Nem nagy reményekkel kezdtem el a Moonfallt nézni, de végül nem bántam meg. Nem azért, mert jó film lenne — hanem mert ritkán látni ekkora, teljes erőbedobással előadott, grandiózus őrületet.
A film világában a Hold már gyakorlatilag súrolja a hálószobát, de a szereplők szerint előbb természetesen meg kell oldani a családi konfliktusokat. Mert hát mi más lenne fontosabb, amikor az égi kísérőnk épp készül beparkolni a nappaliba? A világvége csak háttérzaj, a lényeg az apa‑fia vita, amit még gyorsan letudunk, mielőtt a gravitáció végleg felmondja a szolgálatot.
Ha nem működik két hajtómű, az nem tragédia, hanem egy kedves kis kellemetlenség. Olyan ez, mintha egy pilóta azt mondaná: „Hát igen, a gépünknek jelenleg nincs motorja, de majd megoldjuk.” És tényleg megoldják — nagyjából olyan módszerekkel, mint Tom és Jerry, amikor űrhajót vezetnek.
És ha valaki sosem repült még űrhajón? Sebaj, tíz perc alatt profi lesz. A Moonfall szerint az űrrepülés nagyjából olyan, mint megtanulni mikrózni: két gomb, és már megy is. A NASA pedig? Válság van, úgyhogy gyakorlatilag lelép.
A film abszurditása időnként olyan szintre emelkedik, hogy már Harold Lloyd, a némafilmes burleszk koronázatlan királya is csettintene. Az a fajta burleszk‑logika működik itt, ahol ha valami lehetetlen, akkor biztosan megtörténik — lehetőleg úgy, hogy közben mindenki halálosan komoly arcot vág. És voltak pillanatok, amikor simán elképzeltem, hogy betoppannak Monty Python karakterei is. Teljesen beleillett volna, ha egyszer csak megjelenik egy lovag két kókuszdióval, vagy valaki bekiabálja: „És most valami egészen más!” A film hangulata néha annyira abszurd, hogy a brit humor nagyjai is otthon éreznék magukat benne.
A komikum csúcspontja pedig az, hogy mindezt halálosan komolyan adják elő. A színészek úgy néznek, mintha Shakespeare‑dráma csúcspontján lennének, miközben mögöttük a Hold úgy közelít, mint egy elszabadult strandlabda a Balaton partján. A látvány persze grandiózus, ha valami összeomolhat, az összeomlik. Ha valami teljesen lehetetlen, az megtörténik — lehetőleg háromszor.
A Moonfall egy kétórás, komolyan előadott sci-fi paródia, ahol a fizika szabadságon van, a NASA eltűnt, a családi dráma kötelező, Harold Lloyd és a Monty Python csoport pedig valószínűleg könnyezve tapsolna az abszurditásnak :)
53 Moonfall (2022)
akció | fantasy | kaland | katasztrófafilm | sci-fi
Egy titokzatos erő mozdítja ki a Holdat pályájáról, amely végzetes következménnyel járhat az emberi civilizációra nézne. Csupán hetek maradtak hátra, hogy a Föld és a Hold... több»
Szereplők: Halle Berry, Donald Sutherland, Patrick Wilson, Michael Peña, Stephen Bogaert
