Jelen filmünket még a 2024-es év elején, besoroltam azon horrorjai közé, amelyekre kíváncsi voltam, ilyen-olyan okokból kifolyólag. A halálkártya című produkció egyértelműen azzal tudott felkerülni az év elején összeállított horrorfilmes listámra, hogy a film előzetese sikeresen el tudta adni magát az én szememben. Persze egy pillanatra sem gondoltam azt, hogy a Spenser Cohen és Anna Halberg rendezésében készült A halálkártya lesz az év legjobb horrorfilmes élménye számomra, de valahogy azt éreztem, hogy egy egyszeri, szórakoztató horrornak bőven betudhatóm majd. Nos hát mindez csupán részben valósult meg, na de nézzük hát, hogy mit is tartogat jelen filmünk a nézőinek!
Sokan támadták a filmet azon negatív kritikákkal, hogy szinte klisék halmaza az egész produkció, és hogy szinte nulla eredetiséget tartalmaz. Nos hát ezzel részben egyet is tudok érteni, ugyanis valóban rengeteg olyan horrorfilmes ellem található meg jelen filmünkben, amit más hasonszőrű alkotásokban is láthattunk már bőven, de azt azért meg kell hogy említsem, hogy némileg azért éreztem azt a film készítőinél, hogy a szándék legalább megvolt bennük arra, hogy mindez némiképp azért máshogy jöjjön majd le a nézőknél. Elsősorban itt arra gondolok, hogy míg más hasonló tematikával bíró horrorfilmek esetében szinte már akkor felállítható a szereplők elhalálozási sorrendjük, mielőtt még az a kezdetét venné az adott történetben, illetve hogy a filmvégi csattanót is legalább megpróbálták máshogy tálalni felénk. Bár mondjuk, hogy jómagam már ezeket némileg pozitívan értékelem eme filmben, már az is jól mutatja azt, hogy nem A halálkártya volt a 2024-es év legjobb horrorja.
Elsősorban úgy gondolom, hogy jelen filmünket azon nézők fogják jobbra értékelni, akik kimondottan kedvelik az úgynevezett tini horrorokat, továbbá azoknál, akik nem várják el egy horrorfilm esetében azt, maradandó élményt nyújtson az számukra. Mert hát sajnos jelen horrorfilmünk is a tucatkarakterekkel és a tucatijesztésekkel dolgozik csupán. Sajnos a filmbéli karakterek kidolgozottsága is igencsak széles minőségi spektrumon mozog, és ez ugyanúgy igaz az őket alakító színészi alakításokra is. Talán csak két filmbéli karaktert tudnék megemlíteni a téren, akik némiképp érdekesebbek voltak az átlagnál, méghozzá a filmbéli Haley-t alakító Harriet Slatert és a filmbéli Paxton szerepében látható Jacob Batalont. Merthogy legalább eme két filmbéli karakterre szántak némi időt és energiát a forgatókönyvírók, míg a többi karakter ismételten csak a biodíszlet szerepét töltötték be a filmben. És ha már a történetnél tartunk, akkor azt kell hogy írjam, hogy legalább az nem okozott akkora csalódást. Akár írhatnám azt is a film történetéről, hogy nem lett rossz, avagy bőven az elfogadható kategóriába sorolható, viszont sokat ront a film történetének a végső megítélésén az a tény, hogy nagyon is sokszor kimondottan felszínes. Továbbá az sem tett túl jó benyomást a szememben eme film megítélésében, hogy bár megtalálható benne némi izgalom, viszont mindez sokszor igencsak feszültségszegényre sikeredett.
Sajnos a film technikai megoldásai is igencsak felemásra sikeredtek nálam, ugyanis míg a CGI technikával megalkotott jelenetek még úgy-ahogy hozták a 2000-es évek elején sokszor látható nívót, addig viszont az elhalálozások kimondottan vérszegényre és gyengén teljesítettek.
Összességében nem lett ez a film annyira rossz, mint ahogy sok fórumon szidják, de azért a jótól is piszok messze van. Egy amolyan tipikusan délutáni horrorfilmnek bőven betudható, amely szinte semmi nyomot nem hagy maga után a nézőjében, így pedig piszok gyorsan a feledés homályába vész majd el. Kis jóindulattal halovány három csillagocskát azért megérdemel tőlem.
48 A halálkártya (2024)
Amikor egy baráti társaság meggondolatlanul megszegi a tarot-olvasás szent szabályát – soha ne használd más pakliját –, akaratlanul szabadjára engedik az átkozott kártyákba... több»
Szereplők: Jacob Batalon, Humberly González, Olwen Fouéré, Harriet Slater, Joseph Bishara
