A korrupció hálás téma, ugyanis sokféle szempontból meg lehet közelíteni. Feldolgozható tragédiaként, de akár vígjátékot vagy maró szatírát is lehet erre a problémára alapozni. Claude Zidi, az egyik legtermékenyebb francia kommerszfilmes forgatókönyvíró és filmrendező sem volt rest az 1980-as évek elején, és úgy vélte, ő is foglalkozni fog a korrupció kérdésével. Hogy a helyzet még pikánsabb legyen, a filmje főhősévé egy rendőrt tett meg, aki piti módon ügyeskedik, hogy kiegészíthesse a fizetését.
Boirond felügyelő (Philippe Noiret) sajátosan értelmezi a törvényességet, gátlástalanul védelmi pénzt szed a boltosoktól, striciktől, kisstílű bűnözőktől, lóversenyezik, és még a pincér is neki jattol. Gyakorlatilag folyamatos hazudozással és semmittevéssel tölti a mindennapjait, és ideológiát is gyárt arra, hogy miért nem kell elkapni a bűnözőket. Amolyan joviális „öregúrként”, könnyed eleganciával és természetességgel hág át minden írott és íratlan szabályt, egészen addig, amíg új társat nem kap.
Az ifjú Lesbuche gyakornok (Thierry Lhermitte) görcsösen ragaszkodik a játékszabályok betartásához, ami szemmel láthatóan idegesíti idősebb kollégáját. Az öreg beviszi a tanítványát az élet sűrűjébe, megpróbálja átnevelni őt, ami egy idő után drasztikus változást idéz elő Lesbuche-nél. A film így egyszerre játszik el olyan toposzokkal, mint az "öreg zsaru - fiatal zsaru", vagy mint az ellentétes életszemléletű (rendőr)párosok, ugyanakkor viszont maró kritikát fogalmaz meg a francia rendőrséggel, illetve annak munkájával szemben.
A történet Párizs "sötétebbik" oldalát mutatja meg, ahol a bűnözők és a tőlük nem sokban különböző rendőrök békésen éldegélnek egymás mellett. Csetlő-botló kisemberek próbálják ügyeskedve túlélni a nem igazán szívderítő mindennapokat, és ebben a világban nincsenek szuperhősök, de még csak hősök sem. Önmagából kifordult, parodisztikus világ ez, ahol a bűnöző nem azért tart a rendőrtől, mert az börtönbe dughatja őt, hanem azért, mert még nála is rosszabb.
Boirond személyében a dolgozni nem akaró, céltalanul éldegélő, a testi élvezetek elérésével boldoggá váló ember figurája jelenik meg, ami fricska az elpuhuló, céljait vesztett, a magasabb szintű élvezetekre nem nyitott társadalmi rétegeknek. (S éppen ez a szatirizáló hajlam eredményezi azt, hogy a bűnözés, illetve a rendőrbűnözés problémáját nem véres krimiben, hanem vitriolos hangvételű vígjátékféleségben dolgozták fel az alkotók.)
Habár ez a társadalomrajz egy ideig érdekesnek tűnhet – és akadnak humoros jelenetek, beszólások is a filmben –, a cselekmény meglehetősen döcögős, és a film első kb. egy órájában gyakorlatilag semerre sem halad a sztori. A másik problémám az volt a történettel, hogy a fiatal Lesbuche jellemének megváltozása szerintem túl hirtelen történik meg, ami miatt én kissé hiteltelennek éreztem a filmet. A két főszerepet ugyan a francia film két nagy alakja játssza, mégis azt éreztem, hogy ezek nem igazán "brillírszerepek" a számukra, kicsit kidolgozatlannak éreztem ezeket a figurákat. Noiret és Lhermitte párosan azonban kitűnően muzsikál itt, érezhető, hogy jól működött köztük a kémia.
A műfajilag nehezen besorolható film (krimivígjáték, illetve szatíra) ügyesen egyensúlyoz a humoros és a véresen komoly cselekményszálak között, ám valami mégis hiányzik belőle ahhoz, hogy igazán jó és nehezen feledhető alkotássá váljon. Talán éppen azért nem lett kimondottan nagy hatású ez az alkotás, mert – a bűn(özés) relativizálásán túl – fajsúlyos kriminek túlságosan bohókás, míg könnyed vígjátéknak túlságosan komor és epés. Egyúttal azonban a farce eszközeivel arra is utal ez a film, hogy ebben a világban csak az ügyeskedés és a bűnözés által lehet megélni, és vagy te versz át és használsz ki másokat, vagy mások téged.
Bizonyos értelemben kellemes alkotás a Zsaroló zsaruk, de pont ez a kellemesség jelzi azt, hogy igazából semmit sem mozgat meg a nézőben (bennem legalábbis nem mozgatott meg semmit). Végignéztem, de be kell vallanom, hogy a két főszereplőnek láttam már érdekesebb és jobb filmjeit is. Claude Zidi az egyéni téma és az egyéni témakezelés ellenére is csak egy, a tisztes középszert gyarapító művet tett le az asztalra e filmjével, amelynek azonban vannak a középszeren felülemelkedni tudó momentumai is.
