Sokan ha meghallják a film címét, szinte egyértelműen arra gondolnak, hogy ez egy amerikai produkció. Noha nem.
A film olyan hatással volt a korra és van mai is, hogy a benne elhangzott szövegeket mind a mai napig idézik.
1966-ban Clint Eastwood még egy sorozatszínész volt, akinek nem volt nagy kilátása arra, hogy beléphessen a filmek világába.
Mégis a spagettiwesternek megjelenésével (1966. előtt már vagy húszat készítettek belőle) Eastwood is lehetőséget kapott az igazi nagy ismertség megszerzésére.
Azonban a spagettiwesternek kora nem tartott tovább pár évnél, és a legtöbb ilyen alkotás eltűnt a feledésben. Szerencsére jó néhány azonban könnyed stílusuk miatt valahogyan mégiscsak túlélte a semmibe veszést, és ma már lelkes és nagy rajongótábora van ezeknek a filmeknek. Annak ellenére, hogy egyik sem egy nagy durranás. Sergio Leone spagettiwesternjei szerencsére mégsem jutottak erre a sorsra.
A Volt egyszer egy Vadnyugat, az Egy maréknyi dollárért, Egy maréknyi dinamit, Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy Amerika című filmjei ma már mind-mind kultfilmek, örökzöld westernek. Annak ellenére, hogy akkoriban a fogadtatása eléggé vegyesnek volt mondható.
A filmek születésénél köztudott volt Leone amolyan szuszimuszi rendezői stílusa, így Eastwood egyre nehezebben vállalta el a filmekben való szereplést, míg végül a Volt egyszer egy Vadnyugat Harmónikás szerepét már nem is vállalta el. Így lett a legendás film legendássá vált főszereplője Charles Bronson. Leone egyébként nemcsak részletességekhez való imádatáról volt híres, hanem bizony arról is, hogy magasról tett arra, hogy a színész biztonságban van, avagy sem. Így nem meglepő, ha leírom, hogy volt pár baleset a filmjeinek forgatásán. Páran épphogy megúszták a halált vagy csonkulást.
Mint már írtam, Leone megszállottan viszonyult a történeti pontossághoz, ám mégis pár bakit csak sikerült a filmbe beletennie. Az egyik ilyen az volt, hogy amikor dinamittal a hidat berobbantották, akkor még nem is volt a dinamit feltalálva, így a polgárháború idejében azt még nem használhatták. A részletességet tekintve maga Eastwood is ehhez a táborhoz tartozott. Minden film, amit ő maga rendezett iszonyat precízen van felépítve, és igyekezett minden apró részletet tökéletesen elkészíteni. Mondjuk nem is meglepő, hogy begyűjtött néhány elismerést már munkássága okán.
Viszont bármennyire is látványos volt Leone rendezése, filmjei nem feltétlenül váltak volna világkincsekké. Akkor mégis hogyan lettek azzá? Nos, elég ha csak ennyit írok le: Ennio Morricone. Így már érthető is! Ugyanis Morricone olyan dallamokkal fűszerezte meg Leone filmjeit, melyek dallamtapadásként kísérték végig a nézőket és. mindenkinek a dallamról azonnal beugrik maga a film is.
Érdemes a figyelemre, ahogyan a fent leírt filmek mindegyike. És érdemes a zenéket is meghallgatni. Nem egy olyan dallam van, amit az elmúlt évtizedekben számtalan filmben fel-felhasználtak.
Szerintem nézd meg.
Szóval, filmre fel, és jó szórakozást!
94 A Jó, a Rossz és a Csúf (1966)
A polgárháború idején a vadnyugaton játszódó történet főhősei ugyanazt szeretnék: pénzt. A Jó, aki fejvadászként keresi kenyerét, és a körözött bűnöző, a Csúf... több»
Szereplők: Clint Eastwood, Lee Van Cleef, Eli Wallach, Benito Stefanelli, Aldo Sambrell
