Nagyon vártam a filmet, szerencsére premier előtt sikerült megnéznünk. A film hossza ellenére (amitől első ránézésre tartottam) jól sikerült a sztorivonal, csak néhol volt döcögős a film. Voltak benne azért "mese habbal" részek, pl. amikor a gumicsónakot megdézsmálja a T-Rex, de annak semmi baja nem lesz, és még az evezők is használhatóak a továbbiakban. A rendezőről eddig is tudtuk, hogy ért a nagy "szörnyekhez", ezt most is bizonyította. Egyszer érdemes megnézni, nagy popcornnal készülni rá.
Jobb, mint az első rész Premier előtt sikerült megnéznünk a filmet a Mammutban. Ez a rész önállóan is megállja a helyét, nem feltétlenül szükséges ismerni az előzményeket, és véleményem szerint sokkal jobban sikerült, mint az első rész. Mivel nem a kedvencem a horror műfaj, így örömmel tapasztaltam, hogy a M3GAN 2.0 már nem ebbe a kategóriába esik. Nagyon mai (ha a mesterséges intelligencia térhódítását nézzük), nagyon pörgős és szórakoztató (bár néha kicsit túlzó). A végén pedig a tanulság és az üzenet is ott van. :)
Ahogy egy második rész Az első részhez képest sajnos alulmaradt a film. De azért egy megnézést megérhet, mert elvitathatatlan, hogy megint pörgősre sikerült.
In medias res Az első évad utolsó részét láttam elsőként a sorozatból, ami meggyőző volt...
Így elkezdtük nézni, hogy összerakjuk a sztorit.
Néha kicsit vontatott, de alapvetően „ajánlom” kategóriás. :)
Előzmények ismerete nélkül ültünk be a filmre az itt nyert jegyünkkel, és így is érthető volt minden. Persze lehet, hogy voltak visszacsatolások, de ez ugye számunkra nem derült ki. :)
A film nekem tetszett, volt mondanivalója, és a képi világ is nagyon jó volt.
Az az én hibám, hogy nem néztem meg a hosszát (2 óra 25 p), és hittem a Lurdy kiírásának (ahol 2 órát írtak rá), így a végére azért el lehetett „fáradni”...
40 Jurassic World: Újjászületés (2025)