"Ez a Wickedben sem volt másképp."

2025.06.25 08:24 Lady White

0

Hol is kezdjem! Minekutána másodjára nézem; mondanom sem kell, kövezzetek meg érte - de nekem ez a film tetszett.

Film - jobban mondva, nevezzük inkább musicalnek. Vagy zenés színháznak; mivel minden 5. percben dalra fakad valaki. Mégsem tudom azt mondani, hogy olyan agyzsibbasztó lenne, mint mondjuk a Joker 2, vagy az új Wonka volt. A zenék, noha nagyon hajaznak egy jó adag Bűbájra (kissé Giselle frazírjai köszönnek vissza); illetőleg a táncokban, kicsit olyan filmek jutottak eszembe, mint a Descendants (Descendants-összes). Na meg persze, kicsit talán Wednesday (legalább is, ahogy a Nyugati boszorkány eljárja a bálon a maga kirívó táncát.

Noha, a koreográfiák "könyvtárban történő asztal-szék tologatások" még mindig inkább a Disney-re jellemző sokszereplős táncos koreokat juttatták eszembe; tehát amikor azt mondom, hogy kicsit zenés színház, kicsit musicel, kicsit Ariana Grande-Show és Cynthia Erivo-Show, kicsit Bűbáj - minderre a sok asszociációra gondolok.

A beszélő állatokról nem is beszélve, amik fel-fel tünedeznek (mintha egyenesen Aslan birodalmába csöppentünk volna).

Hogy ezek után mégis mi tetszhetett benne; miközben a manapság készült zenés produktumokat nem annyira sikerült megszeretnem...

Hát...nem a történeti koncepció; az egyszer biztos. Minekutána Óz boszorkányai is rendszeresen belekerülnek a feldolgozásokba. Nem is egyet volt szerencsém látni közülük. Azaz, valahol számítottam rá, hogy semmi újdonság nem kerül majd elő. Vagyis nem sok.

Mert az ilyen jó boszorkány - rossz boszorkány történetekben aligha lehet annál újabbat mutatni, hogy a szép, szőke, tündéri, már-már hercegnői szépségű és tehetségű lány kerül perifériára. Míg sötét, és félelmet, illetve pletykákat keltő ellenpólusa lesz az, aki végül tehetségesebbnek bizonyul.

Igen. Ez a Wickedben sem volt másképp. Talán annyiban, hogy itt nem volt szó "effektíve" rossz boszorkányról; meg fekete mágiáról (legalább is, eleinte - amíg maga Óz a tettek mezejére nem lépet alantas kis terveivel).

És mivel ez tényleg csak a Wicked legvége fele történt csak, valahol az oka is ez lett annak, hogy végül tetszett a film és jó szájízzel indítottam el még egyszer. Meg elfogom holnap is, mert az ilyen filmeknek elsősorban a varázsa az, ami vagy megfog; vagy végérvényesen "elkerget".

Ariana Grande személye ebben a mai esetben, mondjuk, elfogultságra ad okot; minekutána mind őt, mind a hangját nagyon szeretetem régóta. Vagyis az, hogy végig énekel és táncol közel 3 órát, számomra inkább üdítő volt és bűbájos, sem mint taszító. Ekképpen sokszor fogok még ráindítani a filmre, ha tehetem (na, nem a fülbemászó zenék miatt), sokkal inkább a filmben rejlő varázslat miatt, ami önmagában is tudott hatni.

Legalább is, rám. Volt a filmnek egyfajta érzékenysége a mesékre; még ha szinte minden varázslást mellőzött is.

Ezt mondjuk - itt tenném hozzá - én hiányoltam. Minekutána az Óz két boszorkányáról szóló filmben (Glinda és a Nyugati boszi), azt hitte volna az ember, hogy több varázsórának lehetünk majd tanúi a varázsiskolában. Több látványos effektnek. Ennek dacára, abszolút nem ez történt, hanem végig énekeltük, táncoltuk, bájologtuk az egészet. Megfogva Óz boszorkányait az emberi oldalról. Arról az oldalról, ahogy és amiért az iskolába jöttek / kerültek. Ahogy összeismerkedtek. Ahogy rivalizálgattak egymással. Ahogy összebarátkoztak. Ahogy együtt kalandra indultak; és ahogy bajba kerültek. De még ekkor is - vagy inkább se - tartalmazott a történet túl sok varázslást. Amit eleinte, megmondom őszintén, hiányoltam is.

Mígnem, rá nem jöttem, hogy mi lehet az oka. (Mikor a Nyugati boszorkány a tanteremben elaltatott - el tudott altatni - mindenkit, kivéve a herceget; ott egyértelművé vált valamiféle turpisság. Bár akkor még nem volt világos, hogy a herceg miért nem aludt el, de azzal hogy egyedül ő nem, gyaníthatóvá vált, hogy valami lappang a háttérben.

Hozzáteszem, a film végéig se derült ki; hogy micsoda. A film a hercegre végül nem tért ki külön (vagy egyelőre nem tért ki). Mindenesetre az, hogy több iskolából is "elzavarták", ad némi gyanakvásra okot.

Amit végül én is meghagytam a második részre. Nem firtatom. Ki bírom várni, míg kiderül a herceg titka. :))))

Egy szó, mint száz. Noha, a Wicked film szinte teljesen mellőzi az újdonságokat; de még a cselekményt is éppen csak csöpögteti, annyira rámegy a két főszereplő (a két boszorkánylány) ismerkedésére, összebarátkozására, hogy a lényegi részek, majdhogynem áttevődnek – legalább is, úgy tűnik – a második részre.

Én mondjuk, személy szerint, nem bánom, mert a lassú építkezés és a majdnem teljes háttér felépítése (Ga–linda hátterét, illetve a hercegét és magáét Ózét, én azért még megismerném majd) valóban időigényes folyamat. Minekutána ez egy mese: meg igazából nincs is (nem is volt) hova kapkodni. Vagyis, én bizonyosan nem fogom felróni a film első részét se később. Főleg hogy végig abban a hitben éltem, hogy a Wicked végül megtartja az összes klisét és előhozza Ga–lindából a valódi „szörnyet”. Azaz a féltékeny perszónát, akinél egyszer úgyis betelik a pohár; és ha betelt, egyből kiderül, hogy a tehetségtelenségéért másokat hibáztat. Illetőleg, beolvas a Nyugati boszorkánynak és a fél világnak, hogy „mibe is került folyton kedvesnek lenni” másokkal (mennyi áldozattal és színleléssel járt, illetőleg mártírkodó lemondással); hogy a film végül éppen ezt a klisét nem hozta – maga volt a csoda. Mert így átlépett Ariana Grande is a nagyszerű színészek közé, aki a képernyőkön sem hazudik. Hanem olyan kedves, mint amilyennek látszik. Éppen olyan, amilyennek a szerepe szerint akkor épp lennie kell.

Magyarán, nem lett elrontva Ga–linda karaktere, mint sok hasonló film esetén tették volna ezt a készítők. Hanem meghagyták a jó boszorkányt, valóban, jó boszorkánynak, ennek pedig, nagyon tudtam örülni. Tehát, a zenés–mivolta, illetve a klisé hegyek ellenére sem tudnám azt mondani, hogy ez volt a legrosszabb változata Óz boszorkányainak. Mi több! Anno, mintha még a könyv is meglett volna, ámbátor Elfaba karakterére én valahogy nagyon másképp emlékszem. Mintha kevésbé lett volna ennyire stréber és karót nyelt. Mentségemre váljék, rég olvastam. A filmben szöges ellentéte volt Ga–lindának, és ez adta meg a hangulatot kettejük barátságának, illetve a kontrasztot az egésznek; ami miatt mindketten a szívemhez nőttek. De főleg, mert a Nyugati boszi nem lett velejéig romlott. Sőt! Semennyire! Ga-linda meg szintén nem lett; tehát egy film, amiben a gonoszság egészen máshol lapul, mint azt az ember keresné. A Defying Gravity zene meg egyenesen parádés volt a végén; úgyhogy a film végleg a szívembe lopta magát. A második rész ettől rosszabb ne legyen; és akkor minden a legnagyobb rendben lesz. Jó volt! Szerettem! Nagyon muzikálisra sikeredett. Köszönet az Universal Picture-nek!