Noha a szovjet filmgyártásban is kétségtelenül jelen volt a propagandisztikus szándék, és ha a szovjet háborús filmekre gondolunk, sokan elhúzzák a szájukat, mégis aki egy kicsit is elmélyed ebben a "műfajban", az számos időtálló darabra bukkanhat (Emberi sors, Szállnak a darvak stb.). Ezeknek a filmeknek a közös jellemzője, hogy azért maradhatnak az idő múlásával is értékesek, mert bár az elsődleges olvasatuk szerint a Szovjetunióban élt emberek megpróbáltatásairól szólnak, valójában általános, minden korszakban érvényes problémákat boncolgatnak (hogyan hat a háború az egyes emberekre és a családokra, mit jelent hősnek lenni, mennyire természetes az, ha valaki nem akar fiatalon meghalni stb.), ráadásul jelentős érzelmi töltettel. Valami hasonlót produkál a Csendesek a hajnalok is, amely szintén komoly morális kérdéseket feszeget.
A keretes szerkesztésű film néhány fiatal gondtalan kirándulásának képeivel, színesben indít, majd a kép átvált fekete-fehérbe, és a II. világháború keleti frontjának eseményeibe csöppenünk. Egy, a szovjet-finn határvidéken lévő falu mindennapi életébe kaphatunk bepillantást, ahonnan az összes férfit elvitték a háborúba, csupán Vaszkov őrmester maradt ott. Aztán egyik nap mindenki meglepetésére egy csapat katonalányt szállásolnak el ott, ami komikus helyzetek sokaságát eredményezi. A film aprólékosan részletezi az életvidám, de harcra kész lányok és a kissé mogorva, ügyefogyott Vaszkov súrlódásait, évődéseit, talán túlságosan is részletesen. A játékidő első 60-70 perce nagyjából ezeket a viszonyokat elemzi, miközben flashbackekben (ezeket szintén színesfilmre forgatták) feltárul az öt főszereplő lány múltja. Ezek kicsit érzelgősen és monoton módon mutatják be a történteket, ugyanakkor viszont érzelmi töltetet is biztosítanak a cselekmény számára. E jelenetek célja az, hogy még közelebb hozzák a figurákat a nézőhöz, és hogy később annál nagyobb katarzist élhessen át a néző a fiatal lányok pusztulása láttán.
A hangnem ezt követően fokozatosan elkomorul, ugyanis kiderül, hogy a német katonák a falu környékén járnak, s Vaszkov vezetésével a történetben korábban részletesebben is bemutatott öt lány felderítésre indul. Az azonban számukra is csak később derül ki, hogy nem két német katonával állnak szemben, hanem kb. egy tucatnyival. Ezek után pedig elkezdődik a kis csapat lassú felmorzsolódása, miközben Vaszkov és a lányok kapcsolata is apránként megváltozik, s a férfi megpróbál a fiatal lányok "apjává" válni, megóvni őket a bajtól, de mindhiába. A történet így egyrészt az önfeláldozás és a hazaszeretet parabolájává válik, másrészt viszont rámutat a háború irrealitására és a normális életet teljesen felülíró jellegére. Az iskolából alig kikerült, fiatal lányok állnak be harcolni, miközben a nőiességgel elsősorban az anyai, illetve a feleségszerep kapcsolódna össze a néző gondolatvilágában. A film valójában elsirat egy olyan nemzedéket, amelynek számos tagját tette tönkre a háború, akár fizikai, akár "csupán" lelki értelemben. S csak az utolsó néhány perc teszi egyértelművé, hogy a szerkesztésmód valójában keretes, ugyanis kiderül, kik azok a fiatalok, akiket a film elején is láthattunk.
A mű nagyszerűsége éppen az egyszerűségében rejlik, bár ez talán közhelyesen hathat. A könnyen megszerethető jellemek, a semmi extrát sem kínáló hegyvölgyes-lápos táj, a nem agyonbonyolított cselekmény, a hitelesen játszó színészek egyaránt átélhetővé teszik a néző számára a cselekményt. Ami számomra kicsit sok volt, az a giccsbe hajló flashbackek alkalmazása a film első felében, illetve a túlnyújtott játékidő, ezekkel takarékosabban kellett volna bánniuk az alkotóknak. Ami viszont érdekes, az a jellemábrázolás: magukat a szovjet állampolgárokat sem mutatják be tökéletesnek az alkotók, hiszen a falu lakói, a férjük nélkül maradt nők a hozzájuk beszállásolt katonákkal vigasztalódnak, és a lányok közül sem mindegyikük előélete makulátlan (az egyikük például egy nős tiszt szeretője volt). Ráadásul az is megesik, hogy gátlástalanul lelövik a repülőgépekből katapultáló német katonákat, ami a nemzetközi elvek szerint tilos lenne. S azt is láthatjuk, hogy a hősiesség mellett a valóságban olyan, teljesen természetes érzések jönnek elő, mint a halálfélelem, a pusztulás elkerülésének a vágya, de ha kell, akkor nagyobb célok érdekében is tudnak cselekedni az emberek. Mind a német, mind a szovjet katonák emberként jelennek meg a történetben, erényeikkel és gyarlóságaikkal egyetemben.
A színészek (és az öt főszereplő színésznő) meggyőzően, hitelesen alakítják a rájuk kiosztott figurákat, s nem utolsósorban azt is érdemes megjegyezni, hogy míves, klasszikus szinkron készült a filmhez, olyan magyar hangokkal, mint Szabó Gyula, Almási Éva, Szirtes Ádám, Káldy Nóra, Tordai Teri és még sorolhatnám. A Csendesek a hajnalok több szempontból sem könnyű film, nem is tökéletes, de az biztos, hogy a legjobb háborús filmek közé sorolandó. Több figyelmet érdemelne ez az alkotás, manapság sajnos inkább a látványosság jelenti a vezérmotívumot, ugyanakkor a Csendesek a hajnalok azt is megmutatja, hogy aránylagos visszafogottsággal, inkább a drámaiságra összpontosítva is értékes munkákat lehet létrehozni.
