Virtuózok V4+ kritika

2020.12.21 20:14 myatom Olvasottság: 501x

1

Én azért elgondolkoznék a befektetett 100 millás nagyságrendhez képest az általános közérdektelenségen, nézetlenségen (FB, YT, Duna-nézettség, sajtó- és kritikai megjelenés), nagyon durva like:dislike arányon, a kritikafogadási és -tűrési hajlandóság teljes és meglehetősen taszító hiányán. És akkor ez csak a külcsín, szót sem ejtettem a belbecsről vagy annak sérüléséről.

Zenei verseny értékelésénél érdemesebb messziről kezdeni, a valóságot és egzaktságot megcélzó megközelítéssel, kérdésfelvetésekkel, hierarchikusan alpontokba szervezve.

(1) Lehet-e objektíven, számokba leképezve értékelni zenészi produkciót, teljesítményt?

Azt állítom, elsődleges primér szinten nem. Az ízlés, ahogy a szerelem is, nem a számok nyelvét használja. Eleve beszélni is nehéz arról, ki és mi tetszik, miért teszik, nemhogy számot rendeljünk mellé, nagyobb melléfogási potenciállal.

Másodlagosan viszont már igen, lehetséges (mind a művészet, mind a szerelem terén). Hiszen a zenetanárok a felvételin felvesznek leendő zenészeket, osztályoznak vizsgáknál, diplomát adnak. Kell és működik az egész aktuálisat célzó teljesítményorientált értékelés a működőképesség fenntarthatósága miatt (más kérdés, milyen problémákkal, milyen hatásfokkal). Ha sok ember sok pl. Yuja Wang koncertet hallgat, akkor a művész ázsiója no meg a gázsija, vagy éppen további lehetőségei emelkednek.

Persze ez így önmagában inkorrekt, hiszen a plebs csak azok közül választhat/minősíthet a figyelmével, akik eljutnak a világhírnév, vagy ugye tévéshow-ban megjelenés közelébe, és onnantól a művészeknek már csak rá kell szolgálniuk a figyelemre. Akár pénzügyi marketinggel, akár Youtube-os hálózati kapcsolatos marketinggel meg kell támogatni az amúgy alaposan szűkítő kiválasztódási folyamatot.

Konklúzió? A minőségi végeredményhez a kiválasztódási folyamatot: (a) pénzteleníteni kéne (a pénz mérgező tulajdonságát kivonni) (b) „big data”-sítani kéne („sok hallgató, megalapozottabb vélemény” jeligével). Különben tehetségek tűnnek el szem elől, torzított lesz a kiválasztás (súlyos bűnei vannak e torzításos terén mind a YT-nak, mind a Virtuózok műsornak is.

(2) Mikortól tekinthető minimálisan objetíven tisztességesnek a verseny? Ha (a) átlátható a rangsoroló döntés (b) reprodukálható „megkeverés után is”.

Úszóknál rá kell nézni az eredményjelző táblára: egy perc múlva is, majd tíz perc múlva is ugyanaz lesz a végeredmény, a vesztes meg gratulál a győztesnek.

Barabási Albert-László „Siker” című könyve óta tudjuk, hogy bizonyos „nem-egzaktan” mérhető versenyek (pl. borverseny, zenei verseny) esetében a kiválasztások igencsak problémásak, mi több, ezek mélyebb analízissel kimutathatóan nem korrektek a végeredményüket illetően.

Nyilván a lőrét és a minőségi bort a laikus is meg tudja különböztetni, ahogy a Bikicsunáj is megkülönböztethető mondjuk egy Tóth Vera produkciótól, de amint áttérünk a minőségre (márpedig a Virtuózok gyerekművészei magas kultúrát, komoly értéket képviselnek, hoznak), ahol hajszálak meg impulzusok döntenek átláthatatlan és megismételhetetlen módon, az egész tisztesség és korrektség megkövetelhetetlenül sutba dobódik, mégpedig elvi okokból.

Konklúzió? Az nagyon fájdalmas. Nem a legjobb, a legérdemesebb nyer, hanem a győztesnek kiemelt, a belterjességet sejtető művészi korrupció sötét árnyával. De nem is ez a legfájdalmasabb az egészben. Hanem a győztes, miközben döntési szempontból ingatag alapon nyer, (komoly) pénzt, paripát, fegyvert, mindent visz. Míg a második helyezettől lefele maradnak az oklevelek és a vesztés miatti kudarc felé tendáló élmény, no meg a biodíszletté való degradálódás potenciálisan nulla szakmai fejlődéssel, ha nincs érdemi, komolyan vehető, kívülről is levehető produkció-kritika. A második és többi hely kizárólag akkor nem kudarc, ha tisztán, egyértelműen, tág külső-belső közmegegyezéssel második valaki (sorolódik hátrébb).

(3) Ekkora potenciális korrektséghiányos hendikep esetén lehet-e mégis tisztességes zenei versenyt csinálni? Nem tudom az egzakt választ. Intuícióm alapján igen (Barabási korrekt elemzései dacára, de azok figyelembevételével), és még csak nem is kell nemzetközi meg szuperzsűrivel terheltnek lennie (a belterjes művészi korrupciót ez nem negligálja, maximum csak tompítja). Konklúzió? Szerintem:

(a) A zsűriben a személyi döntéseknek egymástól függetlennek kell lenni (nincs közös ítélethozatali háttér susmus). A zsűridöntések legyenek névvel vállaltak. (b) A zsűrinek is legyen kockáztatnivalója (a közönség érzékelhesse, ki ért és ki nem a zsűrizéshez), ne csak a művészeknek (a döntés megvédése kinyilvánított szakmai vélemény alapján). A zsűri legyen valós érdemi teljesítményre kényszerítve, ne adjisten zenész szakmai érvek ütköztetésére.

(c) Nem abszolút pontokat kell adni, hanem relatívakat, egy jól megválasztott referenciához képest. Ennek előnye lenne az is, hogy azonnal kiosztható, nem a verseny(forduló) végén. Ne lehessen 10 pontokat adni 10-ből: közelíteni kellene a Gauss-görbét, a valósággal konform módon, amihez kritika is párosul. Tőlem Élő Árpád matematikus sakkban és fociban jól működő módszertanának beemelése is jöhetne.

(d) Zsűri értékelési szempontok lehetnek: anyagerősség, virtuózitás, elegancia, kottahűség, hibátlanság/pontosság, (zene-)értelmezés, érettség, túlvállalás értékelése, aktuális rákoncentrálás, ihletettség. (e) Castingolt laikus zsűrivel való szélesítés? Közönségszavazás? (f) Verseny-repertoár megkövetelése? Hiszen valamiképpen rangsorolni kell a művészeket, előzetes asztalra letett dolgok alapján ez könnyebb. (g) Improvizálás versenybeültetési lehetősége? (h) Valóságshow-s rész nullához konvergáltatása stb. vég nélkül jöhetnek az ötletek.

(4) Lehet-e tévéműsor keretében zenei versenyt rendezni? Anno, az 1970-es évektől egy itthoni tévés karmesterverseny több évaddal szegezett egy országot a képernyő elé. A dolog tehát nem lehetetlen (sőt a népes oroszoknál a mai napig jól működik az ilyen). A magam részéről tartok tőle, mára már itthon a lehetetlenség határát súrolja a jó tévés zenei verseny megrendezése, és elsősorban a klasszikus zene sorvadása, és valamiféle művészi skanzenbe kényszerülése miatt.

Azt gondolom, hogy az idő lineáris múlásával négyzetesen/exponenciálisan avul el az "aktualitás". Ma már jóval kevesebben olvasnak Fekete gyémántokat, de még mindig jóval többen, mint Fanni hagyományait. Bár a komolyzene sosem fog kihalni, de az élhető terei szűkülnek. Egyre nehezebb értőn érteni a magas művészetet, egyre szorul vissza a közérdeklődés, egyre több (sokszor alantas) aktivitás sorolódik előrébb prioritásban, egyre atomizálódó, egyre elidegenedettebb világban.

A néző érteni akarja, mit lát, és saját magát okosabbnak, felsőbbrendűnek akarja érezni a tévében látott ítészeknél, hogy legyen sikerélménye a napi munkanyomora után. Vért, pletykát akar látni, adrenalinos izgalmat akar érezni a nagy (túl)pörgésben. Zenészpalánták magas színvonalú muzsikálása ezeket az igényeket nehezen tudja kiszolgálni. Konklúzió? Mégsem mondom, hogy lehetetlen: egy jó brainstorming vezethet jó tévés zenei versenyhez, nem látok kizáró okot, hogy lehetetlen legyen.

(5) Összeereszthető-e egy 8 éves szaxofonos kislány egy 10 éve zenélni-zongorázni tanuló lánnyal vagy egy 21-22 éves felnőtt operaénekessel egy zenei verseny keretében? Az ember első érzése, hogy nyilván nem, amennyiben zenei versenyről van szó. Almát a körtével összehasonlítani és kihozni, hogy a szilva mégiscsak a legfinomabb? Meglehet próbálkozni 2 év furulyatanulást ekvivalensre kihozni egy év orgonatanulással, de ez eléggé necces, adhoc lesz.

Közelebb járhatunk az igazsághoz és a jobb eredményhez, ha grade-ekbe szervezett zenei anyagról beszélünk, zongoristáknál talán 10 grade is van, de születnek olyan brutál nehéz zongoradarabok, hogy akár 12-13 grade-ig is el lehet menni. Ha jól értem a netes infókat, Rozsonits Ildikó, a végső nyertes zongorista lány korábban több ilyen grade-et („grádicsot lépett előre”) csinált meg egyszerre nagyon rövid idő alatt, így került a kiemelt tehetségek osztályába. Innentől már egyszerű lehet a képlet:

(a) vagy azonos grade-be tartozó darabok előadásai versenyeznek egymással (és akkor a 20 éves zongorista is versenyezhet a 4 évessel), (b) vagy azonos/ekvivalens megelőző zenei tanulás és/vagy életkor versenyez egymással, hogy ki hoz ki belőle többet.

A Virtuózok által kitalált formátum a létező lehető legrosszabb, hiszen összemérhetetlen dolgokat versenyeztet kívülről érthetetlenül, szakmailag inkorrekten, átláthatatlanul, reprodukálhatatlanul. Ilyen káros versenyre semmi szükség, más (NEM verseny!!!)-formátum kellene értelmezésemben a fiatal zenészek bemutatására, menedzselésére.

De ha nem verseny, hanem csak tehetségkutató, akkor érdemi merítéssel legyen sok tehetség, ne adjisten csak 1-1 fordulóban bemutatva őket, de(!) értelmetlen versenyeztetés nélkül. Mondjuk kb. arany-ezüst-bronz Virtuózok-hegedűvel díjazva, egyúttal segítve őket nem nagy költséget igénylő, korrektebb YT-os megjelenéssel.

Igaz, egy tisztességes tehetségkutatóhoz több, akár különböző színvonalú tehetségjelölt kellene, nem csak 10 (ráadásul sok fordulón keresztül tulajdonképpen túljátszatva őket), mert ebből is tanulhatna a közönség. Értsük jól! Tőlem Rozsonits Idikó már most(!) kaphatna koncert-tévés közvetítést, annyira kiváló művész 14 évesen, de ez más tévés formátum, mint a tehetségkutatás.

(6) Mi a helyzet a zsűrivel? Ha ennyire nehéz, követhetetlen és problémás a zsűri munkája, akkor az a minimum, hogy valaki (a) vagy zsűritag, (b) vagy tanára egy versenyzőnek. És ez a „vagy” kizáró, és nem megengedő „vagy”. Különben óhatatlan a művészi korrupció vádjának feelingje/melegágya. „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani!” – minden policy/compliance bevezető fő elve. Vagy gondoljunk bele abba, hogy a Szerencsejáték Zrt. miért tiltja dolgozói részvételét a sorsolásokban/nyereményrészesedésekben!

Várdai István, válogatóbeli zsűritag tanítványa volt a továbbjutó Schmalzl Ella csellista, aki aztán a nemzetközi zsűrinél már nem jutott tovább a következő fordulóba. Képzeljük el, mit kombinálhat ki ebből az egyszeri néző, egyébként a csellista lány kárára (merthogy ez utóbbin van az én problémázó fókuszom). Ugyanígy megbocsáthatatlan volt korábban, amikor Szenthelyi Miklós zsűrielnökletekor a zsűri elé három Szenthelyi-tanítvány került. Nincs más hegedűtanár az országban?

Én anno még azt is nehezményeztem az optikája miatt, amikor itthoni zenei verseny elnöke úgy lett Kocsis Zoltán, hogy az egyik versenyző Kocsis Krisztián fia volt. Pedig, ha valakiért bármikor tűzbe mentem volna, az Kocsis Zoltán (zenei szakma és tisztesség okán). Miklósa Erika az én meggyőződésem szerint régóta nem zsűribe való, mert, aki képes ilyet mondani (mint legutóbb is) a 11 éves Schmalzl Ella, csellista kislánynak a válogatón, hogy : „miért nem vagy énekesnő, hiszen szép vagy, jó az alakod, jó kisugárzásod van”... Ez szakma? Ilyen a zenész szakmai értékelés? Énekesnők között ez disztingvál, hogy jó-e az alakod? Pavarottinál számít az alak? Vagy képzeljük el, ha ápolatlan, elhízott, szakállas zenetanár bácsika mond ilyet a konzervatóriumi tanterem sarkában egy 11 éves kamaszlánynak!

(7) Mikor tekinthető jónak egy tévés zenei verseny? Ha (a) a zene/művészet, (b) a néző valamint (c) a művész érdekeit szolgálja. Egyszóval a közérdeket szolgálja alázattal. Én nem tekinteném elvártnak a gazdasági hatékonyságot: állami feladatnak gondolom a művészetpártolást, mecenatúrát. Azt viszont elvárom, hogy ne rontson a jelenlétével, ha segíteni nem is tud.

(8) Jó vagy rossz a tévés Virtuózok verseny? Alább majd bővebben kifejtem, miért bukik el szerintem nagyon csúnyán a Virtuózok mindhárom fentebb taglalt fronton.

(a) Néző fronton úgy volt nézhetetlen, hogy nézetlen volt. Minden paraméterben érdektelenség övezte: a tévés nézettséget, FB, YT interakciókat, sajtó- és kritikamegjelenéseket tekintve. Simán meglehet, ez a dilettáns-laikus lesz az első és egyetlen részletesebb kritika a műsorról. Kijelenthetjük, hogy a Virtuózok nem a közbeszéd része, és egyre távolodik tőle. Az egész zenei verseny a lefolyását tekintve érthetetlen a külső, beavatatlan nézőnek: ki, miért, hogyan jó vagy jobb?

Még egy sakkverseny is tud izgalmas, tömegeket vonzó lenni csak azzal, hogy szakember magyarázatot fűz az egyes lépésekhez, meg nagy biztonsággal előrevetít dolgokat. Megfordítva, ha nincs magyarázat, nem tanul a közönség, akkor lesz olyan, hogy sarkantyús csizmában dobbantott Vivaldi lesz a truvájság (Nigel Kennedy), vagy Rieu- meg Havasi Balázs-féle ízlésromboló külsőségek között előadott álművészet lesz a trendi. (Hiába van egy-egy jobb produkció, ha a trend összességében lefelé nivellál.)

(b) Az ifjú muzsikusok szintjén a teljesen értelmetlen és aránytalan díjazás. Szegény gyerekzenészeket még arra sem méltatják, hogy YT-szinten tisztességesen adatolt videót kapjanak. A magyaroknál volt összesen 10 ilyen érintett ifjú muzsikus? Lehetetlen elvárás lenne? Szekunder szégyent generáló számomra a biodíszletnek tekintett gyerekeken való élősködés, én ezt végtelenül kártékonynak látom.

(c) Zeneművészet szinten mit gondoljon az ember egy olyan master class adásról, ahol a teljes adás 1 óra 49 perc, és a gyerekversenyzők zenélnek nettó 28 percet magas kultúraként, azaz a műsor negyedét. A többi 3/4-ed meg értéktelen trash valóságshow, mint az RTL-ről vagy a régi TV2-ről a Valóvilág vagy Big Brother, benne VV-s típusú, értelmetlenül csigázó eredményhirdetéssel, szekunder szégyenes interjú erőlködésekkel.

Olvasatomban mindez perdöntően a producer Peller Mariann külsőségekben ragadó, feleslegesen drágán rongyrázó, kritikafogadást, illetve -tűrést elutasító/negligáló, koncepcionálisan teljesen elhibázott, kártékony szemlélete miatt. Sokba kerül, pénzügyi haszon az érdektelenség miatt nincs, de „legalább” a közérdek szempontjából is káros az egész produkció.

(9) Mi a helyzet a social mediával (FB, YT, stb.)? A Facebooknak eleve sincs értelme, értéke szerintem (én régóta fenn sem vagyok, olyan szinten tartom undorítónak), de a verseny vonatkozásában sincs semmi értelme, hiszen a Virtuózok-posztok sorjáznak ugyan, de hozzáadott értékű kommentelés nélkül. Az egész belekerül egy szövegesen indexeletlen, kereshetetlen, gigantikus nagy Facebook-masszába, ami 1-2 napon belül elsüllyed. Az meg, hogy van teszem azt 27 like, az nem bír értékkel, üzenettel.

A Youtube már más tészta, bár problémák azzal is vannak bőven. Mondjuk az önmagában hatalmas, és végtelenül taszító balfogás, hogy a Virtuózok csatornáján automatikusan induló videó van, végletekig amortizálva szegény Dvořák Újvilág-szimfóniájának negyedik tételét. Azt gondolom, Peller Mariannak és stábjának nincs joga ilyen fokú zenei környezetszennyezéshez. Még a plázák is egyre inkább beszüntetik pl. Vivaldi Négy évszakjának vagy Beethoven Für Elisének ismételt lejátszását, mert belátják kártékonyságát, kontraproduktivitását.

Az azonban örvendetes, hogy felkerülnek a versenyelőadások klipjei (sajnos zenei környezetszennyező zenei logóval) a zenei mezőnnyel összemérhetően. Kár, hogy a kis gyerekművészekről nem tudni semmit, kik a tanáraik, mióta zenélnek, mik a social media eléréseik. Hogyan találhat rájuk valaki másodlagos adatokkal való kereséssel a YT-on. Ennyit nem kapnak azért a biodíszleteskedésért, hogy élősködnek rajtuk azért, hogy valaki győztes lehessen nagyobb pénzjutalommal.

(10) Értékelésem több összetevős:

Gyerekművészek-zenészpalánták: 5+ csillag. Itt jegyezném meg, hogy érzékelésemben a plebs hangszeresekre, kicsikre, egzotikumra kíváncsi inkább, és operaénekesre kevésbé. A klasszikus zene eleve deprivált rétegműfaj, míg az opera még azon belül is mostohagyerek. Hányszor lehet hallani: szeretem Bachot, Mozartot, Beethovent, de az operát azt nem, maximum a Varázsfuvolát.

Mikrofonozás, hangtechnika: 5 csillag.

Nincs valóságshow-s műsorvezetői belepofázás a zenei produkciókba: 5+ csillag. Hogy ez milyen hányiger keltő volt korábban, az első évadban. Bősze Ádám és/vagy Peller Mariann producer levakarhatatlan ősbűne.

Operatőri munka: 2 csillag a sokszor rossz fókusz miatt. A nézőt nem az arcon lévő pattanás HD-ben való folyamatos mutatása érdekli, hanem a játszó kéz, láb, a kotta: minden, ami a zenét adja. Olyan érdekesebb kiegészítő adatokról már nem is beszélve, hogy hány YT- videó van az adott darabból, kié a leglassabb/leggyorsabb előadás, mennyi ideig tartottak, milyen szórással; vég nélkül lehetne sorolni.

(Új) ötletek: 5 csillag, mivel nem vagyok telhetetlen. Én egy igazi nagy új ötletet véltem felfedezni, mégpedig, amikor Pejtsik Péter (After Crying) zsűritag hírvivőként a frissen továbbjutó 14 éves Patkós Majának egy neki írt hárfa-kompoziciót is adott ajándékba. Ennél szebb, szívet melengetőbb ajándékot nem nagyon tudok elképzelni zenei témában, fiatal művészekről szóló műsorban. Kár, hogy a összhangulatban nem ez dominált.

A Master Class is jó ötlet. Lehetett volna. De nem ilyen gyalázatosan aránytalan zene-valóságshow verzióban. Rozsonits Ildikónál elmondhatatlanul über gáz volt a forte-piano zsűrikritika. Ne „viccelődjünk” már ilyenekkel Ildikó már most kimagasló szintjén! Ez színvonal-degradálás Ildikó kárára. A Master Class végén a tánclépés-tanítás fura volt nekem, dobtam egy hátast, de végül is mozgáskultúrából jövő feszültségoldásként jól sült el.

Szöveges információk: -99 csillag, képtelenség, hogy ne lehessen tudni, mit játszanak a versenyzők (ennyire csak a trash-valóságshow legyen a fókuszban). És akkor egy szót sem szóltam a kottás információk szerintem sajnálatos hiányáról.

Zeneszerkesztés: 0 csillag, mindennek az alja volt, hogy a rövid virtuóz Liszt Manók táncából képesek voltak pár taktust kihagyni időkímélés címen.

Műsorvezetők: 3 csillag, tulajdonképpen rászolgáltak előzetes jó és derűs hírükre, de a show-t ők sem tudták megmenteni a hibás alapkoncepció miatt..

Zsűri: 1 csillag, mivel nem közvetítettek szakmai értéket, nem tették érthetővé a versenyt. Hiába lett volna amúgy jobb a nemzetközi zsűri a korábbi, sokszor belterjesnek számító magyar zsűrinél. Jellemzően kritika nélküli, értéktelen-érdektelen szöveges értékelések hangzottak el publikusan. Ami érdekesebb (ne adjisten vita) lett volna, az meg nem került közvetítésbe. Amiért nem 0, hanem 1 csillagot adok, az annak szól, hogy Rozsonits Ildikó filmzenés saját kompozíciójának eljátszására helyénvaló módon felkérték a versenyzőt.

Valóságshow-rész: -99 csillag a nézhetetlenség miatt. Az On Demand YT videók mentenek meg az egész produkcióból valamit.

Nézhetőség: 0 csillag a fentiek tükrében.

Nézettség: 0 csillag, nagyon kevesen nézték negatív tendenciával, ráadásul a nézettségnek kedvezni tudó Covid-járvány közepette, amikor home office-ban vegetál a lakosság komoly része. Nézők nélkül ez az egész egy vitatható célú műtermék. (a) M5/Médiaklikkről nincs adat, (b) a YT aktuálisan párezres megtekintésével jelentéktelen, köszönhetően az igénytelen tálalásnak. Az egész Virtuózoknak – lassan 7 év alatt – közel 1000 videóra van 7 millió megtekintése 10 ezer feliratkozóval, gyenge C+ kategóriával/branddel, ami önmagában szép lenne, ha házilag, „fillérekből”, és nem 100 milliókból készülne. Érdemes megnézni, hogy komoly kottás klasszikus zenei YT-csatornák mi látogatottságot és bevételt hoznak, egyébként fillérekből.

(c) A Sorozatjunkie-n látható Duna TV-s nézettségi adatok, különösen a fiatalabbak között „kereskedelmi célcsoportban” elkeserítőek.

2020-11-20: Duna Virtuózok: 111 000 (2,6% SHR), 18–49: 13 000 (0,8% SHR)

2020-11-27: Duna Virtuózok: 72 000 (1,7% SHR), 18–49: 12 000 (0,8% SHR)

2020-12-04: Duna Virtuózok: 69 000 (1,6% SHR), 18–49: 6 000 (0,4% SHR)

2020-12-11: Duna Virtuózok: 68 000 (1,6% SHR), 18–49: 6 000 (0,4% SHR)

YT-on publikálás: 3 csillag az igénytelen és hiányos tálalás miatt.

Költség/Teljesítmény arány: 0 csillag a befektetett 100+millás nagyságrendű pénzhez képest: mind a résztvevő művészek, mind a nézők, mind a művészet károsodik, zéróhoz konvergáló anyagi haszonnal. Aki nyer, az egyedül nem más , mint a licence-tulajdonos producer, Peller Mariann és presztízs-igénye, meg az alkalmazottak a fizetésükkel.

Mindösszesen szumma-total: 1 csillag.

Műsorvezetők: Thomas Gottschalk, 1950– (színész, showmester, műsorvezető), Ida Nowakowska, 1990– (színésznő, táncos és műsorvezető), https://virtuozok.hu/sztarok/

Hazai zsűri: BALÁZS János, 1988– (zongoraművész), BATTA András, 1953– (zenetörténész), BOGÁNYI Gergely, 1974– (zongoraművész és feltaláló), KESSELYÁK Gergely, 1971– (karmester), MIKLÓSA Erika, 1970– (opera-énekesnő), MOLNÁR Levente, 1983– (operaénekes), PEJTSIK Péter, 1968– (csellista, karmester, zeneszerző, producer), RÁCZ Zoltán, 1960– (ütőhangszeres), VÁRDAI István, 1985– (gordonkaművész)

Nemzetközi szuperzsűri váltásban: Plácido DOMINGO, 1941– (operaénekes, karmester), Plácido DOMINGO Jr., 1965– (énekes, dalszerző, producer), Coco KÖNIG, 1996– (színésznő), Gabriel PROKOFIEV, 1975– (zeneszerző, producer), Maxim VENGEROV, 1974– (hegedűművész, brácsás, karmester), Lang Lang, 1982– (zongoraművész, sztárvendég)

Nemzetközi állandó zsűri: Gabriela BOHACOVA, 1992(?)–, MIKLÓSA Erika, 1970– (opera-énekesnő), Nemanja RADULOVIC, 1985– (hegedűsművész) és Silvana GRUJIC, ?– (zongoraművész, zenetudós) váltásban; Peter VALENTOVIC, 1980– (zongoraművész, karmester); Alicja WEGORZEWSKA, 1967– (opera-énekesnő).

Végezetül a fenti műsorkritika után mindenképpen kell írni nagy kedvencemről, Rozsonits Ildikóról. Rozsonits Ildikó (és családja?) előzetesen láthatóan is jól csinálják, jó minőségben, brutális melót tettek bele a publikált repertoár-építésbe, YT-megjelenésbe.

A válogatón: a világ élmezőnyében is versenyképes előadás volt a Liszt Manók tánca, de Bogányi-zongorán a legjobb, amit valaha hallottam. Tökéletes az összhang Ildikó, a darab és a hangszer között, csak gratulálni lehet érte (minden érintettnek). A legmegdöbbentőbb számomra, hogy miközben időben előrehaladva – csak a Youtube-találatok szerint is – egyre fiatalabb zongoristák egyre nehezebb darabokat adnak elő a zeneirodalomból, azonközben ha halljuk egy 14 éves lánytól egy ennyire jól választott zongoradarab összeszedett, technikailag hibátlan, megformálásilag lenyűgöző előadását, feltűnik, hogy 14 évesen is meg lehet közelíteni – akár elérően is – sok-sok 18 éves muzsikus tudásszintjét (a kicsi muzsikusok meg ilyenkor intenzíven és tömegesen tűzhetik ki távlati jelzőkaróikat művészi perspektívájuk beteljesítéséhez). Bogányi Gergely zsűrikritikáján nem kicsit akadtam fenn, szerencsére Pejtsik Péter zsűrizése oldott a feszültségen.

Az elődöntőben a Debussy Kertek az esőben produkcióról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni (főleg kiegészítve Ildikó saját filmzenéjével). A legjobb, amit hallottam, beleértve Gieseking, Barenboim és Lugansky interpretációját is. Utóbbi látványosan volt nagyon virtuóz, de a darab báját Ildikó közvetítette. Hiszem, hogy sokunkban megállt az ütő Ildikó nagyszerű produkciója hallatán. Sokféle tehetséggel/képességgel áldotta meg a sors (csak eddig is):

(a) elementáris erejű+intenzitású zongoratudás (b) máris szárba szökkenő zeneszerzői affinitás (c) életerős, fesztelen színpadi megjelenés, jelenlét (d) erőlködésmentes, értelmes verbális kommunikáció (e) rajzolás (f) nyelvtudás, amit Ildikó máris tudott kamatoztatni stb. Maximálisan le a kalappal, hatalmas gratuláció. A darabválasztás ismét nagyon jó lett, kivételesen még azt sem bántam, hogy csonka lett műsoridő-kímélésből. Várom már nagyon Ildikó első CD/DVD-jének megjelenését, főleg, ha sokoldalú és/vagy multimédiás lenne :)

**

Nagy-nagy kedvencem Yuja Wang (még annó Kocsis Zoltán hívta fel rá a figyelmemet). Yuja Wangnak pár éve kerültek fel ifjabb kori felvételei a Youtube-ra (sajnos technikailag gyenge minőségben). Közülük talán a legütősebb Beethoven "Elveszett garas"-rondója. Időarányosan abszolút összemérhető Ildikó teljesítménye Yujáéval (pl. a bravúros Weber Perpetuum Mobile-lel, ami Ildikó saját YT-csatornáján érhető el). Márpedig Yuja Wang jelen állás szerint TOP-3-as world-class zongorista (elég régóta szerintem).