Morgan Freeman is azon sztárok közé tartozik, akik igazából csak idősebb korukra futottak be. Ez nála a ’90-es évek elejére tehető, amikor olyan filmekben láthattuk, mint a Miss Daisy sofőrje, a Hiúságok máglyája, a Robin Hood, a tolvajok fejedelme, a A remény rabjai vagy épp a Nincs bocsánat. Utóbbiról elég vegyes emlékeket őriz.

A Nincs bocsánat Clint Eastwood egyik westernje, amelynek nem csak rendezője, de egyik főszereplője is volt. A sztori egy visszavonult fejvadászról szól, akit egy régi barátja felkeres, hogy segítsen neki leszámolni egy kegyetlen és gátlástalan seriffel. A régi barátot, Nedet alakította Morgan Freeman, míg a seriffet Gene Hackman játszotta el.

Morgan Freeman egy korábbi interjúban elevenítette fel a forgatást, amelyről elmondta, hogy imádott Gene Hackmannel együtt dolgozni és nagyon sajnálja, hogy ő már régen visszavonult az aktív színészettől. Ugyanakkor volt a filmben egy jelenet, amely egész életére beleégett az emlékezetébe.

Morgan Freeman színészetének egyik alapja saját bevallása szerint az, hogy figyel. A filmben van egy jelenet, amelyben a seriff úgy próbál meg információkat kiszedni Nedből, hogy megkorbácsolja. Majd nem sokkal később odahajol a kikötözött foglyához és a fülébe suttog: ha nem hallja tőle ugyanazt az információt, amit máshonnan már úgyis megszerzett, akkor bántani fogja, de nem olyan óvatosan, mint eddig, hanem igazán.

Morgan Freeman elárulta, hogy annyira beleélte magát Ned szerepébe, hogy tényleg elhitte Gene Hackman seriffjének, amit hall tőle. Mindez a képernyőn is átjön, ahogy a színész néma döbbenettel mered a seriffre.