2020.10.02 00:52 Anti007 Olvasottság: 348x
6

Detektívkaland, ami nem hagy bennünk nyomot...

Azt gondoltam, végre kapunk egy klassz kalandfilmet, de bármennyire is vártam, hogy megismerhessem Sherlock Holmes ismeretlen húgának történetét, sajnos a film után csalódottan nyugtáztam, ez mellé ment... Az Enola Holmes egy lendületesen elmesélt, de sajnos mégis üres történet. Leginkább pont egy szövevényes bűnügy hiányzik belőle, de az is valami, hogy azért annyira mégis lendületes, hogy az igazán szép, korhű képekkel fenntartja az érdeklődésünket, még, ha a film után egy nagyobb sóhajjal nyugtázzuk is, ez sokkal több és jobb is lehetett volna.

Enola Holmes (Millie Bobby Brown), aki a nem más, mint a híres detektív, Sherlock Holmes (Henry Cavill) húga, kissé különc édesanyjával (Helena Bonham Carter) él, aki egy nap eltűnik otthonról. Enola úgy gondolja, fivérei nyomdokaiba lép, és édesanyja nyomába ered. Testvérei pedig elsősorban utána, no és persze az anyjuk után. Enola kalandos útja során romantikus kapcsolatba bonyolódik, ám a fiatalembernek is nyoma vész, sőt kiderül, halálos veszély is fenyegeti.

Detektívkaland, ami nem hagy bennünk nyomot...

Nem is hangzik rosszul a sztori, de a 123 perces játékidő túl sok ehhez, és az igazán pazar szereplőgárda sem segít ezen. Egy technikailag profin összerakott film, mely a 18. század arisztokratikus Angliájába varázsol minket, de a műfaj hiányosságai miatt a bűnügyi cselekmény hiánya sajnos mégis lehúzza az egészet. Azt semmiképp sem mondanám, hogy nem érdemes megnézni, de sokat ne várjon tőle szerintem senki. Sherlock Holmes (Henry Cavill) jelenléte, ha csak ritkán is bukkan fel, mindenképp számít, ami viszont igencsak zavaró, hogy Enola (Millie B. Brown) többször kiszól hozzánk, nézőkhöz, ami, ha már sikerül elmerülnünk a sztoriban, magával ragadna a történet, igen zavaró, és szerintem indokolatlan is.

Az viszont tény, hogy a Stranger Thingsből megismert “Eleven” Millie Bobby Brown a szemünk előtt vált kész felnőtt hölggyé, és az is biztos, hogy egy tehetséges színésznőt ismerhetünk meg a személyében, filmről filmre...

dráma | kaland | krimi | misztikus

Enola Holmes (Sherloch Holmes tizenéves húga) édesanyja eltűnik, és mivel most nem számíthat bátyja segítségére, egyedül kezd nyomozásba. Egy hatalmas politikai... több»

6