Virág2

A Félrelépni szabad sajnos nálam egyáltalán nem találta el a célt. Egy magyar vígjátéktól azért azt várnám, hogy legyen benne lendület, jó poénok és olyan karakterek, akiken tényleg lehet nevetni, de számomra ezekből most kevés jutott. Az alapötletben bőven lett volna lehetőség, mégis sokszor inkább azt éreztem, hogy a film csak megy előre, de közben nem igazán történik semmi, ami igazán lekötne. A humora nálam sajnos nem működött. Voltak jelenetek, ahol vártam a nagy poént, de egyszerűen nem érkezett meg az a bizonyos ütés. A szereplők között sem éreztem azt a fajta kémiát, ami egy ilyen történetnél nagyon sokat tudna dobni az egészen. Emiatt a szituációk egy része inkább erőltetettnek hato... több»

A Veritytől őszintén szólva sokkal extrémebb élményt vártam. A történet alapja nagyon ígéretes, és már az elején megvan az a titokzatos, nyugtalanító hangulat, ami miatt kíváncsi lettem, hová fog kifutni az egész. Aztán valahogy mégsem kaptam meg azt a nagy ütést, amire számítottam. A filmben természetesen ott van a szexuális feszültség, a vágy, a manipuláció és a betegnek tűnő titkok is, de számomra ezekből lehetett volna sokkal több. Néha kifejezetten azt éreztem, hogy végre történni fog valami igazán durva, aztán a film inkább visszavett. Emiatt voltak részek, amelyek nekem bizony kissé laposra sikerültek, és olykor még unatkoztam is. A színészekkel alapvetően nincs problémám, sőt, Anne H... több»

Véres őrület, forró pillanatok és garantált adrenalin
A kaptár nekem most egy olyan mozi volt, ami rendesen megdolgoztatta az idegeimet. Már az elején érezni lehet, hogy itt nem lesz nyugodt esti mozizás, és ahogy haladunk előre, egyre durvább és betegebb dolgok történnek. Volt olyan jelenet, amikor konkrétan azt éreztem, hogy „na jó, ebből én most inkább kimaradnék”. Ami külön tetszett, hogy a film nem spórol a vérrel, a szörnyekkel és a feszültséggel. Vannak benne kifejezetten gusztustalan pillanatok, de pont ezek adják meg azt a hangulatot, amit egy jó horrorban szeretek. Nem csak ijesztget, hanem folyamatosan fenntartja azt az érzést, hogy bármi megtörténhet. Néhol kicsit túltolja a káoszt, de engem végig lekötött. Van benne vér, para, akc... több»

Nem tudom, mit főztek ki, de kérek repetát
Az Átkozott boszorkák 2. nálam valahol félúton van az „Úristen, ezt imádom!” és a „Jó, ezt most tényleg láttam?” között. Már az első percekben olyan érzésem volt, mintha valaki fogta volna a boszorkányságot, a családi drámát, egy adag romantikát és egy egész üveg rózsaszín csillámot, majd mindezt beledobta volna egy üstbe. És meglepő módon működik. Ami nekem nagyon bejött, az a hangulata. Van benne valami sötéten meseszerű, mégis nőies és játékos. Sally és Gillian visszatérése pedig olyan, mintha két régi ismerős egyszer csak besétálna az ajtón, és öt perc alatt újra káoszt csinálna az életedben. Néhol túltolja a varázslatos cukormázat, és vannak részek, ahol a történet inkább csillog, mint ... több»

Nekem ez a Pókember most nagyon bejött! Már az elejétől lekötött, és végig volt benne valami, ami miatt kíváncsi voltam, mi fog történni. Tom Hollandot továbbra is imádom Pókemberként, szerintem nagyon jól áll neki ez a szerep. Tetszett, hogy a film nem csak a látványról és a harcokról szól, hanem Peter érzéseire és a magányára is jobban ráment. Voltak részek, ahol izgultam, máskor pedig simán csak élveztem a poénokat és az akciókat. A mellékszereplők is sokat hozzátettek a történethez. Összességében nekem egy izgalmas, látványos és szerethető Pókember-film lett, amit simán megnéznék még egyszer.