Játssz karácsonyi ajándékcsomagért! · Ajándék mozijegy minden felhasználónknak! Több info itt » Login  
88

Magánbeszélgetés

(The Conversation)
 
ArpiHajdu és Réci  2017. 05. 18.

Van élet a Keresztapa első két része után/mellett? Természetesen van, és a Magánbeszélgetést nem véletlenül sorolják Coppola jobb filmjei közé. Valóban egy lassabb tempójú moziról van szó, de nem unalmas, ráadásként pedig nagyon ügyesen teremti meg az atmoszférát a rendező. Még azzal sem lehet megvádolni, hogy idejét múlt lenne, hiszen bár a technikai eszközök változhattak, de a téma továbbra is adott: a lehallgatás, a mások életében való kutakodás, s az, hogy erre egy komplett iparág épül. Az viszont nagyon tetszett, hogy bár Hackman figurája a legjobb ebben a szakmában, mégsem a hidegvérű profi benyomását kelti, sokkal inkább egy esendő figura (a ruházkodása, a megjelenése, a stílusa, sőt, még a munkája során használt eszközei alapján is). S bár"csak" egy filmről van szó, az nem egy elhanyagolható szempont, hogy a készítés és a bemutató alatt robbant ki a Watergate-botrány, amelyben szintén a lehallgatások játszották a főbb szerepet (persze ez csak spekuláció, de így visszatekintve olyan hatást kelt, mintha a jövőbe láttak volna a film készítői)
A Magánbeszélgetés egy fontos társadalmi problémát vetített le az egyéni dráma szintjére, egy nagyszerű színészi játékkal és egy igazán elgondolkodtató befejezéssel. Ne ijesszen meg senkit, hogy egy '74-es filmről van szó, a mögöttes tartalom mint sem változott, tényleg ott a helye a kultfilmek táborában.

 
kmona  2016. 06. 29.

Az egyik legjobb film, amit ebben a műfajban eddig láttam, minden megvan benne, ami kell. Nem agyatlan és ostoba a történet, ugyanakkor nem is túl elvont, kellő akciózás és kellő lélektaniság. Szerintem ilyen egy jól eltalált koncepció.

 
Deku  2017. 10. 22.

Középszerű lett a film maga de nem zavart különösebben szerintem tévés hangulatot hozta és ennyi. Ez a film nem sikerült valami hatalmas durranásra, de ez annyira engem most nem zavart mint máskor. Amit akart azt elérte és ennyi.

 
gandalf01  2014. 10. 22.

Egy kicsit elnyújtottnak érzem, bár Gene Hackman alakítása szerintem zseniális. Valahogy nem az a nyomasztó film, amire számítottam, bár azért megvan a sötét hangulata.

 
olgaasFug  2015. 08. 13.

Kicsit unatkoztam, nem túl pörgős az biztos. Viszont nagyon jó atmoszférája van, illetve a történet sem olyan lapos, mint vártam.

Gene Hackman
 

A filmben Gene Hackman testvére, Richard Hackman is játszik, méghozzá kettős szerepben: ő alakítja a papot a gyóntatóban és az egyik biztonsági őrt.

(ArpiHajdu és Réci)
 

Coppola már 1966-ban megírta a film vázlatát, ám addig nem tudott pénzt szerezni a megvalósítására, amíg a Keresztapa sikeres nem lett.

(ArpiHajdu és Réci)
 

Francis Ford Coppola a saját alkotásai közül ezt a filmet tartja a kedvencének.

(ArpiHajdu és Réci)


  Előzetes A film adatlapja
Ez az oldal sütiket (cookies) használ. A honlapon való további böngészéssel Ön hozzájárul ezek használatához. Bővebben itt.