A Harry Potter-botrány, amiről könnyen lehet, hogy lemaradtál

Az már nem újdonság, hogy a minden idők egyik legsikeresebb könyvsorozatát író J. K. Rowling körül az utóbbi években elég nagy a botrány transzfóbiás megnyilvánulásai miatt. Ugyanakkor azt senki sem veheti el az írónőtől, hogy az általa teremtett Harry Potter univerzum hatalmas sikert ért el, nem csak a könyvesboltokban, de a mozikban is. De a regények éveken át egy másik trónt is elfoglaltak, csak épp erre aligha büszke az írójuk.

Az Amerikai Könyvtári Szövetség Szellemi Szabadságért felelős irodája nyilvántartása szerint ugyanis a Harry Potter és a bölcsek köve volt a 2000-es évben legtöbbet támadott regény. Már 1999-ben is 472 különböző támadás érte a kötetet, ez a szám 2000-ben 646-ra emelkedett.

A regényt nem csak különféle szervezetek, de szülők is támadták. Bár az ember azt hinné, hogy anyu és apu örül, hogy a gyerek olvas, de nem így volt. Rengeteg támadás érte ugyanis a regényt azzal a váddal, hogy abban okkultizmus és sátánista témák vannak, illetve családellenes.

Az okkultizmust még csak-csak meg lehet érteni, a sátánista támadásokat viszont aligha. A családellenességet pedig vélhetően Harry Potter nevelőszülei, a Dudley család ábrázolása miatt rótták fel a könyvnek. A Gyermekkönyvtári Szolgáltató Szövetség véleménye szerint a támadások nagy része olyan keresztény családoktól érkezett, akik szigorúan követik a bibliát. Így szerintük a varázslók és boszorkányok hősként bemutatása visszataszító.

A szövetség egyébként azt is hozzátette, hogy a ténylegesen hozzájuk beérkezett panaszok valószínűleg csak a töredékét jelentik annak, ahányan valójában támadnák a könyvet, csak épp ők nem teszik ezt meg hivatalosan. Illetve azt is megjegyzik, hogy véleményük szerint minden szülőnek joga van meghatározni, hogy a gyermeke mit olvasson, ám ahhoz már nincs joga, hogy bárki mást is korlátozzon ebben.