Ezt a filmet Dani de la Orden totálisan kidolgozta – már a családi dinamika, a feszült hangok is inkább fojtogatóak. A színészek nagyon ott vannak, főleg az anyát játszó figura viszi a show-t. Szívbemarkoló és őszinte.
A Communiverse minden pixeljét élvezet nézni: a fények, színek, részletek tényleg ütnek. A felvezetés ugyan borzasztóan lassú, de utána olyan vizuális hangulatot kap, ami elviszi a filmet.
A főszereplő története nagyon kortárs: burnout-ból kiútkeresés, elvágyódás, új kezdet. Szép, hogy a film nem ítélkezik, csak hagyja, hogy elmerüljünk a természetes átalakulásban. Kicsit hiányoltam politikai és társadalmi mélységeket viszont.
Őszintén szólva, kicsit csalódtam. Az első rész után többet vártam, de ez a folytatás inkább egy akció-vígjáték lett, ami nem igazán passzol az előző hangulatához. Nálam ez legfeljebb közepes.
Szeretném azt mondani, hogy ez a film elérte nálam a hatást, de igazából nagyon lepergett ez a játékidő anélkül, hogy úgy éreztem, bármi tartalmasat láttam volna, amit nagyon sajnálok, mert bőven lett volna benne potenciál.
Nem akarom lehúzni, de úgy érzem, hogy ennek enyhén szólva is nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Bár valahogy mégis így képzelem el, ahogy manapság egy vérbeli musicalnek ki kellene néznie.
Kíváncsiságból néztem bele, de aztán nem tudtam sajnos végignézni, mert nagyon-nagyon-nagyon közhelyes és klisés film, annak ellenére, hogy egyik szereplő kultúrkörét sem ismerem, de mintha nagyon globálisra akarták volna szabni a dolgot.
Még csak az első három részt láttam, de azok alapján engem kilóra megvett. Wow, egészen zseniális minden szempontból. Ha tehetném, bedarálnám az egészet egy délután alatt, de hát nem a Netflixen vagyunk. :)
Ennél szerintem csak az élőszereplős Tom & Jerry film lehet a ckikisebb, de azért ez is megéri a pénzét: Nyoma sincs benne semminek, ami miatt szerethető volt a régi, és nem, ezt nem a felnőtt, hanem pont hogy a bennem élő gyerek mondja. Mintha kimosták volna az egészet.
89 Tűz a tengerparton (2024)