2021.04.17 07:48 Anti007 Olvasottság: 5029x
5

A veszély olykor ott leselkedik ránk, ahol nem is gondolnánk

Az igaz történeten alapuló filmek mindig érdekesebbek. A hatásuk is erősebb, mivel tudjuk, ezt emberek átélték, túlélték vagy épp belehaltak. Charles Sobhraj (akit "bikinis gyilkosként" vagy akár "kígyóként" is hívtak) a hetvenes években szedte áldozatait. Legalább 12 gyilkosságot követhetett el 1963–1976 között. Áldozatai nyugati országokból Ázsiába érkező, kalandvágyó hippik, turisták voltak. Sobhraj, aki indiai apától és vietnami anyától származott, jóképű és megnyerő külsejű volt, így még könnyebben be tudta hálózni őket.

Segítségére volt a kalandvágyó, naiv Marie-Andrée Leclerc, aki a társa lett, illetve az indiai Ajay Chowdhury. Mindkettőjüket Sobhraj irányította. A bikinis gyilkos jelző azért ragadt rá, mert turisták voltak az áldozatai, a kígyó pedig azért, mert többször is ki tudott csúszni a rendőrség karmai közül, illetve a börtönből is sikerült megszöknie, és áldozataival is a ragadozóhoz hasonlóan végzett. Persze rá lehet google-izni, de szerintem nagyjából a fent leírtakon kívül nem érdemes többet tudni, hogy a sorozat is tartogasson meglepetéseket. Tehát igaz történet, a személyek valósak, egy-egy áldozat neve lett esetleg kegyeleti okokból megváltoztatva.

A veszély olykor ott leselkedik ránk, ahol nem is gondolnánk

A történetet egy holland követségi titkár, Herman Knippenberg (Billy Howle) nyomozásán keresztül követhetjük, aki két eltünt holland turista után kutatva vezet minket egy bizonyos drágakő-kereskedőhöz, Alain Gautier-hez (Tahar Rahim). Persze ez a megnyerő külsejű úr valójában egy szélhámos. Vagyis ennél sokkal több... Alain Gautier valóban mint egy kígyó csap le gyanútlan áldozataira, akiknek a bizalmába férkőzik, majd mikor magához csalta őket, barátnője, Marie-Andrée Leclerc (Jenna-Louise Coleman) segítségével elkezdte mérgezni őket. Amikor pedig már kellően legyengültek az áldozatai, ápolást színlelve elvette értékeiket, útleveleiket, és végül az indiai Ajay (Amesh Edireweera) segített a gyilkosságokban. Nem szeretnék spoilerezni, így tényleg nem is nagyon írnék többet a sztoriról.

Kiválóan hozza a hetvenes évek hangulatát a sorozat, a bevágott eredeti felvételek szinte egybeolvadnak a filmmel, és abszolút visszaadják az akkori életérzést. A karakterek is jók, és valóban hasonlítanak az általuk alakított személyekhez. Szerintem a Charles Sobhrajt alakító Tahar Rahim nevét is megjegyezhetjük, biztos vagyok abban, hogy fogunk még hallani róla. Számomra eleinte baromi zavaró volt az időben ugrálás, de ha az volt a cél, hogy minden figyelmünket a filmre összpontosítsuk, akkor ezt elérte. Érdekelt a sztori.

A sorozat kellően adagolja az információt, így tényleg beleélhetjük magunkat, és mindig változik, éppen a nyomozás halad jobban, vagy a tettesek tudnak többet, de az biztos, hogy az áldozatok bizonytalansága minket is magával ragad. Az egyik kiszemelt áldozat, Dominique (Fablen Frankel) esete szinte pattanásig feszíti az izgalmakat, az biztos.

A kígyó egy igazán jól sikerült thriller, ami felhívja a figyelmünket arra, hogy akár a legmegnyerőbb külsejű idegen is lehet egy pszichopata gyilkos. Senkiben sem bízhatunk ismeretlenül. Ahogy a sorozat végén is olvashatjuk, kiknek az emlékére is készült: "Minden fiatal elszánt kalandornak, akik nagy álmokkal vágtak neki a világnak, de sosem tértek haza."

83 A kígyó  (2021)

dráma | krimi | thriller

A Charles Sobhraj csavaros életéről szóló, igaz történeten alapuló sorozat bemutatja a gyilkost, tolvajt és a csábítás, álcázás mesterét, aki a 70-es években Ázsiában... több»

5