Ezt a filmet Dani de la Orden totálisan kidolgozta – már a családi dinamika, a feszült hangok is inkább fojtogatóak. A színészek nagyon ott vannak, főleg az anyát játszó figura viszi a show-t. Szívbemarkoló és őszinte.
A Communiverse minden pixeljét élvezet nézni: a fények, színek, részletek tényleg ütnek. A felvezetés ugyan borzasztóan lassú, de utána olyan vizuális hangulatot kap, ami elviszi a filmet.
A főszereplő története nagyon kortárs: burnout-ból kiútkeresés, elvágyódás, új kezdet. Szép, hogy a film nem ítélkezik, csak hagyja, hogy elmerüljünk a természetes átalakulásban. Kicsit hiányoltam politikai és társadalmi mélységeket viszont.
Őszintén szólva, kicsit csalódtam. Az első rész után többet vártam, de ez a folytatás inkább egy akció-vígjáték lett, ami nem igazán passzol az előző hangulatához. Nálam ez legfeljebb közepes.
Szeretném azt mondani, hogy ez a film elérte nálam a hatást, de igazából nagyon lepergett ez a játékidő anélkül, hogy úgy éreztem, bármi tartalmasat láttam volna, amit nagyon sajnálok, mert bőven lett volna benne potenciál.
89 Tűz a tengerparton (2024)