Sokat akart mondani, mégis keveset sikerült

2022.04.13 23:58 zsena Olvasottság: 1135x

6

Ez egy gyönyörű ábránd, amibe bele lehet szeretni, de ha jobban megnézem az egész összképet, akkor rá kell jönnöm, mennyire nem hiteles a mai világban. Vagy Amerikában létezik az igaz szerelem, Európában meg csak valami hasonlóval is megelégednénk? Ez a film

az a tipikus amerikai érzelmi álom, ami túl szép, és ami túl szép, azt tudjuk, hogy általában nem is igaz, az élet nem egy romantikus film sajnos, ez az, amit akkor szoktam mondani, amikor valaki túltol egy emberi kapcsolatot tele drámával. És persze az emberek még mélyen hisznek az igaziban, a soulmate fogalomban, de annyira belepte már valami sivár monoton hétköznapi zaj, hogy elfeledtünk, mi is lenne fontos. Nem a giccs, hanem a megértés, az összhang, a nevetés.

Maga a film cuki volt, a szereplők illettek a filmhez, jól is hozták, amit megírtak nekik, de a sztori szerintem jobban ütött volna idősebb karakterekkel, akiknél hitelesebb lett volna a várt igaz szerelem. Sokan emlegették ehhez a filmhez a Ghostot. Amikor néztem, fel se merült bennem, hogy egy kalap alá vegyem a két filmet, mert ott igazi mondanivalóval megspékelt izgalmas, drámai filmet kaptunk, amelyhez Demi es Patrick alakítása igazán hiteleset nyújtott.

Kb. az összes mostani tini romantikus film a drámára épít, a halálra, a halálos betegségekre, és azt érzem már, nem igazan tudnak újat nyújtani. Volt pár kiemelkedő alkotás, mint a Mielőtt megismertelek, Csillagainkban a hiba, Most jó!, Közel a horizonthoz..., de azóta nem tudnak újat kihozni, ami ne lenne számomra erőltetetten belemagyarázós.

Ez a film egynek elment, de nem okozott bennem maradandó élményt, mint pl. a Közel a horizonthoz megnézése után megrendeltem mind a 3 könyvet, mert érdekel a valós sztori a szereplőkről. Konkrétan a film végére már a szereplők neveire is alig emlékszem a Két világ közöttből. Igazán azok tudják átélni ezt, akik már vesztettek el valakit, de nem feltétlen kell halál hozzá, hiszen egy igazinak hitt szerelem elvesztése éppoly fájdalmas gyászidőszak, mint maga a halál miatti szakadék. És akik ennyire szerettek, már azok tudják, hogyha megtalálták volna azt a bizonyos átjárót egy ilyen helyzetben, soha nem fordultak volna vissza a magányba, hanem maradtak volna vele. A film mondanivalója valami olyasmi akart volna lenni, hogy ne féljünk a fajdalomtól, a csalódásoktól, mert ezektől válunk azzá, akik ezek nélkül soha nem lehetnénk, de valahol elsiklott nekem a dolog a szellemüldözős hadjáratban. A közös sírásban meghatódtam én is, de nem tudtam teljesen beleélni magam, mert valahol tudtam, hogy csak manipulálni próbálja a film az érzelmeimet a klisékkel. Persze ettől sablonosabb filmek is vannak, azért külön jár a piros pont, hogy volt benne némi képzelőerő, a párizsi jelenetek kifejezetten tetszettek, és a mozis megismerkedés is eredeti volt.

Mindezek ellenére bekerült a kedvenc szerelmes filmjeim végére a sorrendemben. Hogy miért? Csak mert a srác fura mód nem csak aranyos és helyes képet festett, hanem azt az igazi férfit is (még így ilyen fiatalon is), akit minden nő szeretne egyszer maga mellé, ha csak rövid időre is, de szerencsésnek éreznénk magunkat miatta. :)