Black metal sok vérrel

2022.08.24 21:32 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x

1

Black metal, brutalitás, nyersesség, gore, öngyilkossság, és gyilkosság, fekete zene, sátánizmus...

Zanzásítva ennyi!

Lássuk miről szól a film!

Természetesen elsősorban azok hallhattak erről a filmről, akik érdekeltek a fémzene, vagyis a metal, azon belül is a black metal zenében, szubkultúrában. Számukra ismeretes lehet, hogy milyen események köthetők a szcéna érdekes, és abszurd megalakulásához, de elevenítsük fel a részleteket és repüljünk vissza egy kicsit a '80-as, '90-es évek Norvégiájába, és kapaszkodjunk keményen!

A Lords of Chaos a Mayhem együttes korai megalakulásáról szól, amit 1984-ben alapított a gitáros Euronymous, a kegyetlen basszer, Necrobutcher és a dobos Manheim...

Több tagcserén átestek, mígnem csatlakozott a csapathoz egy új ütős, Hellhammer és az énekes, Dead, így téve teljessé a csapatot.

Koncertjeiknek természetesen egyből híre ment és a zsáner teret követelt magának a piacon. Olyan menő bandák tűntek fel a színen, mint a Darkthrone, az Immortal, az Emperor vagy a Satyricon. Ezek a tízen-huszonéves fiatalok megreformálták a metalt és népszerűvé tettek egy sötét és félelmetes műfajt, az underground-ot

Egy ideig minden rendben ment, de 1991-ben a frontember, Dead öngyilkos lett, amit egy levélben ecsetelt is a banda tagjainak, hogy sajnálja, de a kés, amivel megöli magát, életlen...

A Mayhem azonban nem állt le, mi több, a hullát megtaláló Euronymous első dolga az volt, hogy lefényképezze, mondván később albumborítóként felhasználható lesz (ami természetesen meg is történt). Nem sokkal később új basszusgitáros érkezett a csapatba, Varg személyében, aki rendre nézeteltérésbe keveredett Euronymousszal. A kezdeti barátság tragédiába torkollott, és ahogy mondani szokás, a többi már történelem...

1993. augusztus 10.-én Varg Vikernes leszúrja, és lelövi Euronymous-t, aki belehal a sérülésekbe.

Eközben a banda másik tagja, Snorre W. Ruch (Blackthorn) kényelmesen cigarettázott...

Azért tartottam fontosnak ezt a röpke, de annál brutálisabb metal történelemórát, hogy egy laikusnak is legyen rálátása arra, miért kívánkozott vászonra a Mayhem, illetve a black metal létrejöttének hihetetlen története...

A filmet az a bizonyos Jonas Akerlund rendezte, aki maga is őrült metalhead, korábban a Bathory nevű zenekarban is dobolt, majd videoklip-rendezőnek állt, de nagyjátékfilmes múlttal is bír, többek közt a Por, vagy a nemrég debütált Polar fűződik többek között a nevéhez.

A cselekmény körülbelül első harmada nagyon tetszett. Könnyed, a maga módján humoros is, ahogy beindul a Mayhem, a koncertek hangulata megfogja a nézőt. Ezekből többet is el tudtam volna viselni, noha el kell ismernem, hogy nem szakavatott füleknek kellemetlen lehet ennyire súlyos és karcos zenét hallgatni huzamosabb ideig, és végtére is ez egy film...

Dead (Jack Kilmer) öngyilkossága után a zenekaron belüli szituációkra, konfliktusokra fókuszálunk, illetve a két főhős, Euronymous (Rory Culkin) és Varg (Emory Cohen) kapcsolatába nyerünk igen bensőséges betekintést. Remek húzás Akerlundtól, hogy nem csak a Mayhemre, hanem az egész black metal jelenségre és annak képviselőire is szán időt, ami sokmindent azért a helyére pakol!

Majd előkerülnek a templomgyújtogatások, gyilkossági ügyek, a Lords of Chaos pedig nem fogja vissza magát, és pumpálja az adrenalint rendesen...

Helyenként meglepően nyomasztó, sőt ijesztő képes lenni, nem is beszélve a naturalista brutalitásról, amik totálisan kicsaphatják egyeseknél a biztosítékot. A direktor már említett mellényúlásai az utolsó szegmensben ütköznek ki, ami egyfajta kőkemény érzelmi csúcspontként kéne, hogy működjön...

Persze kár tagadni, hogy hatásos, de a tények ismeretében nagyon erősen megkérdőjelezhető. Aki mélyebben érintett a black metal világában, vagy netalán már olvasott a témában, tudja, hogy a két főszereplő közül egyik sem volt normális, és akkor még finoman fogalmaztam.

Varg csak simán egy náci elmebeteg pszichopata, akit az tesz veszélyessé, hogy kifejezetten sármos és manipulatív (amit mostanság a Youtube csatornáján tapasztalhatunk meg első kézből). Euronymous, aki szintén agresszív, sajátos világnézettel rendelkező egyén, s bár mindketten borzasztóan tehetséges zenészek, emberként kifejezetten romlott, és aljas senkiházi alakok. Épp ezért zavaró, ahogy Euronymoust mosdatni próbálják...

Egy pózernek állítják be, aki csakis a hírnévre vágyott, és semmi másra. Kész a változásra, a haját is levágatja, és szerető barátnője van, akivel imádják egymást. Így egy teljesen hazug és fals képet kapunk róla, ami ebben az esetben nagyon furcsán veszi ki magát. Elnagyolják a szerepeket, miközben besorolják a karaktereket jóra és rosszra, gyilkosra és áldozatra, ami így leegyszerűsítve, számomra nem hiteles!

A valóság azonban ennél jóval összetettebb és közel sem ennyire egyszerű, mint már annyiszor tapasztaltuk!

A zárás ennek ellenére szinte tökéletesen működik, hiszen visszatér a film elején tapasztalt lazább, emberközelibb köntösbe. A valós dráma mellett az önreflexív narratíva teszi fel tökéletesen az i-re a pontot. Frappáns, gáláns, szemtelen és odamondó fricska, így remekül összegezi, hogy miről szól ez a zsáner.

Bőven lehetett volna jobb a Lords of Chaos, s kétségtelenül sok helyen szúrja az ember szemét az esetleges pontatlanság, én mégis örülök, hogy végül elkészült...

Bombasztikusan erős hangulata van és képes megfogni a nézőt, és brutális hatást gyakorolni rá. Jó kérdés, hogy ki a célközönség, mert sok rajongó és zenész elhatárolódott tőle, de az esélyt mindenképp érdemes megadni neki. Mert a black metal nem mindennapi jelenség, ahogy a története sem az, és hozzátartozik a zene történetéhez!

Kedvenc fotelem, izotóniás ital, és sárgadinnye...

Amúgy meg néma csend!