2023.11.25 11:16 Ogre Olvasottság: 626x
5

Történelemhamisító és Napóleont degradáló film

Ridley Scott nem szereti és nem is tiszteli a történelmet. Ha tisztelné, akkor hallgatott volna a történészekre, és nem készít egy ennyire hiteltelen filmet Napóleonról. Minden valamirevaló történész kritikával illette a végeredményt. Én két magyar hadtörténész bírálatát olvastam, az egyikük Dr.

Számvéber Norbert, a másik Dr. Hermann Róbert. Mindketten kiemelték, hogy szinte semmi nincs ebben a filmben, ami hiteles lenne, és ami valóban úgy történt volna, ahogyan Ridley Scott beállítja. Én csak egy egyszerű, mezei történelemtanárként jegyzem meg (nem mint a téma és a korszak avatott, igazi szakértője), hogy Napóleon nem egy nő kedvéért tette a hódításait, ahogyan ezt a film beállítja, hanem saját ambíciói és katonai zsenialitása okán.

Történelemhamisító és Napóleont degradáló film

Élete során 61 csatát vívott meg, melyből csupán hetet vesztett el (de abból is egynél betegen vezette hadait, egyben elárulták, egynél pedig nem nem hajtották végre utasításait). Így tulajdonképpen 61-ből 4 veresége volt csupán, vagyis erősen 90% feletti a győzelmeinek aránya. Persze vannak veretlen hadvezérek a történelemben, mint a magyaroknál Kinizsi Pál (ő soha nem veszített egyetlen csatájában sem), de az ő csatáinak száma közelében sem jár annak, ahányszor Napóleon megütközött ellenfeleivel. Ami azt illeti, senki nincs a történelemben, aki 61 alkalommal vívott volna csatát (hadvezérként), ettől még Caesar és Nagy Sándor is nagyon messze van. Ami a filmet illeti: Napóleon egy infantilis idiótának van beállítva benne, kit csak a nője érdekel, Josephine, és azt akarják beadni a nézőknek, hogy mindent csakis az ő elkápráztatására tett. Nem zavarja ebben a rendezést, hogy már jóval Josephine Beauharnais előtt tábornok lett Napóleonból, és nagyra törő terveit már a nő megismerése előtt elhatározta. És az sem befolyásolta Scottot, hogy Napóleon elvált Josephine-től, sőt később egy fiatal lengyel grófnő volt a szeretője: Marie Walewska. A készítők makacsul tartják magukat az egész film alatt ahhoz, hogy a francia császár egy gyermeteg papucs volt, aki egyetlen nő miatt győzte le egész Európát. Történelmi tudás nélkül sem hihető el ez a bugyutaság. Ami az alakításokat illeti: Joaquin Phoenix megtesz mindent, amit a rendezői koncepció megkövetel, arról már nem tehet, hogy ez a bizonyos koncepció alapjaiban elhibázott. Phoenix jól játszik, csak éppen egy téves karakterisztikát szolgál alakítása. Josephine szerepében viszont Vanessa Kirby idegesítő jelenség. Nála a hiteltelenség szinte ordító. Ami engem a legjobban zavart a hibás Napóleon-értelmezésen túl, az a csaták kihagyása és elkenése. Ha valami érdekessé teheti Napóleon alakját, az a sok zseniális győzelme, többek közt Marengo, Austerlitz és Wagram mezején. Ezek mind óriási diadalok voltak. Akadnak persze pozitívumok is a filmben, mint a sok grandiózus képi beállítás, egy-egy tömegjelenet, de elrontja mindezt az a tudat, hogy a középpontban mindvégig Napóleon lejáratása és sajátos szerelmi élete áll, nem pedig csatáinak, győzelmeinek és hadjáratainak bemutatása. Nem nagyon értem, miért nem szereti Scott a franciákat ,és miért látja ennyire negatívan Napóleon alakját, de filmjével sikerült egy debil mitugrásznak és szánalmas élvhajhásznak beállítania a történelem legnagyobb hadvezérét. Én nem voltam erre vevő, és nagyon szomorúan konstatáltam egy kihagyott lehetőségként a filmet. Értékelésem: 20-25% sajnos.

64 Napóleon  (2023)

akció | dráma | életrajzi | háborús | történelmi

Miközben a szívós és rátermett francia hadseregparancsnok, Bonaparte Napóleon (Joaquin Phoenix) gyakorlatilag pillanatok alatt Franciaország császárává emelkedik, egyúttal... több»

5