10 lenyűgöző tény, amit nem tudtál Samuel L. Jacksonról

Samuel L. Jackson immár évtizedek óta a legnépszerűbb hollywoodi sztárok közé tartozik, aki valósággal ontja magából a szerepeket. Láthattuk már bérgyilkosként, többször is őrült gonosztevőként, de az utóbbi években a leggyakrabban Nick Fury szerepében bukkant fel a Marvel mozikban.

Samuel L. Jackson idén már 72 éves lesz (igen, bármennyire is nem látszik rajta, ennyi idős), és bár már a ’70-es évek óta aktívan színészkedik, az igazán nagy sikereket a ’90-es évektől kezdve érte el. Talán a nagy áttörést a Ponyvaregény hozta el számára. A színészt tehát mindenki jól ismeri, de biztosak vagyunk benne, hogy így is tudunk nektek mutatni tíz olyan érdekességet vele kapcsolatban, amiről eddig nem hallottatok.

1. Gyerekkorában dadogott, amiért sokat csúfolták. Emiatt közel egy évig nem is nagyon akart beszélni az iskolában. Végül a könyvtárban saját magát kúrálta ki a dadogásból különleges légzéstechnikák segítségével, illetve a motherf…er szó ismételgetésével.

2. Ajtónálló volt Martin Luther King temetésén. Az akkor még igen fiatal Samuel L. Jackson azért utazott Atlantából Memphisbe, hogy ott részt vegyen egy tüntetésen. Ekkor hallotta meg, hogy önkénteseket keresnek a temetésre. Jelentkezett és saját bevallása szerint egy sor olyan akkori hírességet látott, akiket azt megelőzően legfeljebb a TV-ben.

3. Kis híján tengerbiológus lett belőle. Gyerekkorában komolyan érdekelte ez a szakterület, és ez az érdeklődés az iskolás években is megmaradt. Ám egy nap részt vett a Negro Ensemble Company egy előadásán, ami annyira megtetszett neki, hogy elhatározta, ő is színész lesz. Meg is változtatta az iskolai szakirányát és még a társulathoz is jelentkezett.

4. Bevilágítási dublőr volt a The Cosby Show-ban. Mivel a magassága és a bőrszíne is nagyjából megegyezett Bill Cosbyéval, éveken keresztül vele állították be a színész jeleneteinek fényeit. Ez egy bevett szokás a filmiparban, hogy mire a színészek megérkeznek a felvételhez, már minden fénybeállítás tökéletesen illeszkedjen hozzájuk.

5. Egy másik film ihlette az ikonikus Jurassic Parkos mondatát. Bár a magyar szinkronban semmi jelentősége nem volt („Most drukkoljanak!”), de az eredeti változatban a „Hold on to your butts!” végül amolyan szállóige lett. De ez a mondat eredetileg %Robert Zemeckis%től származik, aki a Jól áll neki a halál újraforgatott jeleneteinek bemutatóján mondta.

6. Samuel L. Jackson kérte, hogy lila fénykardja legyen a Star Wars II. rész - A klónok támadása moziban. Bár a Jedik hagyományosan zöld, a Sithek pedig vörös fénykardokat használnak, az általa alakított Mace Windu kardja lila volt, mivel a színész szerette volna, ha a sok egymással harcoló Jedi és Sith közül kitűnhet valamivel.

7. Ő a világ legtöbb bevételt termelő színésze. Pályafutása során 150-nél is több filmben szerepelt, amelyek között megannyi kasszasiker is volt. Nem beszélve a Star Wars filmekről vagy a Marvel moziverzum alkotásairól, amelyekben szerepelt. Így már nem is olyan hihetetlen, hogy ő minden idők legtöbb bevételt hozó színésze (persze az érdem nem kizárólag az övé), mivel a filmjeivel eddig nagyjából 13 milliárd dollárt hozott a stúdióknak.

8. Saját frizura-tanácsadója van. Bár Samuel L. Jackson a hétköznapi életben kopasz, sőt, számos filmjében is az, az évek során sokszor láthattuk különféle frizurákkal is. Ezek közül akadtak igazán ikonikus hajviseletek is (például a Ponyvaregényé). Mivel ezek nagyon fontosak a színész számára az adott karakter megformálásában, a stylistja mellett egy külön tanácsadót is foglalkoztat, aki kizárólag a parókáival foglalkozik.

9. Szerepelt a Kill Bill 2.-ben. Mivel Samuel L. Jackson hollywoodi karrierjének a legnagyobb lökést a Ponyvaregény adta, nem csoda, hogy jóban van Quentin Tarantino rendezővel. És az sem csoda, hogy több későbbi filmjében is vállalt kisebb-nagyobb szerepet. Többek közt a Kill Bill 2-ben is, bár ez sokaknak nem biztos, hogy feltűnt. Legközelebb figyeld meg jobban az esküvői zongoristát!

10. Az ő hangját is hallhatod, ha az Amazon Alexa rendszerét használod. Mivel egyedi orgánuma van, sokan előszeretettel választják őt az intelligens asszisztens eredeti hangja helyett. Ő is képes az alapvető funkciókat ellátni, még szülinapi éneket is kérhetünk tőle. Sőt, még akár káromkodásra is rávehetjük.