Önreflexió

2026.09.08 12:05 A Madár Olvasottság: <100x

0

Megnéztem a Four Seasons két évadát, és közben azon gondolkodtam, hogy talán azért szeretem ennyire ezt a sorozatot, mert valami nagyon ismerőset mutat. Végig ad nekem egy önreflexív attitűdöt a saját életemre. Nem a kirakatban lévő verziót, hanem azt, amit mi, emberek valójában végigcsinálunk. Amikor nem tudsz jól kezelni egy helyzetet, amikor rosszul döntesz, amikor megbántasz valakit, vagy éppen téged bántanak meg, amikor azt hiszed, most már tényleg összeáll minden, aztán az élet közli, hogy azért még lenne egy-két feladata számodra. Én ezt elég jól ismerem.

Voltak időszakok, amikor azt éreztem, hogy végre révbe értem, és voltak olyanok is, amikor azt kérdeztem magamtól, hogy ugyan már, miért kell nekem mindig mindent elölről kezdenem? Közben megtanultam, hogy az élet nem egy egyenes vonal. Van, amikor felemel, és van, amikor úgy megrág, hogy csak nézel magad elé, és fogalmad sincs, hogyan tovább. Ez az élet. Lehet úgy is csinálni, hogy az ember beül egy langyos lábvízbe, berendezkedik a megszokottba, nem kockáztat, nem változtat, nem tesz fel kellemetlen kérdéseket, és szépen elvan benne élete végéig. De azért valljuk be, hogy ez nem élet.

Mindig kérdezek, mindig meg akarom érteni, mi miért van, mindig van bennem valami, ami azt mondja, hogy ez így nincs rendben, próbáljuk meg másképp. Ennek ára van. Nem könnyű így élni, sőt, sokkal egyszerűbb lenne befogni a számat, nem gondolkodni, nem próbálkozni, nem újrakezdeni, de közben pontosan tudom, hogy ha nem csinálnám, valószínűleg már rég nem érezném, hogy élek. Na, ezért szeretem a Four Seasons sorozatot, a legfontosabb gondolatával együtt, hogy a sorozat karakterei azért kerülnek újra meg újra bajba, mert élik az életüket.

Szeretnek, elválnak, újrakezdenek, megöregszenek, hibáznak, rosszul döntenek, megbánnak dolgokat, hülyeségeket csinálnak, néha saját magukat sem értik, de mégis ott vannak egymásnak. Nem az számít, hogy a másik tökéletes-e, mert olyan nincs, hanem hogy amikor éppen hülye, gyenge, elviselhetetlen vagy elveszett, akkor is tudod-e szeretni. Magam is egy csomó hibával, rossz döntéssel, kudarccal és elrontott dologgal a hátam mögött írom ezt. Azt is tudom, hogy még nincs vége, mert nyilván lesznek még pofonok, ahogy remélhetőleg lesznek még nagyon jó dolgok is. Ha az ember valóban él, akkor mindig van fent és lent. És talán nem is az a cél, hogy megszüntessük a lenteket, hanem hogy legyen mellettünk valaki, amikor ott vagyunk, és legyen kivel röhögni azon, amikor végre megint fent vagyunk. A Four Seasons ettől jó.

Senki nem tökéletes benne, senki nincs teljesen egyben, és ezt nem szégyellik. Egyébként ettől baromi vicces az egész. Rohadt jó érzés mások hülyeségein nevetni úgy, hogy közben pontosan tudod: b@szdmeg, ez én vagyok. Nekem ez a minőségi szórakoztatás. Nem attól jó, hogy elhiteti velem, milyen szép az élet, hanem attól, hogy megmutatja, milyen kurv@ra bonyolult, és közben emlékeztet arra, hogy mégis érdemes élni.