Megnéztem a filmet, mert már régóta tervben volt, és mert sok lelkendezést olvastam, hallottam róla. Ha nem nézem meg, akkor talán gazdagabb maradtam volna egy illúzióval, mert bizony ez mai szemmel nézve elég gyengus film. Gyakorlatilag nem sok újat tesz hozzá a zsánerhez.
Az alapötlet nem lenne rossz, hiszen a bűnelkövetők és a nyomozók párharca sokszor valóban egyfajta "meccshez" hasonlítható, ahol mindkét fél megpróbálja kiismerni a másik taktikáját, és igyekszik túljárni az ellenfél eszén. A történet kidolgozottsága azonban számomra nem hozta a kellő izgalom-faktort, úgy éreztem, hogy ezerszer látott jeleneteket látok megint, hogy kiszámítható az, ami történni fog (főleg a film végi leszámolás során). Ebben persze annak is szerepe lehetett, hogy csak a film forgatása óta eltelt három évtizedben is sok hasonló munka készült, illetve, hogy a zsánernek vannak olyan elemei, amelyek nagyjából minden bűnügyi filmbe beépíthetők. A másik nagy probléma az, hogy a sakk eleve nem látványos és fordulatos sport, sokkal inkább tekinthető szellemi párviadalnak, így kevésbé alkalmas arra, hogy egy látványosnak, izgalmasnak szánt film képi tekintetben sokat foglalkozzon vele.
Látható, hogy az alkotók sem tudtak mit kezdeni ezzel a dilemmával, a sakkpartikból túl keveset látunk ahhoz, hogy a hozzáértők igazán élvezhessék őket, a hozzá nem értők számára viszont ezek a jelenetek megmaradtak a "töltelék" szintjén. Érdekes lett volna a játékosok közötti viszony, illetve a kulisszák mögötti világ ábrázolása, de néhány bugyuta és nevetséges megoldáson kívül (mint egyes játékosok viccesnek szánt mániás megnyilvánulásai), semmit sem tudtak felmutatni a készítők. Ez nyilván azért történt, mert ők maguk sem értettek ehhez a sporthoz.
A filmbeli gyilkos rejtvényeket ad fel megoldásra főhősünknek, Peter Sandersonnak (Christopher Lambert), illetve a nyomozóknak, ami megszokott dolog a sorozatgyilkosos történetek esetében. Csinos fiatal nők esnek áldozatul a tettesnek, és elég hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy Sanderson rájöjjön, mit is akar a gyilkos. A film legnagyobb problémája szerintem az, hogy bár az alkotók minduntalan próbálják gyanúba keverni Sandersont, sokszor annyira erőltetetten teszik ezt, hogy a néző már csak dacból sem akarja elhinni, hogy ő lenne a gyilkos. Arról nem is beszélve, hogy nagyon kevés munka merte meglépni azt a húzást, hogy a végén éppen a főszereplőről derüljön ki, hogy ő a tettes, s ez a kitaposott nyomvonalakon haladó, lagymatag thriller sem kelti azt a képzetet a nézőben, hogy bármiféle eredetiségre számíthatna a majdnem kétórás játékidő alatt.
Néhol olyan lelkendezéseket olvastam, hogy ebben a filmben mennyire nehéz kideríteni a gyilkos személyét, illetve indítékait. Szerintem ez egyáltalán nem igaz, aki egy kicsit is tapasztaltabb, az viszonylag hamar össze tudja rakni a képet. Az tény és való, hogy a magyar szinkron eléggé árulkodó, és ennek segítségével hamar "lelepleződik" a gyilkos, de erős a gyanúm, hogy szinkron nélkül is viszonylag gyorsan rá lehetne jönni sok mindenre. Egyrészt a film bevezetése alapján már sejthetjük, hogy az ott látottaknak fontos szerepe lesz majd a cselekményben, a rutinos néző tudhatja, hogy itt látjuk a gyilkosságok indítóokát. Másrészt nagyjából a történet közepén kiderül, hogy egy ingatlanközvetítő cég (illetve annak elektronikus adatbázisa) jelenti a kapcsolatot az áldozatok között. Más kérdés, hogy mennyire hihető, hogy egy éven belül ennyi egyedülálló, fiatal nő költözik egy meglehetősen elhagyatottnak és jelentéktelennek tűnő szigetre. A történetben viszont nem sok olyan ember akad, aki értene a számítógépes dolgokhoz, így még ha a magyar szinkron nem is segítene, akkor is hamar ki lehet deríteni azt, hogy ki a gyilkos, és azt is, hogy miért teszi, amit tesz. Közben persze az alkotók beleerőltetnek a történetbe egy butuska szerelmi szálat is, csak hogy bonyolultabb legyen a cselekmény. A nagy gond azonban az, hogy nem igazán kapunk hús-vér figurákat a filmben, a lélekrajzra és az interperszonális viszonyok ábrázolására sajnos elég kevés figyelmet fordítottak a készítők, holott érdekes lehetett volna pl. Sanderson özvegy apaként.
Elismerést érdemel az alkotók azon szándéka, hogy borongós és nyomasztó hangulatot teremtsenek a történetben, sajnálatos módon ez néhány jelenettől eltekintve nem igazán jött össze. Ez talán annak is köszönhető, hogy sem a színészek többsége, sem a stábtagok nem tartoztak a kiemelkedő tehetségek közé. Ennek megfelelően a végeredmény is egy feledhető, kiszámítható, sótlan tucatfilm lett, amely az egyik első hozzájárulás volt ahhoz, hogy Christopher Lambert karrierje a rövid életű csillogást követően fokozatosan hanyatlani kezdjen. 2022-ben, és 2022-ből nézve ez a munka sajnos inkább már csak a korai 90-es évek amerikai filmgyártásának mementójaként lehet érdekes. Szerintem nyugodtan el lehet kerülni, kb. semmit sem veszít az, aki nem nézi meg.
