2017.08.07 12:46 MMcFly2015 Olvasottság: <100x
2

Sötét, de nem mély

Bevallom, nem követem Stephen King munkásságát, így nem tudom a könyvhöz hűen megítélni a filmet, de az már első ránézésre is vészjósló volt, hogy egy ekkora volumenű regényt másfél órába próbáltak belesűríteni. Nem tudom, terveztek-e folytatást, de ha sorozatként nyúlnak a témához, még egy pilot epizódnak is gyenge lett volna, nemhogy egy önálló mozifilmnek.

Egyszerűen unalmas. Végig olyan világ és karakterek bontakoztak ki a vásznon, amelyekből izgalmas sztorit lehetett volna faragni, de ez sajnos csak lehetőség maradt, amit a film nem tudott kihasználni. A bevezetésben még kapunk némi képet a torony szerepéről és a gyerek fontosságáról, de ezután a történet teljesen érdektelenné válik, és sem a világépítés, sem a karakterek nem tudnak igazán működni.

Sötét, de nem mély

Pedig "A" kategóriás színészeket kaptunk, de még ez sem menti meg a produkciót. Matthew McConaughey főgonosza, a Sötét Ruhás karakter számomra teljesen elvérzett. Egyáltalán nem érződött fenyegetőnek, inkább parodisztikus lett, és elbarmolták a karakter potenciálját.

Akciójelenetből kevés jutott, de még az a pár is sablonosra és erőtlenre sikeredett. A végső összecsapás sem dob fel semmit, még az addig unatkozó nézők pulzusa sem emelkedik tőle. Az egészből hiányzott a súly, a tét, és talán egy komolyabb korhatár-besorolás is, mert így próbálták egy fiatalabb korosztálynak eladni, de a végeredmény inkább egy Villámtolvaj vagy A végzet ereklyéi – Csontváros szintjén ragadt.

A témáért kár. Nagy lehetőség rejlett volna benne, de amit ez A Setét Torony nyújtani tud, az sajnos még a középszerű fantasy filmek szintjét sem éri el. King-univerzum ide vagy oda, ez most nagyon nem talált célba.

akció | fantasy | horror | kaland | sci-fi | western

Egy revolverhős vándorol a végtelen pusztában. Igazi harcos, aki az igazság nyomában jár, és szörnyekkel viaskodik. Roland Deschain (Idris Elba) magányos harcos, aki a Setét... több»

2