Nem épp a legjobb háborús film, amit az utóbbi években láttam, én eléggé hiányoltam a műfaji sajátosságokat a filmből. Inkább kap valami romantikus kicsengést a dramaturgia. Ez is érdekes, de a háborús filmek rajongói szerintem csalódni fognak.
Nem tudom hogy lehet, de nekem mindez eddig kimaradt az életemből. Szerintem zseniális és irtó pörgős sorozat. Nem az a szokványos klisés, kalandos, hanem sokszor nagyon is komoly és komor.
Annak ellenére, hogy a film egészen szórakoztató és könnyed, nem igazán fogott meg. Egy kicsit túlságosan is felejthető a sztori, de egy közös családi filmes délutánhoz pont ideális.
Nagyon határeset nálam a film. Azt tudom mondani, hogy amennyire egész jól kivannak dolgozva a karakterek, a történet annyira gyenge és átgondolatlan. Persze van egyfajta hangulata, ami egészen kellemessé teszi. De nehéz eldöntenem, milyen is a film. A két csillag kevés, a három sok rá. 2,5 pont!
Nagyon jó film, talán az első ebből a fajta sport-filmből, ami ilyesmi témákat dolgoz fel. Utána persze volt egy rakás, de nekem ez az első és eredeti. A mai napig ha megnézem, nagyon tetszik minden perce. Igazi nagy kedvenc számomra.
Hát ez egy eléggé érdekes katyvasz volt, kissé követhetetlen a számomra. Ugyan az alakítások valami zseniálisak voltak, szerintem. A film valahogy mégsem tud túllépni az egyszer nézhető B-kategóriás szintről. Sajnos.
Borzasztóan unalmas volt. Elképzelésem sincs, hogy egy ennyire fontos témát hogy lehetett ennyire szárazon és unalmasan tálalni. Sajnálom, de ebben a témában már sokkal jobb alkotások is születtek már, amik nem fölülmúlhatatlanok ugyan, de ez a film harmatgyenge ennek fényében.
Nekem nem igazán szokott bejönni ez a fajta humor, persze ez már csak ízlés kérdése. Amolyan egyszer nézős-kategória nálam. Nem sok maradt meg belőle. De legalább kikapcsolt egy kicsit.
A korának megfelelően ez egy nagyon is jól összerakott film volt, gondolok itt a specieális effektekre főként. Szerintem ez még ma is egy nézhető film.
Egy nagyon jó kis film, ami gondolom a megjelenésekor az amerikai egészségüggyel szemben akart kritikát támasztani, mára már viszont nagyon aktuálissá vált szerintem bármelyik országban az a téma, amit feszeget. Emellett pedig nagyon humoros is és mélyenszántó.
Abszolút gagyinak találtam. Nagyon kínos párbeszédekkel és cselekménnyel. Mivel eléggé összetett kooprodukcióról van szó, mintha a készítők nem igazán tudtak volna megegyezni abban, milyen filmet is szeretnének csinálni, így egy nagy katyvasz lett az egész.
Fölösleges lenne sorra venni mindazt, ami rossz ebben a filmben, egyszerűen nem lenne vége a listának. Sokkal jobb művek is születtek már ebben a műfajban. A szándék megvolt. Arra a adtam csillagot.
Bár a történet nem kifejezetten emlékezetes, a régi, picit teátrálisabb alakítások engem egyszerűen lenyűgöztek. Csakis ajánlani tudom a filmet a régi mozik kedvelőinek!
Sajnos csak egy újabb darab a klisés katasztrófafilmek sorozatából. Egyáltalán nem hoz semmi újat ebben a műfajban, és persze nem is lehet könnyű, így nem is igazán értem, hogy vajon mi motiválhatta a készítőket.
Jim Carrey igazi komédiás. Ha csak meglátod, és még meg se kell szólalnia, fetrengsz a röhögéstől. Az Ace Ventura volt a legjobb filmje, aztán a Maszk, Dumb és Dumber is nagyon jó és ez pedig a 4. legjobb alakítása. Nem lehet megunni, és nagyon jól kihasználja a testbeszéd adta lehetőségeit, jó a gegekben, paródiában, helyzetkomikumban. A vígjáték teljesen az ő műfaja.
89 Ansatsu kyôshitsu (2015)