Robert Zemeckis, Tom Hanks és Robin Wright miatt jókora elvárásokkal ültem le megnézni, és most olyan mátyáskirályosan kaptam is valamit, meg nem is. A Spielberg-növendék Bob Zemeckis mindig is eredeti filmeket csinált, és ez most is így volt, csak ez az érzelemcunamis, bájos-zenés-kolibris, többgenerációs kaleidoszkóp engem gyakrabban irritált, mint ahányszor lenyűgözött.
A kép a képben technika mozifilmben felettébb szokatlan, de egy idő után megszoktam. Ez volt az egyik feltűnő innováció, a másik az, hogy a mesterséges intelligencia jóvoltából láthattuk Hankst és Wrightot tizenéves koruktól időskorukig, ami egyikük esetében egész remekül sikerült, a másikuk (Wright) fiatal verziója kissé riasztóra sikerült, enyhén túlméretezték és durván faragták ki a tinédzserkori arcát.
A paleocéntól a poszt-covid jelenig tart a történet, ami elég nagy időtartomány, szerencsére az őskor csak éppen hogy, az indián őslakos vonal és a korai Egyesült Államok kora is csak picit volt benne, főleg az elmúlt 100 év volt fókuszban, egy Abraham Lincoln egykori házára néző családi ház nappalijában forgatva (illetve a korábbi időkben annak a helyén).
Ez innovatív elképzelés, bár inkább színházba valónak éreztem, mint ahogy a szilánkos és töredezett történetvezetés is inkább egy modern színdarabban lett volna hatásos. Nincs említésre méltó történet, de annál érzelgősebbre sikerült az összhatás, a rendező 70 éves kora felett megérkezett a szentimentális életszakaszába, ami nagyon más, mint amit annak idején a Vissza a jövőbe filmeknél szokhattunk meg. A viccelődés a múlté, de annál több az egekig fokozott filmzene és a pátosz. Hát ez van. Voltak mélypontok, meg jóval nyálasabb is volt annál, mint ahogy azt én szeretem, de a végére azért csak összejött a 4 csillag.
68 Here (2024)
A Forrest Gump rendezőjének, írójának és sztárjainak új filmje egy generációkon átívelő, az emberi tapasztalatokat a legtisztább formában megörökítő történet. több»
Szereplők: Tom Hanks, Paul Bettany, Robin Wright, Michelle Dockery, Kelly Reilly
