A Senki 2. számomra egy olyan mozgólépcső volt a csalódás bugyrába, amelyik megállás nélkül döcögött lefelé. Felmerült bennem, hogy mikor fog Hutch Mansell (Bob Odenkirk) az ezredik verekedés után megállni, bekapni egy kalciumtablettát, és felhívni a reumatológusát, hogy kérjen egy időpontot a csípőprotézis-beültetésére.
Izgatottan vártam, már türelmetlenkedtem, mikor nézhetem végre meg, mivel olyannyira tetszik az első része több okból is - írni fogok róla...
Iszonyat csalódás ez a film számomra! A trailer boRZAlmasan félrevezetett. Csak egy példa: a Die Hard minden része tele van pumpálva sorozatos akciójelenetekkel, az utolsó részét leszámítva (amely konkrétan pocsék lett és minőségileg egy szélfútta papírdarab a járdán) mindegyik baromira tetszik és élvezem, tucatszor megnéztem és még meg is fogom - kicsit sem untam meg őket - rendben: a repülőset rendszeresen kikerülgetem, mert az valamiért nekem nem igazán... De ebben a filmben az agyonstréberelt, rahedli, sorozatos akciójelenet agyba-főbe egyre élvezhetetlenebb és gázabb lett, ahogy haladt a film. Komolyan: már csak bambultam a bunyókon, azok már egyre szánalmasabb kivitelezésein és folytathatnám.
S akkor ott volt a feleség: az első részben mindenbe belepasszolt a jelleme, hozzáállása. Erre... ebben a filmben a kezdetekben hozza ugyanazt a formátumát, amelyet az előző részben, s az elégedetlensége egyre jobban fokozódik a férje bunyós akciózásai miatt - majd, bakker, kiderül, hogy ez a feleség nem is kezdő - hirtelen mintha egy Bosszúálló-film forgatásából lépett volna át ebbe a filmbe: magabiztos határozottsággal aktiválódik benne a harci jellem, felkap egy bazi komoly, jókora, spéci fegyvert és levadássza Sharon Stone-t.. Mi a fr@nc? Most akkor az előzőknek a feleség terén mi értelme van? Teljesen elmaradt a hitelesség! Egy bohózat lett a film!
Amúgy annak örülök, hogy Sharon Stone sikeresen visszatért! Igen komoly munka, kitartás, kőkemény elszántság kellett ahhoz, hogy a betegsége után ne csak talpra álljon, hanem színésznő is legyen újra - emberként is lenyűgöző ez. S nem csalódtam benne. Sőt! Végeredményben őt tudom minden téren kiemelni.
A Senki 2. - a deszenzitiáció kódexe.
Az akciófilmek képletét általában kétfajta néző imádja: az, aki a történetet megkerüli, és csak a robbanásokra vágyik, és az, aki a koreográfiában keresi az esztétikai tökéletességet. Én ez utóbbiba tartozom, és pont ezért lettem agyilag lebénult a film közepére. A filmekben látott végtelen pusztítást az agyunk már nem fájdalomként, hanem zajos tapétaként kezeli. Ez a film pontosan rámutat a popkulturális deszenzitizáció valóságára. Amikor Becca felkapta a karabélyt, biztos voltam benne, hogy a forgatókönyvírók összekeverték az ő aktáját Chuck Norris Felnőttképző tanfolyamának utolsó, elméleti záróvizsgájával. A feleség, akinek a legnagyobb stresszforrása az volt, hogy hová tegye az elakadásjelző háromszöget, most mesterlövészként teszi el láb alól a főgonoszt. Ez a karakteríve a narratív logikát temeti el. Amúgy a főgonosz a végéig nagy s komoly ellenfél, a végén meg azt a beosztást kapta szegény, amelyről korántsem Sharon tehet: hogy 2 lövéstől könnyedén kipurcan csak úgy szimplán.
A karakterfejlődés (character arc) nem azt jelenti, hogy hirtelen, minden előzmény nélkül egy másik filmbe lép át a szereplő. A Senki 2. írói itt elkövették a narratív árulás bűnét: egy kényelmes plot device-szal (cselekményi segédeszköz) akartak lendületet vinni a történetbe.
A Senki-franchise alapötlete a rejtett agresszió és a megszelídített vadállat motívuma. A film azt a valóságot vizsgálja, hogy a tökéletesnek tűnő külvárosi nyugalom mögött milyen sötét múlt vagy rejtett képességek lakozhatnak.
Van a Senki-filmeknek valóságból merített alapja? Nem konkrétan, de tökéletesen rímel egy pszichológiai, illetve szociológiai jelenségre: a "sleeping dog" (alvó kutya)-szindróma. A pszichológia ismeri azt a jelenséget, amikor egy traumatizált vagy rendkívüli képességekkel rendelkező (pl. katonai) személyiség beépül a normatív társadalomba, elfojtva a múltját, csak azért, hogy a külső provokáció (pl. az első részben a lány cicás karkötője) felébressze benne az alvajáró tigrist . A trauma vagy a képesség nem szűnik meg, csupán a mély pincébe van bezárva.
A valós életben a legsúlyosabb bűncselekmények gyakran a teljesen átlagosnak tűnő szomszédban történnek. A Senki éppen ezt az illúziót használta ki: az unalmas, papíron működő család valójában egy tökéletesen álcázott bomba. Ezt az első részben briliánsan kivitelezték, azonban a másodikban katasztrofális. Ez a film még a hibáival együtt is emlékeztet minket arra, hogy a valóságban a legnagyobb titkokat gyakran az őrzi, akiről a legkevésbé feltételeznénk, hogy képes pusztítani.
A 87North neve a precíziós destrukció kézjegyévé vált. Az, hogy ugyanaz a cég felelős a John Wick elegánsan steril pusztításáért és a Deadpool színpadiasan groteszk erőszakjáért, egyfajta metakritikát von maga után. Míg a néző lélegzetelállító mozdulatokra számít, a filozófiai kérdés az, hogy meddig hiteles az a koreográfia, ami a Senki 2. esetében már nem a váratlan képesség felfedése (mint az első részben), hanem az elcsépelt, ismétlődő pusztítás mechanikájává degradálódik. Az alkotók ezzel a saját sikerformulájuk csapdájába eshettek. A kivitelezés tökéletessége nem menti meg a tartalom szegénységét.
Tjahjanto rendezői jelenléte a korlátlan, nyers, már-már operai erőszak ígéretét hordozza. A Senki 2. ezzel a deszkákra teszi a fő kérdést: Vajon az öncélú erőszak innovációja mennyiben szolgálja a film szellemi tartalmát? Amikor a rendező a technikai bravúrok és a gátlástalan brutalitás mestere, a néző jogosan gyaníthatja, hogy a művészi finomhangolás háttérbe szorul a sokkoló vizualitás oltárán. Kolstad és Tjahjanto duója a maximális pusztításra van programozva, de a mélyebb értelem feltárása kockázatossá válhat. A kreatív együttállás egyszerre ígér katarzist és teljes intellektuális kiüresedést.
Stone karrierje az ezredforduló után szó szerint kettétört. 2001-ben egy agyi aneurizma következtében kilenc napig tartó agyvérzést szenvedett. Ez nem egy egyszerű fejfájás volt, hanem egy halálközeli élmény, amely tartós károsodással járt. Újra kellett tanulnia járni és beszélni. A stroke utáni lábadozás alatt dadogott, és elvesztette az olvasás képességét. A betegség és a hosszas rehabilitáció teljesen ellehetetlenítette a munkáját, ami anyagi csődhöz és házassága felbomlásához vezetett.
Stone visszatérése a Senki 2. gonoszaként nem pusztán szerep, hanem a valóságos harc manifesztációja: a nő, aki az orvosok szerint is csak a vakszerencsének köszönhette, hogy életben maradt, és akit a hollywoodi gépezet pillanatok alatt elfelejtett, kőkemény elszántsággal tért vissza, s én örülök ennek - bőven kiérdemelte és megérdemli. Ez a valódi akcióhős-sztori, nem pedig az, amit a film vásznán látunk.
Creepy Woods
64 Senki 2 (2025)
Visszatért – intenzívebb és veszélyesebb, mint valaha. A 2021-es Senki című akcióthriller áttörő sikere után az Emmy-díjas Bob Odenkirk (Better Call Saul) ebben a várva... több»
Szereplők: Sharon Stone, Christopher Lloyd, Bob Odenkirk, Connie Nielsen, Colin Hanks
