Találatok: 18219  |  

Új sorozat adatlapok

#13201.

A Mi történt ezután? című tévéműsor hihetetlen baleseteknek, felfordulásoknak és eseményeknek egész sorát vonultatja fel, azonban a történés utolsó csattanója előtt megállítják a felvételt, hogy a néző maga tippelhesse meg, mi történt ezután. A felvétel lejátszása után megmagyarázzák az eseményeket és azt is felvázolják, miként lehetett volna elkerülni az esetet.

#13202.

NA 2013

/ Sorozat / animáció

A Mesélj nekem! című tévéműsorban olyan klasszikus mesék hangzanak el, mint A rút kiskacsa vagy Az égig érő paszuly. A mesék a régi diafilmek megjelenítéséhez hasonlatosan, feliratozva jelennek meg.

#13203.

A Mérnöki csúcsteljesítmények című sorozatban olyan lélegzetállító épületek és építmények kerülnek bemutatásra, melyek formai vagy elhelyezkedési adottságaikat tekintve megérdemlik a figyelmet. Láthatunk leszállópályát egy meredek hegyoldalban és a világ legveszélyesebb hídja is a képernyőre kerül. Minden, ami mérnökileg extrém.

#13204.

80 2014

/ Sorozat / dráma | krimi

A Megtört szívek című török sorozatban két család élete örökre megváltozik, amikor ugyanazon a napon, ugyanabban a kórházban születnek meg lányaik. Egy hiba folytán a szülészeten azonban összekeverik a gyerekeket, így Hazal szerény körülmények között nő fel Gülseren gyermekeként, míg Cansu mindent megkap a szüleinek vélt Dilara-tól és Cihantól. Egy baleset folytán a vagyonos család megtudja, hogy Cansu nem vérszerinti gyermekük, s a feszültség egyre csak fokozódik, amikor találkoznak Gülserennel és lányával. A Hazalt egyedül nevelő elvált asszony és Cihan között kölcsönös vonzalom ébred...

#13205.

50 2013

/ Sorozat / dokumentum

A Megaárverések című műsorban a Ritchie Bros nevű vállalkozás kulisszái mögé leshetünk be. A cég ugyanis hatalmas munkagépeket, óriási vasdarabokat vonultat fel és kínál eladásra az érdeklődő licitálóknak. A legnagyobb, legkeményebb és legnehezebb gépeket a világ minden tájáról szedték össze, így ebben a tekintetben ez a világ egyetlen ilyen jellegű vására.

#13206.

A Mancs őrjárat című mesesorozat főhőse Ryder, a bátor kisfiú, aki barátaiból álló csapatával mindig megmenti Kaland-öböl lakosait a közelgő veszélytől.

#13207.

A dudari leventéket, jóllehet semmi bűnük nem volt, elvitték a Szovjetunióba, ahol különböző táborokban sínylődtek. Voltak, akik soha nem tértek haza, voltak, akiknek sikerült hazatérni, de a kínokat elfeledni soha nem tudták. A film egyik szereplője, Gulácsy Lajos, munkácsi lelkész, aki velük együtt volt a szibériai lágerekben, nagyon fontos "üzenetet" mond valamennyiünknek a film szomorú "történetei" kapcsán: "Igen... Hát most tulajdonképpen fennáll ez a kérdés: toroljuk meg a múltat, vagy bocsássuk meg? Nem könnyű ez a kérdés. Na most én, mint egyházi ember amondó vagyok, hogy bennünket a megbocsátás vezessen. A harag, a megtorlás az olyan, mint a lánc, egymásba fonódnak a szemek, és amit én megtorlok, azt egy bizonyos idő múlva más is meg fogja torolni. Ez a megtorlás továbbmegy, egy ilyen ördögi kör: Szemet szemért, fogat fogért. Az embernek meg az a feladata, hogy ez az ördögi kör megszakadjon, ne legyen folytatása ennek. Te gonosz voltál, de én nem leszek az. Hogy ne legyen jogcím majd egy következő generációnak megint megtorolni a sérelmeket." Mert sérelmek mindég vannak, voltak, és sajnos lesznek, de nemcsak a háborúkban, hanem a "békés hétköznapokban" is, és hogy hogyan kell kezelni a kis és nagy sérelmeinket, erre tanít meg bennünket az egykori lágerlakó, Gulácsy Lajos... Ez a kétrészes változat a Málenkij robot című film rövidített átdolgozása. Az eredeti felvételek 1987-88 között készültek.  

#13208.

A Linkers - Titkos kódok című animációs sorozat középpontjában öt hős különös küldetése áll. A fiatalok egy közösségi oldalon találkoztak, s hamarosan meghívását kapnak a számítógépes játékok egyik atyjától, hogy töltsék erdei házában a hétvégét. Amikor megérkeznek, hűlt helyét találják a házigazdának. Rájönnek, hogy a férfit egyik játéka ejtette foglyul, s kiszabadítása csak úgy lehetséges, ha ők is a játék részévé válnak. Idővel azonban ráébrednek, hogy ez a kis kaland is része Cassiel tervének...

#13209.

40 2011

/ Sorozat

A Letűnt civilizációk nyomában című ismeretterjesztő sorozatban Brit Eaton beutazza a világot, hogy az ősi kultúrák megmaradt nyomai révén felkutassa azok titkait. Eljut Egyiptomba Kheopsz piramisához, Kambodzsában Angkor Wat templomait keresi fel, Mexikóban az aztékok, Guatemalában a maják, Peruban az inkák lenyűgöző épületeit szemléli meg.

Szereplők: Brit Eaton, Damian Evans

#13210.

Ahhoz, hogy egy valaki nagy utasszállítót vezethessen, hosszú, rögös úton kell végighaladnia és rengeteg repült órát kell kisgépen teljesítenie. Náhány elszánt pilóta a tapasztalat megszerzésének egy nehéz, veszélyes, de kihívásokkal és hihetetlen élményekkel teli útját választja. Az indonéz Susi Air kisgépei az ország mesés tájai közt, dzsungelek mélyén fekvő és hegyoldalakba vájt kifutópályákról indulva és azokon landolva, az időjárás viszontagságaival dacolva szállítják nem egyszer igen különös utasaikat.

#13211.

A természeti jelenségek jó része olyan gyorsan játszódik le, hogy az emberi szem számára gyakorlatilag láthatatlan. Ám ma már rendelkezésre állnak azok az eszközök, melyek segítségével lelassíthatjuk az időt. A sorozat a legmodernebb slow motion kamerák felvételei segítségével mutatja be, mi minden történik egy szempillantás alatt. Extrém lassítások a leggyorsabb eseményekről.  

#13212.

NA 2014

/ Sorozat / animáció

A Lassie és barátai című animációs sorozatban Lassie mindig ott terem, ha legjobb barátja, a tízéves Zoe bajba kerül. A kislány a Grand Mountain Nemzeti Parkban él családjával és gyerkőctársaival, s csillapíthatatlan kalandvágya folytán mindig kiművel valamit, ezért hűséges társa, a bátor németjuhász sokszor menti meg a bajban.

#13213.

NA 2002

/ Sorozat / animáció

A Kenguk II. című mesefilm-sorozat főhőse öt játékos kengurukölyök. Napo, Archie, Nelson, Kevin és Junior a Sierra szigeten él, melynek különlegessége egy arany virág. A növényt azonban sokan szeretnék öncélúan megszerezni, ezért hőseink mindent elkövetnek, hogy megvédjék a sziget ezen ritkaságát.

#13214.

60 2014

/ Sorozat / animáció | családi

A Kate és Mim-Mim című animációs sorozat főhőse egy színes képzelettel rendelkező kislány. Minden alkalommal, amikor Kate kigondol valamit, megnyílik egy kapu a képzelet birodalmában, ahová legjobb barátjával, Mim-Mimmel együtt lép be. Az embernél is nagyobbra nőtt plüssnyuszival csodás kalandokat élnek át, s az utazás célja, hogy Kate megoldást találjon azokra a problémákra, melyekkel a való életben találkozik. A csodás utazást követően azonnal beszámol átélt élményeiről szüleinek.

#13215.

40 2016

/ Sorozat / horror | vígjáték

A sorozat főhőse, PewDiePie, azaz Felix Kjellberg számos olyan akadálypályán verekszi át magát, melyet híres horrorfilmek alapján készítettek a széria alkotói.

#13216.

70 2013

/ Sorozat / dokumentum

Hihetetlen menekülések, csodálatos gyógyulások és persze szívmelengető egymásra találások - ezért dolgoznak a Kutyamentők.

#13217.

A Káosz a kamerák előtt című sorozatban olyan amatőr felvételeket szemlélhetünk, melyek valamilyen szörnyű eseményről készültek - akarva vagy akaratlanul. Lesz itt lángoló ház, de hurrikán és szörnyű autóbaleset is.

#13218.

A Kalandozások Andyvel című gyerekeknek szóló ismeretterjesztő műsorban Andy és legjobb barátja Kip állatkerti kalandjait követi nyomon, melynek révén sok-sok érdekes információ és tudásanyag birtokába juthatnak kicsik és nagyok.

#13219.

50 2009

/ Sorozat / sportfilm

A Kacsavadászok című sorozat a legendás Robertson család életével ismerteti meg a nézőt. Phil Robertson volt az a férfi, aki feltalálta a modern kacsahívót, forradalmasítva ezzel a kacsavadászat technikáját. A szárnyas állatok tanulmányozásával , megfigyelésével és vadászatával foglalkozó férfi, pályája harminc évének tudását ismerteti meg az érdeklődő közönséggel.

#13220.

A Jeges pokol Norvégiában című izgalmas filmsorozat egy norvég nehézjármű-mentő alakulat dermesztő időjárási és baleseti szituációit ismerteti. Nézzük meg, mi történik akkor, ha egy török sofőr hólánc nélkül vág neki az északi ország havas útjainak vagy amikor egy kamion az árokba zuhan hatalmas rakományával együtt.

Szereplők: David Wartnaby

#13221.

70 2015

/ Sorozat / dokumentum

A Jádeláz című ismeretterjesztő filmsorozatban a Bunce házaspár jáde-kitermeléssel foglalkozik. A mesésen zöld féldrágakő őshazája Kína, de a kanadai házaspár felveszi a versenyt a távol-keleti országgal és őrült jáde-keresésbe kezd. A megfelelő lelőhely felkutatása azonban nem egyszerű; a célhoz hegyen, folyón és sártengeren kell átvergődniük - magukkal cipelve a kitermeléshez szükséges felszerelést is.

#13222.

NA -0001

/ Sorozat

A Gépóriások című angol ismeretterjesztő- sorozatban olyan hatalmas gépekkel ismerkedhetünk meg, melyek a bányászat, a fakitermelés, az építkezés vagy az életmentés területén elengedhetetlen segítői az embernek. Lehet zord és kíméletlen időjárási tényező vagy problémás helyszín, az emberi kéz által megtervezett és megalkotott gépeket semmi sem akadályozza meg feladatuk végrehajtásában.

#13223.

A Budapest Underground című igazán egyedi és formabontó stílusban készült ismeretterjesztő filmben Varga Livius, a Quimby együttes egyik oszlopos tagja három napot töltött teljes magányban és elszigeteltségben a Budapest alatt húzódó Kőbányai alagútrendszerben, majd az éjszaka leple alatt átszállították a Pál-völgyi barlangba, ahol újabb három napig tartó magány következett. Élményeit egy éjjellátó kamera segítségével örökítette meg.

#13224.

60 2015

/ Sorozat

A Yukon tutajosai című sorozatban egy vállalkozó szellemű csapat, saját készítésű tutajukkal ereszkedik le 320 km hosszú szakaszon a zúgó-búgó Yukon folyón.

Szereplők: Neil Eklund

#13225.

70 2016

/ Sorozat / dráma | történelmi

Alex Haley's "Roots" regényének adaptációja egy afrikai férfiról, akit rabszolgaként adnak el Amerikában. 

#13226.

70 2016

/ Sorozat / dráma | vígjáték

Miután Chip, az önjelölt életvezetési guru ráhajt haverja barátnőjére, úgy dönt,megpróbálja helyes mederbe terelni életét, és leszokni az alkoholról. A férfi megpróbálja megőrizni a róla kialakult képet, ehhez azonban újabb és újabb hazugságokba kényszeríti magát.

#13227.

Az Isten áldjon, Esperanza! című argentin romantikus sorozat főhőse egy fiatal lány. Julia édesanyja halálát követően egy videofelvételből megtudja, hogy kik lehetnek felelősek szeretett édesanyja halálért, ezért Buenos Airesbe utazik. Az ő élete is veszélybe kerül, ezért egy zárdába menekül, ahol a főnökasszony Esperanzaként helyezi el az apácák között. A fiatal lányt a szerelem is megtalálja, a jóképű pap, Tomas személyében, azonban kölcsönös vonzalmukat titkolniuk kell a külvilág előtt...

#13228.

Az angol dokumentumfilm-sorozatban olyan, a második világháborúban légi balesetben vagy a kiképzés során lezuhant repülőgépek pilótáinak és katonáinak feltételezett sírhelyét keresik az alkotók, akik ugyanolyan fontos szerepkörben hunytak el a nagy világégéskor, mint a frontokon harcoló társaik. A film ezeknek a névtelen és elfeledett hősöknek állít emléket.

#13229.

A Hogyan készül? Megmutatjuk! című sorozatból olyan termékek előállítás folyamatait ismerhetjük meg, mint a Túró Rudi, a papírzsebkendő, a csipsz, a ropi, a szaloncukor , a sílécek, a vattacukor, az autó vagy a fájdalomcsillapító tabletta. Kalauzunk ezen az izgalmas utazáson Gyetván Csaba lesz, aki segít megértenünk az olykor bonyolult munkafolyamatokat.

#13230.

NA 2010

/ Sorozat

A Hogy volt?! című tévéműsorban híres színészekre, rendezőkre, előadóművészekre emlékeznek kortársaik. Meséjük közben archív felvételeken jelen vannak a már eltávozott nagyságok is.

#13231.

NA 2012

/ Sorozat / dokumentum

Málta a Földközi-tengeren található, Szicíliától délre. Az országot három sziget alkotja, Comino, Málta és Gozo. Derítsék fel a több éve itt élő Mellel az országot!

#13232.

80 2015

/ Sorozat / akció | dokumentum

A Házmozgatók című műsorban az Albertában élő Kerner családdal és különös vállalkozásukkal ismerkedhetünk meg. A família házak költöztetésével foglalkozik. Különleges gépjárműveikkel és szerkezeteikkel képesek családi otthonakt felemelni egyik helyről és átszállítani egy másik helyre anélkül, hogy bármiféle bontást kellene végrehajtani az épület szerkezetében.

#13233.

NA 2014

/ Sorozat / dokumentum

A Brutális biológia című tévésorozatban Dr. Szerényi Gábor kalauzolásában sajátíthatunk el az emberi és állati szervezet működésével kapcsolatos hasznos információkat. Különféle kísérletnek vetik alá a férfiakat és nőket, mint például a gépkocsivezetés vagy a csoportban ill. egyénileg végzett tevékenységek hatékonyságának vizsgálata. Ezt követően górcső alá kerülnek a már említett szituációkor szervezetben végbemenő biológiai folyamatok.

#13234.

A természet géniusza című ismeretterjesztő sorozat azt mutatja be, hogy az ember miként próbálja meg uralma alá hajtani a természetet, s alkotóelemeit miként próbálja meg utánozni és saját hasznára felhasználni az így elkészített másolatokat. A filmsorozat azt is bebizonyítja, hogy az ember nem mindenható, s hogy a természet bizony sokkal okosabb nála.

#13235.

Az ipari alpinizmus veszélyes világa című sorozat egy húsz fős alpinista csapat életével ismerteti meg a nézőt. Tériszonnyal küszködők vigyázzanak!

#13236.

A Két lábon a Nílus mentén című ismeretterjesztő sorozatban az író-fotográfus, Levision Wood végre valóra válthatta gyermekkori álmát: hosszas tervezés után elindult Ruandából, hogy a Nílus mentén 5000 km-t tegyen meg, s végül tábort verhessen a piramisok tövében. A hat országon átívelő, sivatagokon, dzsungeleken, hegységeken és háborús övezeteken megtett hétmillió lépés végül a mesés folyó északi deltájánál végződött.

#13237.

NA 2011

/ Sorozat

A Húst hússal című sorozatban Mark Schatzker, a húsok szerelmese, hiszen még könyvet is írt a steakről, de mivel szenvedélyes utazó is, ezért elhatározta, hogy ellátogat Amerika legízletesebb húsos ételeinek konyháiba. Főzőcskézései közben nem csupán a legízletesebb marha-fogások kerülnek ízlelőbimbóra, hanem másféle húsos étkeket is megkóstol.

Szereplők: Mark Schatzker

#13238.

John és Chris, a két szemétszállító nem csupán rendezgeti és eltünteti a szemetet, de lelkesen turkál mások eldobott holmijai között, hiszen számukra ez a munka kész kincsvadászat.

Rendező: Daniel Oron

Szereplők: John Netherway

#13239.

NA 1990

/ Sorozat / dokumentum

1990. Pünkösdjének eseményeit mutatjuk be. Ez a csíksomlyói búcsú köré szerveződik.

#13240.

60 2014

/ Sorozat

A Gazdálkodj koszosan! című ismeretterjesztő filmsorozat olyan embereket vonultat fel, akik távol a modern világ nyüzsgésétől és zajától a természet lágy ölén élve folytatják őseik hagyományait és naphosszat földben turkálva giliszták után kutatnak, angolnára lesnek vagy ginzeng gyökeret, esetleg gombát gyűjtenek.

Szereplők: Joe Pike

#13241.

NA 1991

/ Sorozat

Az Észbontó című tévéműsorból számos érdekességre derül fény a tudomány és a technika területén felmerült kérdésekkel kapcsolatban.

#13242.

70 2016

/ Sorozat / animáció | családi | fantasy | kaland | musical

Készülj fel, a Netflix eredeti sorozatában jönnek a bogarak 50 olyan klasszikus Beatles-sláger aláfestésével, melyek korunk legnagyobb popsztárjai dolgoztak fel.

#13243.

Az elsősorban felnőtt nézők számára készült animációs filmsorozatban a szereplők autóversenyeken száguldozva mérik össze tudásukat és rátermettségüket, s közben remekül szórakoznak.

#13244.

A Zöldfülűek bevetésen című sorozatban négy középiskolás barát, Kevin, Tyler, Shope és Roach a Földre került golyók segítségével szupererőt kap azért, hogy a bolygót megtámadó veszélyes vírussal szembeszálljanak és megmentsék az égitest lakóit a kipusztulástól. A harcban a golyókat is latba vetik, emellett persze iskolai kötelezettségeiket sem szabad elhanyagolniuk.

#13245.

A szakács, ha szabadnapos című főzőműsorban a laza és belevaló Chuck Hughes szabadnapjait szemlélhetjük meg. A szakács természetesen ezeken a napokon is a konyhában sürgölődik - éttermében készülnek a bemutatott fogások, s a receptek mellett számos konyhai fortélyra is szert tehetünk, ha a szemtelen Chuk-kal tartunk.

#13246.

A jól ismert csapat együtt indul el egy olyan nyaralásra, mely az utolsó közös kalandjuk lehet, csakhogy a jó megérdemelt pihenés útjában újabb szellemek és vámpírok állnak.

#13247.

A Ha ciki, ha nem: beteg vagy! című műsorban olyan betegségekről hull le a lepel, melyben sokan szenvednek, ám ezek az emberek nem mernek problémájukkal orvoshoz fordulni, ezért a nagy nyilvánosság előtt szabadulnak meg inkább bajaiktól. Az rendben van, hogy bélféreggel, inkontinenciával vagy hüvelygombával senki sem szívesen megy orvoshoz, de mégiscsak az ember egészsége az első...

#13248.

70 2007

/ Sorozat / dokumentum

A Gyáróriások című sorozatban hatalmas gyárak mélyére leshetünk be, ahol megismerkedhetünk az adott cég gyártási titkaival és egyedi technikákról is hasznos ismereteket szerezhetünk.

#13249.

90 2013

/ Sorozat

A Gasztroangyalban Borbás Marcsi bejárja Magyarország és a határontúli magyarlakta térség szinte minden zugát, hogy érdekes szokások és ételek után kutasson. Az étkek elkészítésében maga is részt vesz és mindent megkóstol, amivel kínálják.

Szereplők: Mária Borbás

#13250.

NA -0001

/ Sorozat

A Brit autónepperek című televíziós programban Nagy-Britannia független autóneppereinek világával ismerkedhetünk meg. Lessük meg, hogyan is zajlanak ezek az árverések!

#13251.

60 2015

/ Sorozat

A fegyvervadász című sorozatban Paul Shull kardvívó ered a világ és a történelem legendás fegyvereinek nyomába. Célja, hogy feltérképezze, hogyan forradalmasították a csaták és a fegyverek a háború művészetét.

#13252.

40 2016

/ Sorozat / akció | animáció | fantasy

A legenda szerint, mikor a Divine Gate, azaz a Isteni Kapu először kinyílott, az élők világa, a mennyek és az alvilág összekapcsolódott, és ezzel kezdetét vette a káosz korszaka. A frissen létrehozott Világok Tanácsának azonban sikerült helyreállítani a rendet, a Kapu pedig idővel feledésbe merült. A jelenben a Tanács továbbra is létezik, és tagjai közé sorozza azokat a különleges képességekkel rendelkező fiatalokat, akiknek a vágyaik teljesítése érdekében módjukban állna újra kinyitni a Kaput.

#13253.

NA 1983

/ Sorozat

Az 1984-ben indult tévéműsorban Molnár Margit meghívott vendégeivel készíti el - az egészséges táplálkozás égisze alatt - ínycsiklandozó zsírmentes ételeit.

Szereplők: Molnár Margit

#13254.

30 1997

/ Sorozat

Gönczi Gábor és Barabás Éva már évek óta vezetgeti a nézőket a világban zajló kulturális fesztiválok, izgalmas történések és varázslatos helyszínek mezsgyéjén. Ez a Fókusz Plusz.

#13255.

70 2015

/ Sorozat

A Faház varázs című sorozat az erdő mélyén a semmiből előbukkanó rönkházak titkait ismerhetjük meg. Egy ilyen házak építésével foglalkozó családi vállalkozás segítségével megtudhatjuk, hogyan készülnek ezek az épületek.

Szereplők: Heather Cantrell

#13256.

70 2014

/ Sorozat

Az Ezt hogyan élnéd túl? című tévéműsorban élet-halál helyzetek elemzésére kerül sor - minden szituációt a megfelelő személy tár fel alaposan.

#13257.

NA -0001

/ Sorozat

Az Evangélikus riportok című vallási műsorból az evangélikus vallású testvérek életmozzanataival ismerkedhetünk meg.

#13258.

Sorozatunk segítségével bárki a táj fölé emelkedhet, és a magasból győződhet meg természeti örökségünk szépségéről és hihetetlen sokszínűségéről, amit az évszázadok és elődeink formáltak mai képükre. A csodálatos felvételek a jövő generációinak is megőrzik majd Európa partvidékének mérhetetlen földrajzi és kulturális körképét. Vajon mennyit fog változni mindez 20-50 év múlva? Milyen hatása lesz a klímaváltozásnak? Megállítható-e a városok növekedése és a tömeges turizmus romboló hatása ezeken a természetes területeken?

#13259.

70 2013

/ Sorozat

Az Eszement tudomány című érdekes sorozatban Tim Shaw, a különc tudós meghökkentő és váratlan kísérletei révén mutatja be világunk érdekességeit, majd érthető módon magyarázza el a látottak mögött húzódó tudományos törvényszerűségeket. Pl. hogyan lehet úgy landolni egy tojáshéjból kirakott szőnyegen, hogy ne sérüljenek a tojások vagy hogyan lehet tejsodóval megvédeni a karórát a kalapácsütésektől. Ön tudja? Ha nem, tartson Timmel és csapatával!

#13260.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Richard Gillett kapitány a hajóját és legénységét veszélybe sodorva igyekszik minél gyorsabban eljutni a legjobb rákászterületre - ehhez azonban hosszú kilométereken át zajló jégtáblák közt kell haladnia csapatával, s Richard jól tudja, hogy milyen kockázatos művelet ez, hiszen 1996-ban jéghegynek ütközött és elsüllyedt a hajója ezen a vidéken.

#13261.

50 2011

/ Sorozat

Az Esküvői álomruhák: Az Amsale-szalon című sorozatban az amerikai Amsale menyasszonyi ruhákat forgalmazó ruhalánc rejtelmeit ismerhetjük meg. Az itt dolgozó eladók mindent megtesznek azért, hogy legyűrjék magukban az olykor hisztis vagy válogatós menyasszony- és vásárlójelöltek iránti ellenszenvüket, s egyúttal azon vannak, hogy az olykor 17 millió forintba kerülő habkreációknak vevőt találjanak.

#13262.

NA -0001

/ Sorozat

A Biblia és irodalom című sorozatban Dr. Reisinger János irodalomtörténész a vallás és a költészet kapcsolatából született egyedi és páratlan költeményeket, a lelki vívódás ezen sajátos arcképeit mutatja be a kedves nézőnek.

Rendező: Szurdoki Erika

#13263.

NA 1981

/ Sorozat / dokumentum

A hét műtárgya című ismeretterjesztő sorozat minden adásának egy különleges értékkel és mondanivalóval bíró műalkotás áll a középpontjában. A műtárgy művészetfilozófiai bemutatása révén kibontakozik előttünk a kor, melyben született és az alkotó mondanivalójára is fény derül.

#13264.

70 2016

/ Sorozat / vígjáték

A Crowded című többkamerás vígjátéksorozat főszereplői egy házaspár tagjai, akik azt remélik, hogy húsz év gyereknevelés után végre magukra szánják az idejüket. Úgy tűnik, végre teljesülnek vágyaik, csakhogy az élet közbeszól: nem elég, hogy feltűnnek a színen a férfi nehéz természetű szülei, még lányaik is hazaköltöznek.

#13265.

A világ legbámulatosabb műalkotásai közül többnek egyszerűen nyoma veszett az idők során. Néhány mesterművet sikerült időközben újra megtalálni, de még ma is sok, titokzatos körülmények között eltűnt műtárgy várja, hogy visszakerüljön közös tulajdonunkba. A sorozat készítői megpróbálnak korabeli dokumentumok vizsgálatával és profi segítség igénybevételével utánajárni a titokzatos eseteknek.

#13266.

60 2014

/ Sorozat

Az Élet-halál döntések című műsorban olyan komoly élethelyzetekben való döntés elé kényszerítik a film készítői a kedves nézőt, melyre nem is biztos, hogy elsőre helyesen válaszolnánk. Például ha ég a ház, Ön az ablakon keresztül menekülne vagy leszaladna a lépcsőn? Melyik légi járműben lennél, ha leáll a motor: egy repülőgép fedélzetén vagy egy helikopterben? Válaszaink megadása után az alkotók a tudomány oldaláról megközelítve magyarázzák el, hogy melyik választás volna a helyes.

#13267.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Az Élet a dokkban című ismeretterjesztő filmsorozat Alaszka, Oregon és New Jersey hajójavító műhelyeibe enged betekintést. A vállalkozások egymással és az idővel is versenyt futva igyekeznek a legrövidebb időn belül teljesíteni a hajótulajdonosok kérésit, akik olykor minden nap tetemes vagyont veszítenek azzal, hogy úszó erődjük 'betegállományban van'.

#13268.

A sorozatban a felhők társaságából szemlélhetjük meg Magyarországot. Olyan helyeket ismerhetünk fel, ahol esetleg mi is megfordultunk, ám ilyen magasságból egészen biztosan nem láttuk még az általunk felkeresett helyeket.

Rendező: Gyenes Károly

#13269.

60 2015

/ Sorozat / vígjáték

A kamaszokat megcélzó vígjátéksorozat főhőse Alex, aki merész, okos és nagy igazságérzettel rendelkezik. Legjobb barátja Christian és Nicole. A három fiatal most kezdi a középiskolát, s a szorgalmas Nicole révén a baráti társasághoz csapódik Sam is. Alex nagyon megkedveli Emma-t is, akiről idővel kiderül, hogy az igazgató lánya, ám ezt titkolnia kell...

#13270.

A Századfordító magyarok című tévéfilmsorozat a magyar történelem olyan nagyságaival foglalkozik, akik valamiként hozzájárultak a nemzet fejlődéséhez - akár a politika, akár a tudomány vagy a művészetek területén.

#13271.

NA 2015

/ Sorozat

Az Egy nap a világ című tévésorozatban Nagy Sándor televíziós riporter kalandjait követhetjük nyomon. A vidám figura minden nap máshol ébred - vendéglátói minden esetben magyarok, ám a helyszín mindig más. Olyan férfiakkal és nőkkel találkozhatunk, akik a világ különböző pontjait választották otthonuknak; beilleszkedtek, s elfogadták a helyi szokásokat. Nyolc város, nyolc utazás, nyolc életsors - mindegyik egy-egy világ...

#13272.

A sorozat olyan mesés helyekre utaztatja el a kedves tévénézőt, ahol szinte maga a földi paradicsom valósul meg a természeti környezet tökéletessége folytán. Olyan férfiakkal és nőkkel ismerkedhetünk meg, akik harmóniában élnek a természettel, környezetükkel.

#13273.

40 2012

/ Sorozat

Az Édes & egyszerű című tévéműsorban Enie van de Meiklokjes segít megtanítani bennünket kedvenc édességeinek elkészítésére, emellett neves sztárvendégei segítségével számtalan hasznos tanáccsal is szolgál a sütemények díszítését illetően.

#13274.

NA 2011

/ Sorozat / dokumentum

A 60 részes lírai, szubjektív filmsorozat a Duna folyam útját járja be fekete-erdei forrásától fekete-tengeri torkolatáig. A Duna útja során számos nemzettel találkozik, melyek sorsát évezredek óta a nagy folyó formálja. Sorozatunk célja bemutatni azokat a kincseket, melyek e páratlan folyam útját keresztezik, s kiemelni a Duna azon értékeit, melyek talán napjainkban elfelejtődtek. A fenséges folyó múltjában vájkálva, azt jelenével illusztrálva, azt reméljük, talán a jövőjéért is tehetünk valamit. Szeretnénk ugyanis, ha valaki - éljen bárhol is a Duna-medencében - mindig kimondhatná, "a mi Dunánk".

Rendező: Pozderka Ivett

#13275.

70 2014

/ Sorozat

A Dönts vagy meghalsz! című sorozat készítői olyan helyzeteket teremtenek a néző elé, melyek már lejátszódtak valakivel, valahol, s melyek nem éppen szerencsésen végződtek. A műsor célja, hogy az adott pillanatban azonnali döntéshelyzetbe került néző megtanuljon gyorsan mérlegelni, majd helyesen dönteni.

#13276.

NA 2014

/ Sorozat / dokumentum

A Brutális kémia című tévéműsorban a fiatal doktorjelölt, Nagy Gergő Zoltán olyan kísérletekre vállalkozik, melyek a katalízis, az oxidáció, az égés és a fémek témaköreiből kerülnek ki, és lángok, robbanások és bámulatos fényhatások kíséretében kápráztatják el a nézőt. Meghökkentő kémiai kísérletek nagy felbontásban - milyen az öngyulladás közelről és hogyan készíthetünk gyufát egy hatalmas gerendából?

#13277.

Benjamin és Otto azonnal pártfogásába veszi az állatkertbe került oroszlánkölyköket. Édesanyjukkal együtt a kisállatok is egy cirkuszhoz kerülnek, ahol senki nem ért az oroszlánszelídítéshez. Időközben a kölyköket elrabolják, s barátaink az aggódó oroszlánmama társaságában a kicsik keresésére indul.

#13278.

A vietnami háború az előzményektől a következményekig című dokumentumfilm-sorozat a vietnami háború eseményeit eleveníti fel - az előzményekre, a háború lefolyására és végkimenetelére is nagy hangsúlyt fektetve.

#13279.

A Miraculous - Katicabogár és Fekete macska kalandjai című animációs filmsorozat főhőse két átlagos kamasz: Marinette és Adrien. A fiatalok feladata, hogy megmentsék Párizst a veszélyes Akumáktól, akik bárkit gonosszá tudnak varázsolni. A két kamasz az akció hevében szuperhőssé változik át, így Marinette katicabogár, míg Adrien macska 'jelmezben' száll szembe az ellenséggel.

#13280.

NA 1993

/ Sorozat / dokumentum

A Helló, világ! című turisztikai magazin a világ éegérdekesebb és legizgalmasabb városait járja körül, s igyekszik felkelteni a tévénézők kedvét az utazáshoz.

Rendező: Lengyel Zsolt

#13281.

A Halálos hölgyek: célkeresztben a kártevők című sorozatban olyan családok otthonaiba kapunk meghívást a széria készítőnek segítségével, akik nyugodt lelkiismerettel állítják, hogy otthonuk tiszta, rendezett és kártevőmentes. De valóban így van ez? A 'halálos hölgyek' a lakás rejtett zugai mögé bekukkantva felfedik a résekben, a padló alatt és a lakás számos helyén megbújó, kártékony kis lényeket és hasznos tanácsokat adnak kiirtásukkal kapcsolatban is.

#13282.

A sorozatban egy csapat férfi és nő érkezik külön-külön az Egyenlítő körüli kolumbiai dzsungelbe, hogy rátermettségüket és túlélő ösztönüket próbára téve bebizonyítsák, hogy képesek élelem, ruha, felszerelés nélkül túlélni a vadonban töltött negyven napot. És a csoportos meztelenkedés csak a kihívások egyik próbája...

#13283.

Csőrös Harvey nem más, mint egy nagyfejű, félig ember, félig madár küllemű kisfiú, akinek legjobb barátai Fee és Foo. Előbbi belevaló, bátor, kalandvágyó és szemtelen, utóbbi olyan, mint egy kiskutya: játékos, bolondos és szertelen. Ha ők ketten megjelennek a színen, tuti biztos, hogy Harvey körül felforr a levegő...

#13284.

A Csillagkutyák kalandjai című mesefilm-sorozatban Strelka és Belka űrutazós kalandjaiban vehetünk részt.

#13285.

A csábító orchideák és távoli rokonaik, a húsevő növények a növényvilág két nagy intrikusai, mesterei a megtévesztésnek és a tettetésnek. De a tudósok szerint sokkal több a csaló és ragadozó növény, mint az valaha is gondoltuk. Hát isten hozott a rettegés földjén, a gyilkos paradicsomok és halálosztó krumplik világában.

#13286.

NA 2010

/ Sorozat

A Csakazértis álmodozók című filmsorozat olyan ismert művészeket és közéleti személyiségeket mutat be, akik hírnevüket felhasználva tettek valamit a közjó érdekében. Craig Kielburger, a Free the Children nemzetközi jótékonysági szervezet társalapítója saját megfigyeléseivel támasztja alá a hírességekről készült portrékat.

#13287.

60 2004

/ Sorozat / dokumentum

A sorozat nem csupán a térképészet, mint tudomány kialakulásával és fejlődésével foglalkozik, hanem igyekszik bemutatni a kartográfia hatását a történelemre és az egyes társadalmak fejlődésére is. Neves szakemberekkel készült interjúk és modern térképkészítési eljárások bemutatásai teszik izgalmassá és érdekessé a széria egyes epizódjait.

#13288.

A Kellene kiskert, bőtermő! című hétrészes sorozatban a kertműveléssel kapcsolatos ismeretekhez juthatunk hozzá. A filmsorozat célja, hogy a még falvakban meglévő kertészkedést érintő tevékenységek, szokások és tudásanyag ne vesszen el, ezért egy olyan Nógrád megyei falu idősebb lakosait szólaltatták meg a készítők, akiktől szinte minden megtudható a témában. A dolog érdekessége, hogy a helyi roma lakosokat, elsősorban gyerekeket is bevonták a projektbe. Mindezt abban a reményben, hogy a cigányok körében is elültessék a háztáji növénytermesztés alapjait.

Rendező: Székely Orsolya

Szereplők: Nemes-Takách Kata

#13289.

60 2016

/ Sorozat / dráma | életrajzi | krimi | történelmi

Bernie Madoff felemelkedése és bukása, aki piramisjátékával 65 millióval károsította meg gyanútlan áldozatait.

#13290.

NA -0001

/ Sorozat

A Celebműszak című magyar reality-ben népszerű hírességeket láthatunk hétköznapi munkaruhában, az átlagos munkásember bőrébe bújva néznek szembe ennek az életformának a nehézségeivel.

#13291.

NA -0001

/ Sorozat

A sorozat főhőse egy hőscincér, aki annak idején egy picike tócsából kimentett két nünükét és három hangyát. Ezen hőstettét követően igazi ünnepelt sztár lett belőle, s azóta is ennek fényében tengeti életét. Ám egy nap felkeresi a szarka, hogy a medve beszorult egy odúba egy fa tetején. Vajon ez a mentőakció is olyan remekül sikerül, mint a korábbi?

#13292.

NA 2010

/ Sorozat

A Body Fuel című sorozatban Joe Arko és Romel Griarte kalauzolásában nem csupán a testünkben zajló, étkezést követő folyamatokkal ismerkedhetünk meg, de azt is megtudhatjuk, melyek azok az ételek, melyeket legjobban hasznosítani tud szervezetünk. Az ételeket a két jóképű férfi el is készíti nekünk.

Rendező: Aida Memisevic

#13293.

A Bajtársak a harcmezőn című sorozat Ben Middenhorn százados és csapatának küzdelmes harci napjait követi nyomon. A csapat a többségi katonai alakulatok kivonulását követően Afganisztánban marad, hogy felszámolja az utolsó tálib erőket is, de munkakörük kiterjed egyebek mellett a falvak határában felállított drogtermelő farmok felszámolására is.

#13294.

A tévésorozatban BAFTA-díjas színészekkel, rendezőkkel és filmes szakemberekkel ismerkedhetünk meg, a velük készült riportok, emlékezések során.

#13295.

60 2014

/ Sorozat / dokumentum

Az Autómágusok című sorozatban olyan milliomos és milliárdos vagyonnal rendelkező személyek álmának beteljesülésének lehetünk tanúi, melyek méregdrága autókhoz köthetők. A sznob előkelőségek ugyanis kedvenc luxusautójuk saját igényekre történő átalakításával bízzák meg az erre a célra szakosodott Afzal Kahn-t, aki mérnökeivel és tervezőivel tökéletesen képes kivitelezni a megrendelők igényeit.

#13296.

A sorozat beutazva a világot mutatja be az emberiség kincsit és lenyűgöző produktumait.

#13297.

A világ madártávlatból című sorozat egyik 'gyermekeként' született meg ez a sorozat, mely az anya-sorozathoz hasonlóan, a fellegek magasságából mutatja be e különös ország egyedi szépségeit. Megtekinthetjük Rio de Janeiro-t és Sao Paulo elképesztő méreteit, de az Amazonas lenyűgöző kiterjedésében is gyönyörködhetünk.

#13298.

Az 1000 nap alatt a Föld körül című ismeretterjesztő sorozatban Jean Lemine, az Ensz természetvédelmi nagykövete egy vitorlás fedélzetén hajózza körül a Földet, izgalmas és érdekes helyszíneken fordul meg Alaszkától a Fülöp-szigetekig.

#13299.

60 2002

/ Sorozat / dokumentum

Az Ötödik sebesség című műsor az autózás szerelmeseinek készült, hiszen mindent magában hordoz, ami egy vérbeli autóbolondot lázba hozhat. Hasznos tanácsok, szikrázó poénok és laza tálalás - ez jellemzi a szakértői műsorvezetéssel felfegyverkezett adást. A gyári hírek, autóismeretek, közlekedési tanácsok mellett a legújabb autócsodák tesztelésére is sor kerül.

#13300.

Az animációs filmsorozatban egy különleges fiúval ismerkedhetünk meg. A kiskamasz Boyster eltér kortársaitól, hiszen félig osztriga, félig ember. Megérti a bálnák énekét, s ha elegendő mennyiségű krétát juttat szervezetébe, képes gyöngykészítésre is. Boyster azonban mindenáron titkolja különleges adottságát; minden vágya, hogy átlagos gyerek lehessen.