Nehéz időket élnek át az utóbbi években Tom Cruise rajongói. Nem elég, hogy olyan filmeket kellett megélniük kedvenc sztárjuktól, mint A múmia vagy a Jack Reacher: Nincs visszaút, jelenleg úgy érezhetik, hogy két legjobban várt filmjük talán már soha nem fog megjelenni. Az egyik természetesen a Mission: Impossible - Leszámolás - Első Rész, a másik pedig a Top Gun: Maverick. Bár talán utóbbi idén tavasszal csak felszállási engedélyt kap végre.

Mint ismert, Tom Cruise 2018-ban még letett egy kifejezetten jól sikerült Mission: Impossible - Utóhatást az asztalra, majd neki is ugrott leforgatni mindjárt két további folytatást is, vagyis a Mission Impossible 7-et és a Mission: Impossible: Leszámolás - Második rész-at. Már a forgatás sem ment zökkenőmentesen, hiszen rengeteg hír érkezett arról, hogy a stáb nem igazán tartja be a járványügyi előírásokat, ami miatt a sztár finoman szólva is ki volt borulva. Szóval volt botrány bőven.

És akkor még itt van az is, hogy különféle okokból szinte már rutinszerűvé vált az elmúlt években, hogy tologatják, halogatják a hetedik lehetetlen küldetés premierjét. Már a mozikba kerülhetett volna 2021 júliusában. Majd eltolták 2021 novemberére, ahonnan aztán 2022. május 27-re került át a dátum. Ez sem volt jó, eltették 2022. szeptember 30-ra. Érdekesség, hogy a 2022. májusi dátumot épp a Top Gun 2 miatt veszítette el.

És, ha már Top Gun 2, ez a film is úgy repked dátumról dátumra, mint Maverick reptérről reptérre. Volt itt már szó 2019 nyaráról, majd 2020 nyaráról is, ahogy 2020 decembere is tartotta magát egy ideig. Innen került át 2021. július 2-re, onnan pedig 2021. november 19-re. Ezt cserélték aztán 2022. május 27-re, ami egyelőre nem változott, de addig még sok idő hátra van szóval senki ne vegyen rá mérget egyelőre.

És akkor visszakanyarodva Ethan Hunt hetedik és nyolcadik kalandjához… a legfrissebb hírek szerint nem is kicsit repítettek ismét a két filmen a Paramount illetékesei. Ha hinni lehet ezeknek a híreknek, akkor bizony a hetedik rész csak 2023. július 14-én kerülhet a mozikba, míg a nyolcadik csak 2024. június 28-án…

Egyes források szerint mindezek hátterében részben az is állhat, hogy a Paramount stúdió, bár immár rendelkezik saját streaming szolgáltatással is, továbbra is kitart a blockbuster filmek szigorú mozis bemutatása mellett. Ez pedig a jelen járványügyi helyzetben nem feltétlenül bíztató hozzáállás.