Jaromil Jireš húsz évre dobozba zárt filmje kemény időkről mesél, hol ironikus, hol torokszorítóan drámai hangnemben. A csehszlovák újhullám egyik utolsó darabjaként egyszerre erőteljes és felszínes, nyomasztó és groteszk, furcsa egyveleget alkotva tárja fel a szocializmus működésének legmélyebb alapjait. Az alkotás egyik Achilles-pontjának azt tartom, hogy - mivel vélhetően a készítés idején még mindenki tudta, miről is van itt szó - sokszor nincsenek kibontva az egyes cselekményszálak, gyakran csak utalásokat kapunk arra vonatkozóan, mi történik, így a későbbi korok filmnézője megfelelő háttérismeretek nélkül talán nehezebben fog boldogulni a befogadással és az értelmezéssel.
A film a "jelenből" kiindulva tárja fel egy átlagos, hétköznapi kommunista férfi életének másfél-két évtizedét, miközben magáról a rendszerről is lerántja a leplet. Ludvik Jahn (Josef Somr), a középkorú, megkeseredett, értékvesztett férfi a szülővárosába érkezik, de az csak a történet közepére derül ki, hogy miért. Az idősíkok váltogatásával lassan kirajzolódik egy emberi sors, amely gyakorlatilag bárkinek a sorsa lehetett (volna). Kisszerű, jellegtelen - és jellemtelen - emberek kerülnek a hatalom közelébe 1945 után, és amint az más országok történetéből is ismert, sok naiv fiatal hiszi úgy akkoriban, hogy meg fogják váltani a világot, hogy egy igazságosabb (társadalmi) rendszert fognak felépíteni, ezért beállnak a kommunista párt soraiba. Jireš filmjéből is kiderül azonban, hogy az emberek csak bábok a hatalom kezében: ideológiai okokból egymás torkának esnek, tönkreteszik a másik ember életét a szocializmus építése nevében. Látszólag felszabadultság és öröm uralkodik az "új rendszer" építésének mindennapjaiban, de közben dogmatikus, félművelt, erőszakos emberek döntenek a klikkharcok során arról, ki a "rendszer ellensége". Így válik kegyvesztetté Ludvik is, akinek egy ártatlan tréfája miatt hat évet kell eltöltenie börtönben, illetve átnevelő táborban.
A történet jelenében Ludvik konszolidáltnak tűnő életet él (bár a film egyik nagy hiányosságának érzem, hogy a figura jelenéről alig tudunk meg valamit), de valójában csak a bosszúállás foglalkoztatja. Nincsenek nagy tervei, magasztos életcéljai, csupán az egyik volt barátjának - aki mellesleg annak idején az őt elítélő személyek egyike volt - a feleségét akarja elcsábítani bosszúból. Ez sikerül is neki, ám groteszk fordulatok következnek: a nő és a férje már régen külön élnek, a férjnek fiatal szeretője van, míg a nő beleszeret Ludvikba. A férfi azonban nem hajlandó belemenni ebbe, és a félresikerült bosszúállás miatt a lelki nyugalmát sem tudja megtalálni.
A történet egyik alapmotívuma a bűn, illetve a bűnhődés/büntetés kérdésköre, a bosszúállás jogosságának problémája. A film alapvetően ugyan a sztálini diktatúra bírálatát nyújtja, de legalább ugyanilyen kritikus az 1960-as évek Csehszlovákiájának társadalmával szemben is. Pavel (Luděk Munzar), Ludvik egykori barátja és bosszújának célpontja az alkotók egyik "szócsöve", ő mondja ki a mindenki számára nyilvánvaló igazságot: a fiatalokat már nem a világmegváltó eszmék érdeklik, hanem az utazgatás, a jólét. Azaz a szocializmus mint olyan csődöt mondott, a kapitalizálódó társadalom nyugodt életet és jólétet akar. A szocializmus torz ideológiája nem működőképes, hiába szakított a hatalom a kemény diktatúrával, a puha diktatúra óhatatlanul is a jóléti társadalmak felé mozdítja el a rendszert.
A film meglehetősen komótosan bontja ki a cselekményt, hiába csak 80 perc a játékidő, helyenként talán hosszabbnak érződik. A történetben nem igazán találunk pozitív figurákat, amivel az alkotók talán arra is utalni akartak, hogy megbukott a "nagy emberkísérlet" is, nem sikerült kinevelni az új, "szocialista embertípust". És ami szintén némi malíciát kölcsönöz az alkotásnak, az az a konklúzió, hogy akik a sztálinista diktatúra idején a hatalmat birtokolták (vagy bitorolták), azok a némileg megváltozott körülmények közepette is a "felső tízezerhez" tartoznak. A magam részéről eléggé hiányoltam a részletesebb jellemrajzokat, az egyes figurákat elnagyoltnak találtam, és szerintem hiányzott az események, illetve motivációk kissé részletesebb taglalása is. Pl. nehezen érthető, miért várt Ludvik másfél-két évtizedet a bosszúra, miért csak Pavel lett a célpontja, de érdekelt volna az is, hogyan, milyen eszközökkel, taktikákkal tudta túlélni a hatéves büntetés mindennapjait (sajnos meglehetősen felszínesnek éreztem a "lágerélmények" bemutatását), illetve szerintem jó lett volna azt is alaposabban ecsetelni, hogy a népi kultúrát hogyan használta fel/ki a kommunista hatalom. Van egy olyan érzésem, hogy Milan Kundera regénye mélyebb, tartalmasabb, mint a belőle készült film, de nem olvastam a könyvet, így nem tudok egyértelműen nyilatkozni e tekintetben. A történet súlyát némileg talán az elidegenítő effektusok - pl. az idősíkok váltogatása, néha egybemosása, illetve a lágerbeli bányászat képsorai alá bevágott vidám zene - is kisebbítik, és bár érthető Jaromil Jireš alkotói szándéka, talán picit kevesebb groteszk alkalmazása hatásosabb lett volna. Összességében véve számomra A tréfa nem hozott olyan katartikus élményt, mint amilyet vártam, de így sem bántam meg, hogy megnéztem.
67 A tréfa (1969)
Egy viccesnek szánt képeslap miatt az 1950-es évek Csehszlovákiájában Ludvik Jahnt kizárják a kommunista pártból és az egyetemről. Hat évet tölt katonai büntetőtáborokban... több»
Szereplők: Jaromir Hanzlik, Jaroslava Obermaierová, Jaroslav Satoranský, Jana Dítětová, Vera Kresadlová
