Jó pár napja volt szerencsém az 1987-ben bemutatott első részéhez ennek a szériának, és ha nem is voltam maradéktalanul megelégedve az első felvonásával, de nem bántam meg a megtekintésére fordított közel másfél órát. Emiatt jutottam végül arra az elhatározásra, hogy miért is ne tegyek egy próbát a két évvel később, 1989-ben készített folytatásával. (Mindezt írom úgy, hogy az első rész befejezése egyáltalán nem indokolta a folytatás elkészítését).
Nos, ha kicsit elnézőbb lennék A mostohaapa második részével, akkor nyugodtan adhattam volna erre a részre is ugyanúgy három csillagot, mint az első felvonására, ugyanis szinte majdhogynem pontról-pontra másolja az első részét, csak egy kicsit pepitában, és egy kicsit gyengébben tálalja mindezt a nézőjének. Talán pont ezt nevezném meg a legnagyobb hibájának, ugyanis szinte semmiben nem szándékozott megújulni a folytatás. Nem is lenne ezzel semmi gond, ha mondjuk az első rész egy jó vagy kiváló pszichológiai thriller (horror) lenne, de mivel nálam csupán egy erős közepes szintjét érte el, így jómagam kissé többet vártam a folytatástól. Valószínűleg a film producerei is érezhették mindazt, hogy kissé többet kellene mutatniuk a második felvonásra, emiatt is kérték meg a film rendezőjét, Jeff Burrt arra, hogy kissé legyen véresebb és kicsit brutálisabb az előző részhez képest, de eme produceri kérést nem tudta teljesíteni a rendező, és amiatt egy másik rendezővel fejezték végül be a forgatást. Mondjuk az tagadhatatlan, hogy némiképp véresebbre sikeredett a folytatás az elődjéhez képest, de jómagam emiatt egy pillanatra sem értékelném jobbra eme részt.
Nézzük meg pár mondat erejéig a film történetét. Na, számomra itt vérzett el igazán eme rész, ugyanis, mint már fentebb említettem, egyáltalán nem éreztem szükségszerűnek a második rész elkészítését, de ha már így adódott, hogy mégis tető alá hozták, akkor kicsit kidolgozottabb forgatókönyvvel is előállhatott volna John Auerbach (bár az is tény, hogy az úriembernek ez volt az első forgatókönyve, és azóta is az egyetlen). Egy másik kimondottan fájó dolog is szemet szúrt a film történetében, méghozzá, hogy igencsak sok logikai bukkanó található a cselekményében, és emiatt sokszor éreztem a film nézése során a „Na persze!” érzést, és emiatt egyáltalán nem volt annyira gördülékeny és szórakoztató a második felvonás.
Továbbá, míg az első részben Terry O'Quinn is kimondottan jól testesítette meg az örült mostohaapát, addigra itt már messze nem azt a minőséget kaptam tőle, de még így is az ő alakítása volt az, amivel a legjobban ki voltam békülve színészek terén, még úgyis, hogy a női főszerepet ezúttal Meg Foster kapta, akit kimondottan kedvelek, de az itteni alakítása messze elmarad az eddigi filmjeiben látottaktól.
Míg az első részének a megtekintése felkeltette a kíváncsiságomat a második felvonása, úgy most egyáltalán nem érzem magamban az elhivatottságot arra, hogy pótoljam a trilógia záró fejezetét, főleg abban a tudatban, hogy azt már egyből videora készítették (bár eredetileg már a második részt is arra szánták), továbbá abban már Terry O'Quinn sem vállalt szerepet.
Összegezve két csillagra értékelhető alkotás lett A mostohaapa második része, elsősorban az önismétlése miatt, és a kevésbé kidolgozott feszültségkeltése miatt.
73 A mostohaapa 2. (1989)
Az első rész főhőse elhelyezkedik egy kisvárosban mint házassági tanácsadó. Nemsokára rátalál a szerelem, bár a kiszemeltet barátai megpróbálják lebeszélni a frigyről. több»
Szereplők: Terry O'Quinn, Jonathan Brandis, Caroline Williams, Meg Foster, Miriam Byrd-Nethery
