2022.03.18 20:52 F79 Olvasottság: 477x
5

Pokoli gyönyörök az érzékelés határain túl

Clive Barker neve garancia arra, hogy egy emlékezetes látogatást fogunk tenni a pokolban, ahol ő már rutinos idegenvezetőnek számít. Regényei olyan misztikus világokba kalauzolnak, amelyek örökre az emlékezetünkbe vésődnek. A "Vérkönyvek" szerzője mindannyiszor szembesít a halandósággal, a kiszolgáltatottsággal, az árulással, az élvezetek hajszolásának hiábavalóságával és az emberi lét határaival. Számos regényét, novelláját megfilmesítették. Neki köszönhetjük többek között Kampókéz alakját is. Rendezőként a Hellraiser című művének filmváltozatával mutatkozott be, amelyben immár vizuálisan is elénk tárja a kampókhoz, láncokhoz, szögekhez és az emberi test egységének megbontásához fűződő morbid érdeklődését. Nem mellesleg megteremtette a filmtörténet egyik legbizarabb kinézetű ikonikus alakját, Pinheadet.

A film feszült főcímzenéje kellő hangulatba hozza a nézőt a nyitójelenetek befogadásához. Egy titokzatos ügyletet látunk nyélbe ütni, amelynek tárgya egy gyönyörűen kidolgozott rejtélyes doboz, amelyet Frank, az újdonsült tulajdonos egy rituális szertartás keretében kinyit. Vele együtt pedig kinyílik egy másik világ kapuja is, ahonnan a megidézett démonok - a kenobiták - eljönnek a férfiért, hogy elhozzák számára azt az elképzelhetetlen gyönyört, amit Frank egész életében keresett. A bökkenő az, hogy amit ezek a démoni lények a mindenek feletti gyönyörként élveznek, az az egyszerű halandó számára a felfoghatatlan gyötrelemmel járó kínhalált jelenti. Láncok, kampók, széttépett testek, és vér mindenütt. A kenobiták mindent tudnak az érzékek határainak kitágításáról, és a minden idegszálra kiterjedő érzékelésről. A kulturális különbség miatti félreértés Frank életébe kerül.

Pokoli gyönyörök az érzékelés határain túl

Eltűnése után testvére, Larry és annak barátnője, Julia veszi birtokba a régi családi házat. A nő vonakodik beköltözni, egy flashbackből pedig megtudjuk, hogy korábban viszonya volt Frankkel.

Larry a költözés során megsérül, vére annak a szobának a padlójára fröccsen, ahol Frank korábban átkerült a kenobiták világába. A friss vér lehetővé teszi a meggyötört férfi számára a visszatérést. Ez a visszatérés azonban a vér kis mennyisége miatt nem teljes. Bőrétől és húsának nagy részétől megfosztva, szánalmas, emberre alig emlékeztető lényként látjuk viszont.

Miután Julia rátalál, elhatározza, hogy segít a férfinek a teljes felépülésben. Ehhez azonban vérre van szüksége. Sok vérre. Áldozatok kellenek, akiket csak Julia tud felhajtani Frank számára. Ezzel elkezdődik a vadászat. A férfi pedig egyre emberibb külsőt vesz fel.

Mielőtt Frank teljes mértékben visszanyerné emberi alakját, Larry lánya, Kirsty leleplezi a titkát. Ellopja a titokzatos dobozt, és visszahozza a kenobitákat. A talpraesett lány megalkuszik a démonokkal. Életéért cserébe visszaadja nekik Franket. Közben az egyre emberibb kinézetű férfi a teljes visszaalakulása előtt végez Larryvel, és felveszi az alakját. Kirsty azonban felismeri, és átadja őt a kenobitáknak.

A démoni lények azonban nem engedik el olyan könnyen leendő áldozatukat. Kirsty hosszas küzdelmek után sikeresen visszazárja a dobozt, és ezzel visszaküldi a kenobitákat a saját világukba. A dobozt azonban nem sikerül megsemmisítenie.

A film mindvégig fenntartja a feszültséget, egy pillanatra sem enged ellazulni. Ezért talán kicsit el is fáradunk a végére. A zene tökéletesen illeszkedik a túlhúzott jelenetekhez, nagyban hozzájárul a feszültség fokozásához. A trükkök kivitele és Frank maszkja azonban némileg csökkenti a hatást. És ez nem magyarázható a film korával, hiszen 1987-ben már komoly technikai eszközök álltak a trükkmesterek rendelkezésére. A kenobiták megjelenése azonban némileg kárpótol ezekért a hiányosságokért.

Aki egy feszült, misztikus és a végletekig elborzasztó mesét szeretne látni, annak érdemes elővennie és (újra) megnéznie ezt a korszakalkotó művet. És persze olvasni Barker nagyszerű írásait is, köztük "A vér evangéliuma" című regényt (Libri Kiadó - József Attila Kör, Budapest, 2015), amiből megtudhatjuk, hogyan alakult a kenobiták sorsa a közelmúltban.

77 Hellraiser  (1987)

horror | thriller

Frank egy rejtélyes, démoni doboz birtokosa, amely azonban brutális halálát okozza. Hamarosan a férfi bátyja költözik be lakásába családjával. Frank szelleme hamarosan... több»

5