Nem bírom ezeket a mozikat?
Miért?
Nem hiszek a tökéletességben.
És a rendező Michael Mann sem vette észre, hogy mekkorát hibázott!
Mint szkeptikus, én még nem láttam olyan informatikust, aki ennyire jól kidolgozott felsőtesttel rendelkezik, rettenetesen sármos, mesterdetektív, pontosabban lő, mint a felbérelt terroristák, és negyedórás beszélgetést után egyből ágyba visz egy nőt (13 év börtönt követően).
Mann is érezhette ezt a problémát, de ahelyett hogy James Bond-imitátor főszereplőjének dicsfényéből faragott volna le egy kicsinykét, inkább úgy akart kompenzálni, hogy a harcok során ne csak a rosszfiúk sérüljenek meg. A castinggal még kilehetne békülni, ha a történetről nem ordítana, hogy egy frenetikusan nagy banális baromság, de mit is várhatnánk egy olyan névtől (Morgan Davis Foehl), akihez eddig két film köthető (Távkapcs, Férj és férj)?
A kínai atomerőmű biztonsági rendszerét kibertámadás éri (ez még rendben is van, hiszen 2010-ben volt rá eset, hogy az iráni atomerőművek kapacitását megbénította a Stuxnet vírus), aztán a Wall Street-en valaki a szója részvényeibe nyúl bele, ez a két incidens bőven elég ahhoz, hogy Kína és Amerika együtt közös nyomozásba kezdjenek. A kínaiak egy fiatal rendőrtisztet (Leehom Wang) bíznak meg az üggyel, míg az amerikaiak a börtönben ülő volt menő srácot (Chris Hemsworth) szeretnék társául. Természetesen hálózati szakértőként megkéri a húgát (Wei Tang) is, hogy velük tartson, ám a gyenge szerelmi szálon kívül semmit sem tesz a csapat sikerének érdekében.
A film még így is menthető lett volna, olyan Mann-féle hatásokkal, mint a Szemtől szemben című klasszisában is használt anamorfikus lencsék által teremtett nagyon érdekes atmoszféra. A lezárásnál látható tömegjelenetről majdnem azt hittem, hogy megmenti a filmet, mert a grandiózus lezárás tipikusan a direktor védjegye, de annyira ki lett fordítva, hogy egy B kategóriás akciófilm vége lehetne. (És az is )
A minimalista industrial hangzás a filmzenében, amely arra sarkalt, hogy kivárjam a stáblistán a zeneszerzőt, és meglepve tapasztaltam, hogy egyik régi kedvenc köszönt vissza Atticus Ross személyében. Hivatalosan Harry Gregson-Williams volt a komponista, ám premier után nem tetszésének adott hangot facebookján, miszerint: „Kissé vonakodva csatlakozom azon zeneszerzők hosszú listájához, akik komponálásai ki lettek vágva, vagy figyelmen kívül lettek hagyva Michael Mann által”. Biztos Mann a vágás közben látta a Social Network – A közösségi hálót és úgy gondolta, Ross lehet hogy jobban passzolna egy számítógépes témához, elvégre Oscart is nyert vele.
A cselekmény mellett a párbeszédek is teljesen műanyagok, ellenben a rendező korábbi alkotásaival (Collateral – A halál záloga, Közellenségek, A bennfentes, vagy az örök kedvenc Szemtől szemben), ahol meglehet hasonlóan macsó szövegek hangoztak, mégsem elrettentő példaként fogok rájuk hivatkozni.
Aki kifejezetten hihető hackereket szeretne a mozivásznon látni az, keresse fel a következő filmek egyikét: A tetovált lány, Tron, Mátrix, Die Hard 4.0, Háborús játékok. Addig rájövök, hogyan lehet egyszerű keresések és szerverre való fellépések mellett egy phising módszerrel az FBI alkalmazottjává válni.
Vagy a tibeti szerzetes lét is érdekel.
50 Blackhat (2015)
Egy férfit szabadlábra helyeznek, hogy segítsen az Egyesült Államok és Kína kormányának elkapni egy rejtélyes cyber bűnözőt. Ezzel megkezdődik az őrült hajsza Chicagótól... több»
Komoly?