A magyar filmtörténet egyik legkiválóbb drámája és alkalmasint minden idők legkitűnőbb ifjúsági filmje. Mint az ismert, 1969-ben Oscar-díjra is jelölték – mint a Legjobb külföldi film –, amit végül nem nyert el, érthetetlen módon. Persze hány nagyszerűbbnél nagyszerűbb filmes klasszikussal esett már meg ugyanez. Meglepő érdekesség, ha megfigyeljük a tengerentúlon is ismert, mesterien megkomponált regényadaptációnak a kritikáját, mennyire eltérő narratívák születtek róla, s mind egyöntetű egy bizonyos tekintetben. Ami a mi kultúránkat illeti – s ami a könyvből még inkább kisejlik –, egyértelműen a becsület örök érvényű étosza mellett teszi le a voksát, mely aztán számos erkölcsi szálon felfejthető.
A magyar–amerikai koprodukcióban készült film Fábri Zoltán rendezésében látható, aki a regény strukturális vonalvezetésén egyensúlyozva megvalósította a legzseniálisabb mozgóképes tanmesét katartikus drámai befejezéssel – oly módon, hogy közben állandóan mókás helyzetkomikumokba botlunk. A fiúk állandó bohókás, kacagtató civódásaiktól még a legmegrázóbb jelenetekben sem válnának meg.
A történet két kulturális és morális eszmeiséget próbál láttatni az egész film során. Ezek egyike fizikai síkon jelenik meg, melynek jelképe a grund. A másik magasan túlmutat a hétköznapi erkölcsiségen, egy életen és halálon túlszárnyaló – nem is oly ismeretlen, de annál inkább a feledés homályába vesző – étosz mellett tör lándzsát. A grund a haza, a biztos menedék, de ugyanakkor felelősség és kötelesség is, melynek nem mellesleg büszkeség volt a részesének lenni. A múlt század elején játszódó história még jóval a vérzivataros 20. század teljesen inhumánus, a tradicionális hadakozás gondolatiságát totálisan maga mögött hagyó, őrült koncepciójának kiteljesedését megelőzően játszódik. Főként a magyar kultúrában még abszolút élt a heroikus, az életet is feláldozni kész harcos héroszi alakja. Ez a szellemiség hatja át a grund minden egyes figuráját öntudatlanul is. A becsület, az adott szó mindenkit kötelez.
A főbb karakterek egy zoodiákusi keretrendszer egyes tagjaiként is azonosíthatók, sőt, az események a mundán asztrológia mikrokozmikus analógiájaként is felfoghatók. Az események első feszültségpontja egy a grund közösségén belüli ellentétpár létrejötte, mely idővel az önmagával meghasonuló, az önazonosságából kilépő karaktert szüli meg. Geréb a népszerűségre, elismertségre vágyó, kiváló szónoki képességű srác, aki azonban mégsem nyeri el társai bizalmát. Ez megbántottságot, őrlő frusztrációt eredményez benne, s nem elégszik meg a bizalmi második hellyel. Annyira minden bizonnyal bölcs, hogy riválisaik vezetőjének posztjáig sosem juthat – de nem is tudatos célok vezérlik, csupán bosszú hajtja sorsa ellen.
A vörösingesek esetében szóba sem kerülhetne egy ilyen fajta elhatározás; Áts Feri, ha lehet, még feddhetetlenebb, morális tartása felől kétségünk nem lehet. Geréb láthatóan végig sejti mindezt, de ténylegesen csak később szembesül vele. Gesztusai helyesen láttatják, hogy döntése őt elkerülhetetlenül a száműzöttek sorsára juttatta. Kezdetben reményét diplomáciai készségében látja, ám hirtelen ráeszmél, hogy a rivális társaság gyakorlatilag cseppet sem különbözik a Pál utcaiaktól. A hátsó szándékot, a mögöttes szervezkedést mindkét fél utálja.
Nemecsek kis termete és félénk természete miatt mindenkinek a kis inasa – róla elképzelni sem tudnak mást, mint a puszta szolgálatteljesítést. Fáradhatatlanul buzgólkodó szellemisége nem igazán érinti meg társait, ennek ellenére a legkimagaslóbb etikai kvalitásokkal rendelkezik, ami a film végére – kissé abszurd módon – bontakozik ki. Az író szinte minden terhet az ő vállára helyezett, a legkiélezettebb helyzetek, sorsdöntő pillanatok múlnak rajta, ráadásul elképesztő árat fizet mindezért. Nemecsek végül nem nyújt kezet, Geréb elképzelései hamvába hullnak, és a harc megkezdődik.
Véleményem szerint a mű egyik példaértékű jelenete, amely – mint korábban szó volt róla – mélységig áthatja a film szellemiségét, az Geréb és Boka újratalálkozása. Valószínűleg senki sem lenne szívesen a kegyvesztett úri fiú helyében, mert mindenki érzi, hogy már sosem lenne ugyanaz semmi sem, mint azelőtt volt. Nemcsak a csapaton belüli helye üresedett meg, hanem a becsületét vesztette el örökre. Még ha soha többé senki nem tudna róla, nagy valószínűséggel mindenkinek az arcában a megvetést, a kételyt érezné. „Az árulást nem lehet jóvá tenni…” – ezekkel a szavakkal bocsátja útjára Boka egykori szövetségesét. Szép kis útravaló. De azért kétségünk ne legyen, boldogulni fog az életben, hisz a kezdő lépéseket már megtette.
Végezetül is Rácz tanár úr hívei győzedelmeskednek, és aki azt hiszi, hogy az érzelmi tetőponton túl van, az téved. A történet nem oldódik meg, a halál végül is nem tesz pontot a cselekmények végére. A fiúk csupán a kis hős elvesztését szemlélik, a valódi tragédiát csak Boka érti meg. A nézőnek lehetősége van mindazonáltal újabb szintet lépni, hiszen a lelki-erkölcsi tanulságok tovább élnek a világban, és nincsenek teljesen megfejtett igazságok. A látszólagos bukások értelme vagy értelmetlensége új perspektívákat hoz létre a fiúk lelkében, és a világ kollektív tudatában tovább él.
87 A Pál utcai fiúk (1968)
A történet 1889 márciusában játszódik Budapesten. A Pál utcai fiúk és a vörösingesek csapata konfliktusba keveredik, amely során a középiskolás gyerekek ellopják egymás... több»
Szereplők: Törőcsik Mari, Anthony Kemp, John Moulder-Brown, Kozák László, Pécsi Sándor
