Haladjunk kívülről/általánosságokból kiindulva a konkrétumok/részletek felé! A sorozat zsánere: amcsi vadnyugati, valamint keleti/kínai kung-fu harci/akciófilmek egzotikus, de az eklektikusságban szerencsére nem túlgondolt/túlfeszített elegye pörgős, modern, 2021-ben "megkövetelt" tempóban prezentálva. Vadnyugat őszinte, ösztönös esetlensége, adhoc-sága, primitívsége, istenhitében is álszenten szekuláris mivolta találkozik az ázsiai rejtőzködő, magába fordulós, ködös, misztikus, legnagyobb nyomorban is valamiféle igazságot, egyensúlyt kereső mentalitással. Ebben a két, egymástól elkülönülő, alapból is konfliktusos világban az egyelőtlenséget, kapzsiságot, kegyetlenséget, egyáltalán a felszínt illetően meghatározó különbség nincs, csak emberi mentalitásban, hozzáállásban, bejárt útban van.
Abszolút rétegsorozat, nagyon nem való mindenkinek, viszont a célközönségnek nagyon is, mert várhatóan nagyon fogják értékelni az alkotás erényeit (velem együtt). Persze nem azért "csak" rétegfilm elsősorban, mert vadnyugati, erőszakos, "felnőtt tartalmas". Hiszen, aki adrenalinfokozásból pusztán csak nyers, csihi-puhi, piff-puff erőszakot és/vagy pornót akar látni, az csalódni fog: nekik lassú és kevés lesz a sorozat, a vér és/vagy elsődleges nemi jellegek látványa ellenére is. Azonban a fenti tétel megfordítása már nem igaz: akik szeretik a mély(ebb)et és összetett(ebb)et, azok is tudhatják nézni a sorozatot: erőteljes, sokrétű naturalizmusában sem durvább egy átlag box- vagy mma-mérkőzésnél; nincs öncélúság, nincs dőzsölés e téren a megfilmesítésében.
Úgy tökéletesek a harci jelenetek, illetve a "felnőtt tartalom", hogy mindez csak közmondásos hab a tortán, nem pedig olcsó közönségcsalogatás a tartalom (hiányának) elfedésére, lásd idevágóan "disznók elé csillogó, ám értéktelen gyöngyök vetése" egyesített kombinatív képzavarát. Értsd ezt kiprojektálásban: a naturalizmus pillanatra leredukált, szimpla jelzésértékű ábrázolásával is képes lenne megállni a helyét a sorozat az egyéb értelmes tartalom közvetítése okán. Hozzá úgy szórakoztató az egész sorozat, hogy kifejezetten agyas mind történetvezetésében, mind mondandójában. Hitelesen nyomasztó az egész. Ám nem traktálóan, didaktikusan szájbarágós, hanem szimplán csak fantáziát serkentően gondolatébresztő.
Egy lehetséges következő szint az erőszak kultúrájáról való megemlékezés. Vadnyugati szinten "természetesnek" vesszük az erőszakot (főleg istenhit vonatkozás nélkül). Persze nem azért, mert helyes ez az erőszak, hanem mert mainstreambe passzol, kvázi "anyatej" része: James Fenimore Coopertől a Volt egyszer egy vadnyugatig. Ám a nyugaton sokkal kevésbé ismert keleti filozófia szintjén sokkal nehezebb, problémásabb elhelyezni az erőszakot. Emlékezhetünk Bödöcs Tibor standup-os poénjára, amint elképzeli a buddhista terrorista repülőgép elfoglalását. Ugye, mennyire nem könnyű, ha még poén is születik belőle? A konfucianizmus, buddhizmus sokszor szelídnek érzékelt vagy érzékeltetett szellemisége, lelkisége mintha gyökeres ellentétben állna a permanens vérengzéssel, háborúzással, harccal (ami utóbbiak láncolata viszont történelmi tény).
A modern keleti (kínai, koreai) drámasorozatokban a hierarchizált társadalmon belül a földműves paraszt nem más, mint kizsákmányolandó fogyóeszköz, ami sanyargatódásból kilábalni például vérengző, gyilkoló Harcossá válás útján lehet (ez ebből a soriból is kiderül amúgy). Pl. koreai történelmi filmsorozatos királydrámákban mindez "napi szinten" alapvetés, de, hogy mindez képes hitelesen megjelenni egy nyugati (pénzzel segített) sorozatban, az már igazi ínyencség.
A sorozat következő szintjén érdemes megemlékezni, hogy egyszerre látjuk benne a farokméregetés, erő, hatalom, pénz, macsóság szokásos koncentrációját, illetve e koncentrálódással szemben a szépséget és "szétáradást" megcélzó valódi alkotás vágyát (soriban lásd például a női borászatot), A sorozat tehát valóságos tükröt tart a néző felé. (Időkorlátok, -kímélés miatt) egy egyszerűsített modellt felépítve csak. De ezt bravúrral teszi meg, mert a lényeg a részletgazdasággal együtt megmarad. Számomra ettől 10+/10-es a sorozat.
A sorozat következő szinjén érdemes megemlíteni az elbeszélés mikéntjét. Nyugati sorozatokban általában esemény, akció, poén van, minél jobban sűrítve őket a dússág és pörgősség jegyében, míg a keleti sorozatok ezek komplementerét jelenítik meg, lásd szellem, érzés, ösztön, haszon, áldozat, erkölcs különféle töltetét vagy irányát. Az eseményekhez vezető út ábrázolását célozzák meg, valahol majdhogynem el is nyomva az út végi esemény hangsúlyát. Ez a nyugati Warrior-sorozat annyira erős, hogy ebből az említett szempontból még a keleti sorozatoknak is tud nagyon pozitív példát, követendő utat mutatni/ajánlani. Merthogy lehet valami úgy pörgős, dús (és hozzá hitelesen koherens), hogy az elsődleges eseményeken felül a másodlagos odavezető utakról is tud lényegeset és jót mondani.
Vannak emberek erősségekkel, hátrányokkal. Polgármester, akinek van hatalma, mégis bábként nem önmaga. Van okos ember bicegő lábakkal. Van képzett kiváló Harcos, ám kínai megbélyegezettséggel. Van okos nő erős hátrányos társadalmi megkülönböztetéssel stb. Van gazdag erős maffiavezér folyamatos – koncentrációt igénylő – életveszélyben. Azaz a szereplők egyedi szintjén van valamiféle "egyensúly". Mindez egy totálisan egyenlőtlen, így-úgy hierarchizált, feszültségeket magában hordozó és generáló, brutálisan kegyetlen rendszerben, amiben a legkülönfélébb kötések tudnak létrejönni ember és ember között.
A fentebb említett "odavezető út" ábrázolása ezek alapján úgy néz ki, hogy egy-egy ember egy-egy adottságán keresztül impulzust, döntést, következményt generál/implikál az emberek közötti kötések hálózatában. Nem az egyén vagy egy főhős komplex bonyolult lelke, belső döntési mechanizmusa van a középpontban, hanem az emberek közötti kötések hálózatának rángatásán és a rángás tovaterjedésén, mellékhatásokat és/vagy visszahatásokat generáló lecsapódásán. Ami lecsapódás adott esetben "csak" egy – amúgy önmagában is érdekes – bokszmérkőzés, mellesleg a fenti komplex modellezés révén kiszámíthatatlan kimenetellel.
Végül említést érdemel a pusztítás "apoteózisának" szintje (abban az értelemben apoteózis, hogy magasabb szintű, elvontabb művészi, esztétikai tartalomként/minőségként jelenik meg a pusztítás és pusztulás ábrázolása). Miért nem jut előrébb a világ, miért tűnik minden fejlődés, haladás látszólagosnak, miért jelenik meg durvuló mértékben a "duális" világban a romboló pusztulás (ahogy egyébként a mi való világunkban is). Minél nagyobb (köz)feladatra vállalkozik valaki – lásd például politika, polgármesterség, szenátorság –, annál több mocsokkal találkozik, és aztán a felgyülemlő mocsoktól már egyre kevésbé lehet tisztán látni. Sosem tisztul a kép, hanem bonyolódik, nehezedik, zavarosodik.
Az emberi konstruktív erőfeszítések ahelyett, hogy összeadódnának, egymással interferálva sokszor inkább kioltják egymást. Mindezt egy olyan környezetben, ahol építeni, pláne komolyabbat, rendszerszintűbbet, sokkal nehezebb, míg például robbantással lerombolni valamit sokkal olcsóbb és könnyebb (lásd a sorozatban a felrobbantott gyárakat).
Mi lehet a konklúzió egy ilyen hosszas, körmönfont fejtegetésnek? A sorozat hálózatelméleti modellként is tud működni, komoly tanulságokat is szolgáltatva. Ami egy szórakoztató(nak szánt) sorozat esetében nem kis – elsősorban forgatókönyvírói – teljesítmény.
83 Harcos (2019)
akció | dráma | krimi | történelmi
Egy fiatal harcművész érkezik San Franciscóba Kínából a polgárháború után, és rögtön a kínai negyed Ton háborújában találja magát. több»
Szereplők: Hoon Lee, Steve Wall, Joe Taslim, Andrew Koji, Langley Kirkwood
