Rögtön a film megnézése után írok, hogy a közvetlenül belém égett képek még frissek legyenek, hátha így precízebb, pontosabb kórképet adok erről a misztikus filmről. Igen, misztikus, nem horror, nem thriller, és főleg nem science fiction a műfaj.
Albert Pinto második nagyjátékfilmje nem sikerült rosszul. Nem is a legjobbak egyike, de nem vall vele szégyent a filmes palettán. Ami külön megfogott, az az operatőr, Daniel Sosa Segura, aki zseniális képi világgal örvendeztet meg minket. Nagyon jól bánik a jump scare-ekkel, ha kell, a fényekkel, árnyékokkal, ha kell, a digitális technikát is igénybe veszi. Mondhatnánk azt is, egy modern home invasion, ahol nem élők a betolakodók, hanem entitások, de ha úgy komolyabban belegondolok, akkor itt az élők zargatják a holt lelkeket. Nézzük, milyen történettel állt elő Pinto mester!
A sztori az Olmedo-család története dióhéjban, akik vidékről, a farmjukat eladva Madridba költöznek egy jobb és szebb élet reményében. Mindenük rámegy a cserére, és cserébe egy hatalmas, harmadik emeleti lakást vesznek a Malasana 32-ben. De valahogy már a beköltözés sem zökkenőmentes, mert megérkezésükkor a nagypapa (José Luis de Madariaga) meredten mutat az ablakra, és kijelenti, hogy ha beköltöznek, akkor nem fogja őket elengedni. Hogy kicsoda vagy micsoda, azt a kocsinál álló család nem érti.
Beköltözik a népes kompánia, a lázadó tinilány, Amparo (Begoña Vargas), a kisöccse, Rafael (Iván Renedo), az idősebb testvére, Pepe (Sergio Castellanos), édesanyjuk, Candela (Bea Segura), a kissebbik gyerek édesapja és egyben Candela párja, Manolo Olmedo (Iván Marcos) és a szótlan nagypapa. De valami már a legelején nagyon nem stimmel. Fura zajok, az ajtók hol bezáródnak, hol kinyílnak maguktól. Televízió, lemezjátszó bekapcsol, sőt beszélget a kis Rafaellel. Mondhatnánk, a szokásos klisék (is). Ami már elég hamar szemet szúrt, az Pinto játéka a foreground-background sűrű játékával, amihez zseniális fényhatásokat komponált.
Egyszóval. Ha a játékidő kicsit rövidebb lett volna, ha a szereplők szimpatikusabbak vagy szerethetőbbek lettek volna, ha a félelemfaktor magasabb lett volna, ha a vége nem elcsépelt, klisés lett volna. Ha... viszont nagyapámnak kereke lett volna, ő lett volna a hatos villamos. Tudom, kritizálni könnyű, de mivel imádom a spanyol filmeket, mint például a Rec 1, Rec 2, Veronica, Amíg alszol (egy hamisítatlan home invasion), Mama, Hideg csontok (milyen jó kis mozik); vagy a misztikus filmeket, mint mondjuk a Láthatatlan vendég, La cara oculta, A fantomlakó, A hulla, bánt egy kicsit, hogy több hiba is becsúszott a filmbe.
Bosszantott, hogy a karakterek nem kidolgozottak, valahogy légüres térben mozognak. Nagypapának, aki lehetett volna ütősebb is, kimerül egy-két fura mondatban a szerepe. Anyuka és apuka csak a pénzen aggódnak, Pepe totál depressziósnak néz ki, és Rafa, a kislegény sem érzi jól magát. Az entitás, aki még rendben lenne, zseniálisan meg is jelenítik, válogat a gyerekek között? Elviszi Rafát? Oké. Eddig értem. Miért és minek a hatására adja vissza? Ha Amparo születendő gyermeke miatt, akkor minek is vitte el a kis Rafaelt? Érted? Mert én nem.
Hát igen, hiába írták négyen is a forgatókönyvet, kevés benne az eredetiség. De mégis egy nézhető mozifilm, minden hibájától eltekintve. Viszont talán a két legjobb és legautentikusabb szereplője a filmnek Maruja asszony (Concha Velasco) és a lánya, Lola (Maria Ballasteros). De valamit most is tanultam. Hogy bizony Madridban is vannak szellemek. Ó, és láttam az egyik nagy kedvencem, Javier Botet-et. Csípem a fickót.
68 A rémület háza (2020)
Végre beteljesülhet az Olmedo család vágyálma; egy fényesebb jövő reményében mindent maguk mögött hagyva beköltöznek új otthonukba, egy lakótömb polgári jellegű... több»
Szereplők: Javier Botet, Begoña Vargas, Sergio Castellanos, Iván Marcos, Bea Segura
