Az új Pókember-film, mumusos horror és mások: 5 premierfilm, amin nem fogsz unatkozni ezen a hétvégén (mozi+streaming)

Azzal együtt, hogy ma hivatalosan is beköszöntött a nyár, nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy csütörtök lévén a mozikban is akad néhány új premier. De nem csak a mozikban, hanem a streaming szolgáltatóknál is érdemes körülnézni a hétvégén, hiszen akadnak majd ígéretes újdonságok náluk is. Mi most a teljesség igénye nélkül mutatunk nektek öt új filmet, amelyek közül kettő a mozikban, kettő a Netflixen, egy pedig a Telekom TVGO-n debütál most.

A sort kezdjük is két mozifilmmel. Az egyik a Marvel-rajongók által már nagyon várt Pókember - A pókverzumon át. Ebben a 2018-as első részben megismert Miles Morales tér vissza, aki immár egész ügyes Pókemberként védi saját világa Brooklynját. Csakhogy ő és barátnője, Gwen Stacy új kalandba bonyolódik, amikor feltűnik a színen egy új gonosztevő, Spot. Ő ugyanis képes akarata szerint dimenziókapukat nyitni, amivel nem csak ezt, de az összes többi világot is veszélyezteti. Miles is a multiverzumban találja magát és újra a többi Pókemberrel együtt kell megmentenie a világokat. A film mától nézhető meg a mozikban.

A másik mozis újdonság egy horror, A mumus. Már a cím is elég sokatmondó. A tizenhat éves Sadie és tíz esztendős húga, Sawyer nehezen emésztik meg édesanyjuk közelmúltbeli, tragikus halálát. Apjuk, Will Harper igyekszik mindent megtenni értük, ám mégis képtelen közel kerülni hozzájuk akár érzelmi, akár pszichológiai szinten. Egy nap titokzatos új beteg, Lester Billings toppan be váratlanul otthonukba, hogy kiönthesse szívét gyermekei gyötrő haláláról. Akad azonban valami, amit hátrahagy: egy gonosz jelenlét, ami a sötétben leledzik és áldozatai szenvedéséből táplálkozik. Sadie és Sawyer egy sor iszonyatos dolgon megy keresztül a természetfeletti lény miatt, Will pedig egyszerűen képtelen hinni lányainak, s ezzel családja pusztulását idézheti elő. A borzongás ma indul a mozikban.

A Netflixen mától nézhető meg az új dán zenés-romantikus film, az Egy gyönyörű élet. A sztori főhőse Elliott, aki egyszerű halászként tengeti mindennapjait. Kissé lapos és nehéz életének egyetlen örömét az éneklés jelenti, mivel kivételesen jó hangja van. Egy nap meghívják egy buliba, ahol találkozik Suzanne-nel. Itt a sors úgy hozza, hogy dalra fakad, Suzanne pedig azonnal meglátja benne a lehetőséget, ő ugyanis zenei menedzser. Találkozásuk mindkettejük életét megváltoztathatja, hiszen Elliott azzal keresheti a kenyerét, amit a legjobban szeret. És közben egyre közelebb is kerülnek egymáshoz.

Szintén a Netflixen debütált a minap az Erry kazettái című vígjáték. A történet az 1980-as években játszódik Nápolyban. Akkoriban még sokkal nehezebb volt a fiataloknak hozzájutni a zenékhez, ebben látja meg a lehetőséget egy DJ és két testvére. Igazi feketepiaci kazettabirodalmat építenek fel, amely lassan hatalmasra nő. Mindenki tőlük szerzi be a legújabb mixeket, amiből degeszre keresik magukat. Csakhogy közben a rendőrség végig a sarkukban van.

Végül, de nem utolsósorban egy romantikus dráma a Telekom TVGO-kínálatából. A fény birodalma az 1980-as években játszódik Angliában egy régi, gyönyörű moziban. Hilary recepciósként dolgozik itt, minden reggel kinyitja a mozit és felügyeli a frissítőkkel teli standot. Menedzsere időről időre behívja az irodájába, hogy néhány apró szívességet kérjen. Ez egy zord rutin, amelynek Hilary csak vonakodva veti alá magát. Hamarosan azonban egy új és szorgalmas alkalmazott, Stephen érkezik a tengerparti moziba, és rövid idő múlva kapcsolat alakul ki közte és Hilary között. Stephen fekete férfiként minden nap szembenéz a rasszizmussal. Mindkettőjüket megsebezte a rajtuk kívül álló agresszió, és egymásban találnak menedéket. Tudják, hogy kapcsolatuk nem tarthat örökké, és a párnak hamarosan szembe kell néznie a valósággal, hogy nem lehet közös jövőjük ezekben az időkben. A film holnaptól nézhető meg a TelekomTVGO-n.