Pár napja végre valahára sikerült megtekintenem az 1984-es C.H.U.D. című horrorfilmet (amit már hosszú éveken keresztül kutattam). Nem azt mondom, hogy egy világmegváltó horrorfilm volt, de egy tisztességes B kategóriás horrornak simán elment (főleg azok számára, aki kedvelik a 80-as évek horrorfelhozatalát). Az öt évre rá készült C.H.U.D. II. - Bud the Chud, idehaza a fantasztikusan kreatív Turbózombi, véruszkár címre keresztelt folytatása (amiből már a címe alapján is sejthető lehetett számomra), hogy ki fogja meríteni a totálisan felesleges folytatások kategóriáját, és ez így is lett, sajnos.
Soha nem fogom megérteni a filmkészítőknek azt a szándékát, hogy miért készítenek olyan számozott folytatásokat, amik szinte köszönőviszonyban sincsenek az elődjükkel. Tehát aki úgy indul neki ennek az alkotásnak, hogy hátha valamit azért átemelnek az első részből ide, az csalódni fog. Persze mondhatnánk ismételten azt, hogy egy ilyen magyar címmel ellátott filmnél mire is számíthatna a néző. Nos, nem sokra, de abban azért reménykedtem, hogy ha már a horrorkomédia irányába veszik az irányt a folytatásnál, akkor azért legyen már egy aprócska kis kapcsolat a két film közt, de itt ezt kimaxolják annyival, hogy a Chud egy biológiai fertőzés és pont.
Talán ha a szívemhez nem állna annyira közel az 1984-es első rész, akkor megbocsájtóbb lettem volna ennél a filmnél is. Talán ha pár horrorkomédiára kiéhezett barátommal kezdek bele, akkor szintén elnézőbb lettem volna, és ha lett volna pár üveg söröcske is hozzá, akkor talán még szórakoztam is volna rajta. Így viszont maradt a szenvedés, mert hát rég kellett ennyire pihent agyú humorral megáldott filmet egymagamban megtekintenem. Na de nézzük kissé részletesebben meg, hogy milyen is lett a C.H.U.D. 2, vagyis a Turbózombi, véruszkár című "műalkotás".
A filmről süt a tipikus 80-as évekre oly jellemző sztereotip humorvilág, kár, hogy nem túl izmos kivitelben, tehát sokkal többször inkább a fárasztó kialakításban. Talán ha jól emlékszem, a közel másfél órájában ezt a fárasztó humorvilágát kétszer sikerült nálam levetkőznie, ami azért valljuk be, nem annyira erős szám (bár ezen a két jeleneten legalább tudtam kétszer őszintén mosolyogni). Sajnos a karaktereket alakító színészek szinte egytől egyig fullba nyomták a kretént, emiatt pedig egyáltalán nem tudtam megkedvelni őket. A film története is megérne egy misét, de inkább maradnék annál, hogy alibi az egész forgatókönyv, merthogy sokszor volt olyan érzésem e téren, mintha kész forgatókönyv nélkül vettek volna fel jeleneteket, és csupán annyi instrukciót adtak volna a szereplőknek, hogy végezzenek el minél több ostobaságot a kamera előtt, a stáb pedig ezt jól fel is vette, hogy majd milyen jó lesz a kész film alatt.
Sajnos annyira kevés pozitívumot találtam ebben az alkotásban, hogy szinte nem is jut semmi az eszembe, és csupán negatívumokat tudnék még sorolni vele kapcsolatban. Nagyon szükséges eme produkcióhoz egy bizonyos hangulat, illetve az, hogy a néző alfára le tudja vinni az agytevékenységét a film alatt, és ha ezek nincsenek meg, akkor másfél órányi szenvedés lesz a büntetése.
34 Turbózombi, véruszkár (1989)
Néhány fiatal elrabolnak egy hullát a katonai bázisról. Ekkor még nem is sejtik, milyen végzetes hibát követtek el. A ugyanis hulla életre kel, és mindenkit megharap. A fiatalok... több»
Szereplők: Robert Englund, Norman Fell, Clive Revill, Robert Vaughn, Gerrit Graham
