben Mendes a világháború poklát ábrázolja a filmes terepasztalon. Ez legalább annyira Roger Deakins operatőr érdeme is, aki ismét csúcsteljesítményt nyújt, a film minden képkockáján érződik a rendkívül aprólékos tervezés, a profin megkoreografált, mozgalmas jelenetek tökéletesen olvadnak egymásba.

Az 1917 merész naturalizmusa is jót tesz a végeredménynek: vér, kosz, elhullott lótetemek, a lövészárokban egymás hegyén-hátán fekvő halottak és óriási, a holttestekből lakmározó patkányok övezik a főszereplők útját; egészen a film kétharmadáig remekül haladunk a háború poklának legsötétebb bugyraiba.

Azonban egy ponton már menthetetlenül kiütköznek az összecsapott forgatókönyv hátrányai. Az, ami működött a Dunkirkben, azaz, hogy a háború múlt, jövő és különösebb háttérsztori nélküli katonáinak sorsát követjük, itt meg-megbicsaklik, mivel a játékidő teljes ideje alatt követett két szereplő karakteréből hiányzik a mélység. Hiába az egyikük személyes érintettsége, a koncepcióból fakadóan jellem nélküli figurák egyszerűen nem tudják fenntartani a nézői érdeklődést két órán keresztül.

Ez igazából csak akkor válik zavaróvá, amikor épp nincs akció, amikor a főszereplők nem eszeveszetten menekülnek, hanem épp két fontos helyszín közötti átvezetőt kell néznünk. Ilyenkor menthetetlenül kiütközik a merész koncepció árnyoldala. Azonban, szinte a csodával határos módon, az utolsó húsz percre új erőre kap a film, George MacKay pedig a monumentális zárójelenetben olyan arcjátékkal és színészi eszközkészlettel dolgozik, hogy azokban a pillanatokban az 1917 a legnagyobb háborús mozik – Jöjj és lásd!, Apokalipszis most!, Saul fia – hatásával vetekszik.

Mendes képes érzékletesen bemutatni a tetőfokára hágó, monomániás őrületet, mely hatalmába keríti a kimerült, a küldetést mindenáron teljesíteni akaró közkatonát, ez pedig tényleg akkora bravúr, melyre csak a legnagyobbak képesek. Még jobb lett volna, ha ezt a remekül kivitelezett lezárást nem előzi meg majd’ 30 percnyi veretes unalom…

Minden szembeötlő hiányossága ellenére is nehéz haragudni az 1917-re: a fantasztikusan kivitelezett, szinte folyamatos kameramozgással dolgozó hosszú beállítások, a filmesek által elhanyagolt első világháborús téma tiszteletteljes, a hősök előtt tisztelgő felhasználása, valamint az izgalmas formanyelvet a végére ügyesen a narratíva és a hatáskeltés szolgálatába állító rendezés ha nem is maradandó, de minőségi filmélményt eredményeznek, melynek a néhol túltolt bravúrkodást is meg lehet bocsátani.

81 1917  (2019)

dráma | háborús | kísérleti film

Az első világháborúban harcoló két brit katona életveszélyes megbízatást kap, egy üzenetet kell eljuttatniuk társaiknak, ehhez azonban át kell törniük a német frontvonalat.... több»

2