Martin Scorsese monumentális gengsztereposza megtörtént eseményeket mesél el Frank Sheeran (Robert De Niro) életútján keresztül. Az évtizedeken átívelő, 3, 5 órás cselekmény során rengeteg szál fonódik össze, egyre több és több szereplő kerül képbe, egyszerre érinti az alvilág, a politika és a szakszervezet témáit, erkölcsi és morális kérdéseket vet fel, roppant mennyiségű információt és háttéranyagot zúdítva ezzel a nézőre.
A történet töménységét, a játékidő hosszát, valamint Martin Scorsese eddigi munkásságát tekintve meglepően sok az üresjárat és a lassú, öncélú jelenetek, amit még fárasztóbbá tesz az, hogy a lassan csörgedező jelentek mögött mély és elgondolkodtató erkölcsi kérdések és mondanivaló rejlik, amit nekünk kell kihámoznunk, miközben a film történéseire is figyelünk. És ezzel ki is merítettem a felróható hibákat. Merthogy ezekkel együtt is működik, hiszen magán viseli Scorsese munkásságának minden jellegzetességét és zsenialitását. Sőt, Az Ír a maga gazdag és szerteágazó történetével és stílusával gyakorlatilag összefoglalása és egyben megkoronázása a páratlanul gazdag Scorsese-életműnek.
A gengszterfilmek királya a hamvaiból támasztotta fel a műfajt és annak veterán nagyöregjeit ( Robert De Niro, Al Pacino, Joe Pesci), akiket átvitt értelemben és a képernyőn CGI segítségével szó szerint is megfiatalított, hogy még egyszer, valószínűleg utoljára készítsenek egy vérbeli, nyers gengszterfilmet, amelyre nagyon sokáig emlékezni fognak. És ez maradéktalanul sikerült is, mivel olyan szintű kultuszfilmet alkottak, amire 30-50 év távlatából is úgy fognak visszatekinteni, mint a film, amiben Scorsese visszatekerte az idő kerekét.
