Bombabiztos szórakozás

2020.10.25 12:09 Filmdoki Olvasottság: 101x

1

1994 a bombás filmek éve volt. Ott volt Stallone-tól A specialista című darab, mely James Woods alakításának hála lehet sokak számára igen emlékezetes. Aztán Jan de Bont kirobbanóan ütős mozija, a Féktelenül, mely mind a mai napig etalon a műfajban. Végül pedig adott jelen film, az Időzített bomba, mely lényegében a fent említett két alkotás között helyezkedik el.

Luis Llosa nem egy rendezőzseni, így hiába próbálta egy drámaink szánt szállal komolyabbá tenni filmjét, az lényegében önmaga paródiája lett, és az említett Woods játéka húzza ki a középszerből. Bont operatőrként ténykedett számos kultikus akciófilmnél, így nála a látvány, a pörgés az, ami már betonstabil lábakon állt, de ehhez jött egy ütős forgatókönyv is, mely nem veszi magát túl komolyan, ellenben jó karakterekkel dolgozik, és tele van remek ötletekkel, fergeteges szövegekkel. Azt meg szerintem nem is kell említene, hogy Hopper még Woodsnál is fergetegesebb gonoszt alakít.

Stephen Hopkins Időzített bombájának sikerült az, ami Llosa filmjének nem. A forgatókönyv nem sül bele a komolykodásba, hanem mindvégig sikerül feszültnek és érzelmesnek maradnia, arcpirító jelenet pedig nem is igazán van benne. Akciók terén ellenben jóval szerényebb mindkét említett darabnál, viszont a robbantásos jelenetek mind a mai napig ütnek, a film végi hajós akció készítése pedig tényleg kirobbanóra sikerült, ugyanis a felvételkor jó pár épület ablaka betört a nyomás következtében.

Hopkins előnye volt, hogy ügyesebb rendező, mint két társa, jól ért a feszültségteremtéshez, a karakterek mozgatásához. A nem túl jó Rémálom az Elm utcában 5. - Az álomgyermek is hiába egy katyvasz, látszik, hogy Hopkins igyekezett belevinni a lehető legtöbb kreativitást, egyediséget, annak ellenére, hogy a végeredmény olyan lett, amilyen. Érdekes egyébként mind Stephen Hopkins, mind Renny Harlin egy-egy Rémálom filmet rendeztek, majd ezt követően azonnal egy-egy olyan filmet, melyek John McTiernan filmek folytatásai (Die Hard 2. és Ragadozó 2.).

A rendezésnek hála tehát lényegében nem lehet unatkozni a 2 órás játékidő alatt. A történet egyszerű, de jól kivitelezett, és az említett feszültség átlengi az egészet, így egy-két jelenet bír némi hitchcocki hatással is. A forgatókönyv erre azzal is rájátszik, hogy olyan karaktereket vonultat fel, akik kedvelhetők, még akkor is, ha olykor vannak idegesítő megmozdulásaik is.

A film két húzóneve csúcsformában van. Jeff Bridges szinte végig higgadt, visszafogott és kellően természetes alakítást nyújt, hogy egy-egy érzelmi csúcsponttal rendelkező jelenetben aztán felszínre engedje a benne lakozó erőt. Tommy Lee Jones jóval könnyebb helyzetben volt, hiszen egy jellegzetesen '90-es évekbeli rosszfiút kellett életre keltenie. Magyarán harsány, már-már őrült szerepkörben tetszeleg, és láthatóan élvezte is ezt. Itt még sikerült abban a tartományban maradnia, ahol a ripacskodás szórakoztató. Ezt aztán a Mindörökké Batmanben sikeresen túllépte.

Külföldön sok kritika érte a filmet amiatt, hogy a színészek ír akcentusa elég erőltetett lett. Számunkra mondhatni ez lényegtelen, ugyanis ehhez a filmhez olyan magyar szinkron készült, amit vétek lenne kihagyni. Szakácsi és Dörner rengeteget tesznek hozzá a két kulcsfigurához, de a mellékszerepekben is igazán nagy nevek tűnnek fel: Für Anikó, Jakab Csaba, Horányi László, Sörös Sándor és a kissé idegesítő fekete karaktert életre keltő Forrest Whittaker hangjaként Kerekes József, aki azért szerethetőbbé teszi ezt a figurát.

Az Időzített bomba a kissé elfeledett akciófilmek táborát erősíti. Pedig Hopkins filmjét hiba kihagyni: ma már nem igazán készülnek ilyen jellegű akciómozik. A feszültség, a dráma és az akció remek egyensúlyban van, mindeközben kiváló színészek alakítását élvezhetjük. A bostoni környezet pedig csak hab a tortán, igazi egyedi ízt kölcsönöz a filmnek.