Sabnock Sanatory   2021.07.28 13:07   olvasottság: <100x
1

Atyám, hiszen mi süllyedünk!

Gene Hackman az a színész, akit sohasem tudtam hová rakni. Kedvelem, nem kedvelem? Még a mai napig sem tudom eldönteni, hogyan is vagyok vele. Egy viszont biztos, az, hogy ebben a filmben hatalmasat játszott, minden pillanatát élveztem a filmnek és Hackman játékának is. Pedig a sztori rém egyszerű, van egy öreg, utolsó útjára elindított hajó, ami emberi hanyagság miatt elkezd süllyedni. Ronald Neame nagyon jól összehozta a stábot, és ez persze a színészekre is vonatkozik. Wendell Mayes és Stirling Silliphant kifejezetten jól megírt forgatókönyvét már csak filmre kellett vinni. Na nézzük is meg pár szóban, mit is takar a film lényege!

Szilveszter éjjele és óriási buli a hatalmas bálteremben, mindenki önfeledten szórakozik. De nem a kapitány (Leslie Nielsen) és közvetlen beosztottjai, mert a hajó közelében egy óriási cunami látható már szabad szemmel is. Minden erőfeszítésük ellenére az óriási luxus óceánjáró a viharban fejjel lefelé fordul, és máris belecsöppenünk egy katartikus világba. Ami eddig lent volt, az már fent van,és ami fent van, most azon bizony járni kell.

Atyám, hiszen mi süllyedünk!

Az utasok nagy többsége ott akar maradni a bálteremben, de az ügyeletes hősünk, Scott atya (Gene Hackman) rájön, hogy a túlélés érdekében fel kell menniük a felsőbb szintekre, ott talán kihúzzák. A legtöbben nem akarják követni, de mégis valahogy összeszed egy lelkes kis csapatot, akik hisznek a papnak (vagy tiszteletesnek). És elindulnak a felfordított világban, ami őszintén szólva zseniálisan ki lett találva.

A padlón a csillárok, mindenhonnan betörő víz, az ajtók, kiszolgáló egységek és menekülő útvonalak nagy része víz alatt, és a csapat csak halad előre. Tudjuk (ők is tudják), nem mindenki menekül meg, de viszi őket a szívük és a hitük. Mike Rogo (Ernest Borgnine), Belle Rosen (Shelley Winters) mind zseniális színészek, akik csak emelték a produkció színvonalát, legnagyobb örömünkre. Az egykori úszóbajnok, Belle Rosen, aki megmenti a tiszteletest (zseniális a víz alatti úszós jelenet), és a többiek is hősiesen megküzdenek minden akadállyal, már akinek persze sikerül.

Persze a karakterek itt is jól ki vannak találva. A prostituált, Susan (Pamela Sue Martin), aki tényleg szuper kis nő volt abban az időben, a Rosen és a Rogo házaspár teljesen eltérő habitussal, egyszóval jól megoldotta a rendezői stáb ezt a feladatot is. Ahogy a tiszteletes mondja egyik ikonikus mondatában a csapatnak, "A puszta ima semmit sem ér". Mennyire igaz ez, még napjainkban is.

Egy igazi, hamisítatlan katasztrófafilm, semmi digitális trükk, semmi utómunkálat, csak a forgatás és a teljesítmények. Minden apróbb hibája ellenére a legjobban, leghitelesebben sikerült mozi, ami egy tengeri katasztrófát mutat be, klasszisokkal veri még a Titanicot is, ahol a fázós Leonardo Di Caprio nem mászott fel az ajtóra, pedig simán felfért volna. Hahaha...

Hackman pedig itt lett korszakos zseni, ebben a bődületesen erős zsánerfilmben, végigrobotolja, szuszogja, lihegi, erőlködi és kiabálja az egész filmet, hogy a nyáját biztonságban tudja. John Williams zenéjére szurkolhatunk hőseinknek, hogy ott is, mint az életben, küzdjenek le minden akadályt, hogy elnyerhessék jutalmukat. Néhányan. A szerencsések legalábbis.

A nyomasztó, klausztrofób érzés végig ott van a képernyőn, és akarva-akaratlanul erősebben markoljuk a karfát, szurkolva a menekülőknek. Száz szónak is egy a vége, egy zseniális film, teli karizmatikus színészekkel, megnézése erősen ajánlott, sőt kötelező. Respect a készítőknek! Soha rosszabbat!

akció | dráma | kaland | katasztrófafilm | thriller

A hatalmas, Posszeidón névre keresztelt óceánjáró utolsó útján egy viharba kerül. A hajó vezetősége, be nem tartva a biztonsági előírásokat, előidézi, hogy az utasok... több»

1