18 éven felülieknek!
Az elmúlt héten három estémet szenteltem ennek a trilógiának. Nem írok minden részről külön-külön, mert aki látta az első részt, látta mindet! Romantikus kategóriába sorolták a filmet, gondoltam, összehasonlítom A szürke ötven árnyalatával.
A film tizedik percénél kezdtem gyanakodni, hogy a romantikától kezdünk kicsit elkanyarodni, és rögtön bele is csapunk a lecsóba! Igazából még csak sejtéseim voltak arról, hogy kik lesznek a főszereplők, de már ülünk egy repülőn, ahol egy férfit orálisan elégítenek ki, még a következő képkockán, egy nő a vibrátorával hódol az egyszemélyes élvezetnek. (Na, ennyit a romantikáról!)
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak rám hatással a jelenetek, mert mindenkire hatással vannak, de én egy picit lightosabb verzióra számítottam. A nagy szo*ás után (Shop Stop 2.) részünk lesz egy kis pofozkodásban, lökdösődésben, de ezen gyorsan átlendülünk, és ismét hanyatt fekve találjuk magunkat, lábaink között a kigyúrt testű, fáradhatatlan félisten, Massimo, (Michele Morrone). (Lehengerlő férfiasság!)
Igazából, ami miatt nekem nem jött be a film, az a főszereplő nő, Laura (Anna Maria Sieklucka) és barátnője, Olga (Magdalena Lamparska) viselkedése. Kicsit eltúlozták a szerepüket, borzalmasan közönségesek voltak, főleg Olga szájából repkednek a káromkodások, legtöbbször a „kurva” szó hangzik el, ami magyar fordításban mást jelent. (Nem volt a lengyel párbeszéd lefordítva magyarra, onnan tudom.)
Valahogy ez az egész kicsit, vagy nem is annyira kicsit, lealacsonyította a film színvonalát egy sima, hétköznapi szoftpornóra. Massimo jól játssza a hős szerelmest, az „állandóan ugrásra kész” pasit, sőt mikor alszik, még akkor is minden idegszála be van feszülve, és nem csak az idegei, de még a bicepsze a tricepsze és a hasizma is. (Nem volt vele gondom, szép látvány!)
Laurában már akkor is csalódtam, amikor és ahogyan levette a cipőjét. (Egy nő nem csinál ilyet! Nőietlen!) A körmeiről ne is beszéljünk! Persze az nem az Ő hibája!
A rendezők: Barbara Bialowas és Tomasz Mandes kimaxolták, amit tudtak! A betétdalok nem voltak rosszak, de sokkal jobbakat választhattak volna. Egyszer nézhető, szerintem! Mindenkit szeretnék megnyugtatni, jön a negyedik rész! Massimo miatt adok egy csillagot! Rengeteg idő és munka van amögött, hogy így néz ki!

54 365 nap (2020)
Massimo Torricellinek, a szicíliai maffia fiatal és jóképű vezérének nincs más választása, mint átvenni a szervezet vezetését az apja meggyilkolása után. Laura egy varsói... több»
Szereplők: Grażyna Szapołowska, Michele Morrone, Anna Maria Sieklucka, Magdalena Lamparska, Bronisław Wrocławski