A Halloween-franchise a végéhez közeledik. Kedden mutatta be a Universal Pictures az első trailert A Halloween véget ér című filmhez, az 1978-as horrorklasszikus történetét folytató folytatásos trilógia harmadik és egyben utolsó részéhez, most pedig itt a magyar szinkronos változat is. Az új film a 2018-as Halloween és a 2021-es Gyilkos Halloween című filmeket követi.

A trailerben a Jamie Lee Curtis által alakított Laurie Strode fegyvert fog Michael Myersre. Hallani, ahogy azt mondja: "Gyerünk, menjünk".

Strode nem mutat félelmet, és azt mondja Myersnek: "Gyere, kapj el te rohadék", miközben a férfi alattomosan közeledik hozzá. Kegyetlen és brutális harcuk azzal ér véget, hogy Strode látszólag leszúrja a férfit.

Július elején John Carpenter, aki az eredeti Halloween - A rémület éjszakája rendezője - aki most executive producerként is tevékenykedik az új filmen -, azt mondta, hogy az új rész, amelyet David Gordon Green rendezett, "eltér" az előző részektől. "Látni fogjátok, hogy eltér a többitől. Érdekes. Dave egy igazán jó rendező. Szeretek vele dolgozni" - mondta a 74 éves Carpenter a Syfy Wire-nek.

Jason Blum producer ráadásul júniusban a ScreenRantnek azt állította, hogy látta a Halloween Ends egyik korai vágását: "Nagyon jó. Nagyon izgatott vagyok. Van még rajta néhány apróság, amit ki kell javítanunk és be kell fejeznünk, de nagyon izgatott vagyok az utolsó Halloween-filmünk miatt".

Hozzátette: "Nem mondtam, hogy ez lesz az utolsó Halloween-film. Ez az utolsó Halloween filmünk. Nekünk már nincsenek jogaink arra, hogy több Halloween filmet készítsünk, szóval ez visszamegy Malek [Akkad] kezébe. És hogy ő mit csinál, azt csak ő tudja, de mi végeztünk. Ez az utolsó filmünk, és szerintem az emberek nagyon boldogok lesznek."

Februárban a 63 éves Curtis fotókat osztott meg a film forgatásán töltött utolsó napjáról, amit "keserédes" napnak nevezett. Aztán márciusban a színésznő a PEOPLE-nak mesélt arról, hogy visszatér az ikonikus franchise-hoz a mostani trilógia kedvéért.

"Az utolsó dolog, amire öt évvel ezelőtt gondoltam, hogy egy újabb Halloween-filmet fogok csinálni" - mondta akkoriban - "Aztán most már hármat csináltam belőle. Hihetetlenül jól fogadták őket. Az emberek imádják őket. Ez az utolsó film nagyon érzelmes, mélyen érzelmes."

Azt mondta, hogy az utolsó napon sírt a forgatáson: "Zokogós vagyok. Elbúcsúztam egy olyan stábtól, akik olyan nagylelkűek, melegszívűek és szeretetteljesek voltak velem. Mert Laurie Strode-dal érzelmileg annyi minden történt, és ők mindig ott voltak. Nehéz volt tőlük búcsút venni."

A Halloween véget ér október 14-én kerül a mozikba.

horror | thriller

SkyShowtime (2023.06.10.)

Négy évvel a Gyilkos Halloween eseményei után Laurie most az unokájával, Allysonnal él, és épp befejezni készül a memoárját. Michael Myers mostanában nem volt a környéken.... több»